Jelenlegi hely

Táncház napi és anyák napi koncertek, táncházak Ungváron és Munkácson

/ Simoncsics Nóra /
simoncsics.s.nora képe

Táncház Napja és Anyák napja

Kárpátaljára látogatott a szegedi Korinda zenekar, akik a csángó népzene jeles képviselői Magyarországon. Fergeteges hangulatú koncerteket adtak és meg is táncoltatták a résztvevőket május 5-én az ungvári anyák napi műsor után a Dayka Gábor Középiskolában, valamint május 6-án a Munkácsra szervezett koncerten, a Szent István Katolikus Líceumban.
A Korinda zenekar az NKA Halmos Béla programjának pályázata által tudta megvalósítani kárpátaljai útját.

Egy héttel később, május 13-án szombaton ismét mulathattak a munkácsiak, ugyanis az iskolai anyák napi műsor után a Komótos együttes táncoltatta meg a népet Simoncsics Pál ösztöndíjas segítségével. Ezzel kapcsolódtunk a nemcsak Kárpát-medencére, de a szórvány és diaszpóra területére egyaránt meghirdetett "Táncház Napja" mozgalomhoz, így erősítve azt, hogy ha egy napra is, de a világon élő magyarok együtt táncoljanak, együtt lépjenek, együtt dobbanjon a szívük.
A Komótos együttes koncertjét a Hagyományok Háza és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet támogatta.

A képekért köszönet Bacsa Orsolyának, a Korinda zenekar énekesének, valamint Popovics Pálnak.

Az ungvári Csüllő Néptánccsoport fellépése az anyák napi műsorbanKorinda táncház UngváronKorindaKorindaTáncházTáncházEgyre többen merítenek bátorságot, hogy csatlakozzanak..."Pali bácsi" tanít"Pali bácsi" tanítUngvári táncosokA legfiatalabbak is nagyon lelkesekPláne, ha Pali bácsival bohóckodhatnak...meg persze egymással is!Egy pici pihenés...és már folytatódik is a tánc és a játék!...és már folytatódik is a tánc és a játék!A Korinda zenekar MunkácsonA Korinda zenekar MunkácsonKoncert után táncházMunkácsi és beregrákosi táncosok a táncházbanMunkácsi és beregrákosi táncosok a táncházbanTáncházJáték és tánc"Töltsük ki a teret""Most tömörüljünk össze"Csángó népdalok tanítása MunkácsonA 4. osztályos néptáncosok is bemutatták tudásukat a munkácsi anyák napi műsoronSomogyi eszközös és ugrós táncokat mutattak beA Borostyán Néptánccsoport magyarpalatkai táncokat adott előBorostyánA Komótos együttes muzsikálA Komótos együttes muzsikálSimoncsics Pál táncbemutatója a táncházbanTáncház