Lemnek - a hajdani végtelen tölgyerdők helyén ma elterülő legelőkön és kaszálókon túl - mintegy 8 km-re fekszik Kóbortól. Bár a gyakorlott turista az utat valamivel több, mint egy óra alatt könnyedén megtenné, mégsem ajánlatos gyalogszerrel nekivágni a határnak, főleg nem egyedül. A nyájakat és az esztenákat őrző pásztorkutyák falkái ugyanis nem szívlelik az ismeretlen jövevényt.
A falu másfél évszázada még túlnyomórészt szászok lakta település volt. A XX. század közepétől azonban a lemnekiek, ahogy az akkor még mindig több százezres teljes erdélyi szászság, a nyugatnémet jólétet választották, mindössze hírmondónak hagytak hátra olykor szülőfalujukban egy-két idősebb rokont. Megürült házaikat rászoruló családok foglalták el az ország minden részéből. A házak többsége ma újból rendezett képet mutat, a főutcán végighaladva az a benyomásunk támad, mintha a takaros szászok távozásával mi sem változott volna.
Az egykori német iskola épülete viszont lehangoló állapotban van. A kóbori Chrisszel és Michaellel itt tartjuk péntek délutánonként iskolán kívüli foglalkozásainkat a helybeli gyerekeknek. Goethe és Schiller műveinek eredetiben olvasása és elemzése helyett már az is sikernek számít, ha egy tizenegy-két éves gyerek ákombákom nagybetűkkel le tudja írni a saját nevét. Az itt kapott szeretetért és ragaszkodásért azonban mindig megéri visszatérni.
