Jelenlegi hely

Kerékpártúrák és métázás - rendszeres sportalkalmak indultak Szlatinán

/ Aranyos Dominika Fanni /
aranyos.dominika képe

A szlatinai cserkészek lelkes és kitartó tagjai minden hétvégén felpattannak gépükre, hogy jobban megismerjék az őket körülvevő tájakat s nem utolsósorban erőnlétüket is fejlesszék, fenntartsák. Már harmadik alkalommal szerveztem nekik túrát. Elsőként Gyertyánligetre, majd másodjára egy vízeséshez látogattunk el, a harmadik alkalom pedig szintén nagyon izgalmas és tartalmas volt, ugyanis a viski 8. számú Kölcsey Ferenc Cserkész Csapattal együtt Sajánba tekertünk el, összesen 20-an. Jártunk lovardában és megnéztük a nyári táborhelyet is, ahol a cserkészeim letehetik majd az újoncpróbát. Zászlófelvonással, tűzrakó-, és gyújtó versennyel, szalonnasütéssel és annak elfogyasztásával telt a délutánunk, majd nekünk, szlatinaiaknak egy jó 50 km-es bicikliút megtétele következett hazáig. Az egész napunk nagyon jól telt, a "hagyomány" pedig tovább folytatódik majdnem minden hétvégén. Eddig körülbelül 140 km-t tekertünk közösen.

A tavasz beköszöntével pedig bevezettem a gyerekeket a métázás világába is. Iskola után elmentünk a pályára, ahol megismertettem a játékszabályokat, s egy jó 4 órát játszottunk, egészen sötétedésig. Úgy gondolom, a sport nagy közösségformáló erővel bír, így nagy öröm számomra, hogy egyre több gyerek jön el ezekre az alkalmakra.

MétázásMétázásMétázásMétázásMétázásKerékpártúraKerékpártúraKerékpártúraA lovardábanSorakozóCzébely József és feleségeCserkészek zászlófelvonásra készen