1848. március 15. hatalmas pillanat volt, a nemzet nagy pillanata. Minden szív egyszerre dobbant, minden lélek egybefonódott egy csodálatos másodpercre. A több évszázadnyi elnyomás után a nemzet megtalálta önmagát. Méltóképpen ünnepeltük Aknaszlatinán nemzetünk nagy eseményét, a magyar forradalom és szabadságharcot. A műsor délután két órakor kezdődött a Szent István templom kertjében. Beszédet mondott Kocserha János alpolgármester úr, valamint Szedlák Gyula, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke is. Ezt követően a Szent Anna óvoda növendékei léptek fel, majd egy nagyon színvonalas előadást láthattak a helyiek a Bolyai János Középiskola pedagógusaitól, jelenlegi és volt diákjaitól egyaránt. A nagyjából 20 perces műsorban néptáncoltunk, énekeltünk, verset, színdarabot mondtunk, s az Örökségünk dal is felcsendült, mely azóta a legötletesebb videó címet is elnyerte. A megemlékezést koszorúzással zártuk, a menetet pedig az aknaszlatinai fúvószenekar kísérte muzsikájával.