Jelenlegi hely
Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „Itt van.” S oltani és védekezni. (Márai Sándor: Füveskönyv)
Édesanyám Andrásfalvy Bertalan által kitüntetett Arany Katedra-díjas pedagógus, édesapám közlekedésügyi szakember volt. Az 1990-ben újrainduló Baár-Madas Református Gimnázium első teljes évfolyamán érettségiztem. A Baár-Madasban Ifj. Bibó István volt az igazgatónk, tanáraink közé tartozott Balog Zoltán, Arany János, Papp Kornél.
Tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán folytattam magyar-holland szakon. Kiváló tanulmányi eredményeimért 1996-ban Köztársasági Ösztöndíjban részesültem, 1997-ben elnyertem egy nívós hollandiai tanulmányi ösztöndíjat. Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomámat Kulin Ferenctől vettem át 1999-ben.
A Budapest-Kálvin Téri Református Egyházközségben kereszteltek meg, itt is konfirmáltam Kenéz Ferenc tiszteletes úr keze alatt. 1988-tól 15 éven át aktív gyülekezeti életet éltem.
Tanári hivatásomat egykori Alma Materemben, a Baár-Madas Református Gimnáziumban kezdtem, azonban anyagi okok miatt hamar elhagyni kényszerültem. A robbanásszerű fejlődésben lévő mobil távközlésben helyezkedtem el, sikeres éveket teljesítve a Telekom elődjénél és a Vodafone-nál. Pályámat a turizmus, vendéglátás területén folytattam. Ennek köszönhetően éveket töltöttem külföldön, főként Ausztriában és Ausztráliában, de megismertem Új-Zélandot, Németországot, Svájcot, Belgiumot és Franciaországot is. Eddig is nemzetközi légkörben dolgoztam a Wizz Air vezető légiutaskísérőjeként.
Az angol nyelvet napi szinten használom üzleti környezetben, németül első idegen nyelvként 8 éves koromban kezdtem tanulni és ma is használom nap mint nap, hollandul tíz éven keresztül tanultam, felsőfokú nyelvvizsgám van belőle, emellett egyre jobban megy a francia, és sokat értek, illetve megértetetem magam románul is.
Határon túlra először elég későn, 21 évesen jutottam el, Erdélybe. Ezt a lemaradásomat azóta is igyekszem pótolni. 2005-ben magyar nyelvet és irodalmat mentem tanítani a moldvai csángók közé, ahol megismertem a két éve szintén ott tanító marosvásárhelyi születésű Pávai Rékát, akit egy évre rá feleségül vettem. Réka családjában nagy hagyománya van a népi kultúra ápolásának. Apósom Pávai István népzenekutató, az erdélyi táncházmozgalom egyik alapító atyja, feleségem ének-zene szakos tanárként dolgozik. Két gyermekünk született; Csaba idén kezd a nyolcévfolyamos Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban, ahová jövőre követi húga, Boglár is.
Egyetemista korom óta szívemen viselem a határon túli magyarság sorsát. 2005-ben alapítója, majd két évig alelnöke voltam a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű oktatását anyagilag támogató, jelképes keresztszülőket összefogó Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületnek. 2007-ben 40 napos, 4000 km-es figyelemfelkeltő kerékpáros zarándoklatot teljesítettem Budapesttől Rómáig, majd Zágrábtól Jászvásárig a moldvai magyarok anyanyelvű vallásgyakorlása érdekében. Erről az útról írtam Zarándoklat a moldvai magyar miséért című könyvemet. Adománygyűjtéssel egybekötött könyvbemutatóim során Magyarország és a Kárpát-medence több tucat települését bejártam. Erőfeszítéseim elismeréseként Pro Unitate Hungarorum - A magyarság egységéért díjban részesültem.
2008 nyarán a Boros Gyimesi Hagyományőrző Skanzen és Panzió házigazdája voltam. Tapasztalataimat a Felnőttkorom legszebb nyara - Borospataka című könyvemben foglaltam össze, mellyel többek között a Budapesti Könyvhét vendége voltam.
Időközben az évek során több, határon túli magyar oktatással foglalkozó szervezet, például a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, a Rákóczi Szövetség és a Vasárnapi Iskola Alapítvány munkájába is betekintést nyertem. E tapasztalatok hatására alakult ki és szilárdult meg bennem a meggyőződés, hogy a XXI. században a szórványmagyarság állandóan változó kihívásaira a gyermeknevelés és oktatás területén a legjobb válasz egy mobil kulturális intézmény, amelynek játékos és tanító funkciója mellett közösségformáló és összetartó szerepe is van, nem kötött földrajzi helyhez, mindig oda megy, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Így született meg a Virrantó ötlete, amely Magyarország első és egyetlen mobil kulturális és szabadidős intézménye gyerekeknek, határon innen és túl. Tavaly 65 nap alatt öt országban (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia) összesen 62 helyszínen tartottunk készségfejlesztő, kreatív és énekes-táncos foglalkozásokat több ezer gyereknek a 3-14 éves korosztályból. Szeretném, ha Kőhalmon és környékén kívül minél több petőfis helyszínen válna a gyerekek javára ez az egyedülálló mobil fejlesztő centrum.
Biztos vagyok benne, hogy tapasztalataimat sikerrel kamatoztathatom a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként. Kőhalom és térsége szórványmagyarságának erősítésére örömmel fogadok minden megkeresést, hozzájárulást.
