Grácba a Pasztorális Tanács volt elnöke, Ugri Mihály és Ft. Molnár Ottó atya meghívására érkeztem. Mindenekelőtt beszéltem a megjelenteknek a Márton Áron Emlékévről, melynek célja, hogy a nemzet egészével – beleértve a Kárpát-medencét és a diaszpóra magyarságát – megismertesse Márton Áron életművét s ezzel együtt a huszadik századi diktatúrák valódi természetét, erősítve ezáltal a magyar-magyar kapcsolatokat, a nemzeti identitást és a nemzeti összetartozást.
P. Bíró János Antal ferences szerzetes In memoriam Márton Áron című költeménye után – melyet, több más verssel együtt, a gyergyóremetei (erdélyi) születésű, Grácban élő György Adorján tolmácsolt a jelenlévőknek – arra a kérdésre kerestem választ, miért mondjuk Márton Áronról, hogy Nagy Püspök; miért írta róla a Kolozsváron született, Leányfalun élő református orvos, közíró, szakíró, szerkesztő, a Hitel Múzeum alapítója és vezetője, Szász István Tas, hogy „boldog az a közösség, amelynek az Örökkévaló olyan vezetőt szánt, mint amilyen Márton Áron püspök volt”; miért írta róla P. Bíró Antal, hogy „Szórja fényét a világon szerteszét” és születése 120. évfordulója évében Magyarország Kormánya miért hirdetett Márton Áron Emlékévet. Mindezekre a felelet: Márton Áron a magyarság XX. századi történelmének kiemelkedő személyisége, az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes képviselője, aki fellépett a diktatúrák súlyos igazságtalanságai ellen, akinek életműve a vallásszabadság és az erdélyi magyar közösség érdekei melletti, illetve a jogfosztásokkal szembeni bátor kiállás példája. A háromszoros kisebbségben – romániai magyarként nemzeti, hívő emberként világnézeti, katolikusként pedig felekezeti kisebbségben – helytállt a második világháború idején és kitartott az elvei mellett a kommunista diktatúra nehéz évtizedeiben. Harcolt a román kormányok homogenizáló, asszimilációs politikája ellen, vagyis egyházáért és a magyarság ügyéért egyaránt küzdött. Személye éppen ezért nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember, az egész keresztény gyökerű európai civilizáció elé példaképként állítható.
Márton Áron életútjának főbb sarokkövein végighaladva a császlóci (kárpátaljai) születésű, jelenleg Grácban élő Sahov Marianna tolmácsolásában az érdeklődők a nagy püspök hitvallásából, gondolataiból is megismerhettek néhányat, például azokat a szavakat, amelyeket püspökké szentelésekor hangoztatott: „Az út, amelyen indulok, nem járatlan és nem pusztába vesző. Apostolok jártak előttem, akik Isten lelkét, a kegyelmi élet szépségeit és a szeretet örömfakasztó erejét sugározták szét ezen a területen. Nyomukba lépni nem tudok, de emléküket a szeretet hervadhatatlan virágaival veszem körül és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az eredményekben gazdag apostoli munkát útmutatásuk nyomán tehetségem szerint folytassam.” „Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és örökítették át a századok során.” „Népem sorsához hűséges leszek. Ehhez a sorshoz hűséges leszek, fajtám élni akarásának, makacs kiállásának egy része akarok lenni, s kötelességemnek tartom, hogy életemet is rátegyem a rám bízott feladatok megoldására. Népemért fogok dolgozni.” „Isten törvényeiben és az Egyház ügyeiben alkudozást nem ismerek.” Mondandómban kitértem arra is, hogy Márton Áron azokat a szavakat választotta püspöki jelmondatául, amelyeket az 1700 éve született saváriai szent, Szent Márton mondott a halálos ágyán: Non recuso laborem, vagyis Nem vonakodom a munkától.
Kiss Jenő Márton Áron című, György Adorján előadásában elhangzó verse után az érdeklődők megismerhették Márton püspök üldöztetését. Márton Áron mindig nyíltan képviselte a véleményét, és pontosan tudta, hogy ennek mi lesz a következménye, de azt vallotta, hogy a papnak az igazságért, népéért az életét is fel kell áldoznia, és hogy az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség. Ezt a meggyőződését adta át papjainak is. Amikor elterjedt, hogy a csíksomlyói búcsú idején le fogják tartóztatni, hívei lóhátra ültették, és körülvették őt, hogy ne lehessen hozzáférni. Márton Áron százötvenezer ember előtt akkor is a vallási és lelkiismereti szabadságról és a nemzeti önrendelkezésről beszélt.
Elekes András In memoriam Márton Áron című verse után az emlékezés Márton Áron kálváriájának felelevenítésével folytatódott. A hatalom a titokban, csellel letartóztatott püspököt 1949. június 21-től 1955. március 24-ig tartotta nehéz, napi 16-17 órai fizikai munkával terhelt börtönrabságban. A Securitate a szabadon bocsátása után is figyelte, dolgozószobájába lehallgató-készüléket szereltek. Egy 1957-ben született belügyminiszteri feljegyzés szerint Márton Áron „távol áll attól, hogy megváltozzon”, ezért újbóli le kell tartóztatni – vélték, végül ezt házi őrizetre (palotafogságra) enyhítették: Áron püspök 11 évig – 1957-től 1967-ig – nem hagyhatta el a püspöki palota és a székegyház területét. Egy ismeretlen személy egyszer rá is lőtt, amikor a püspöki kertben sétált.
Márton Áron palotafogságának feloldásában jelentős része volt Franz König bécsi bíborosnak – ez az értesülés Grácban az osztrák nemzetiségű, osztrák népviseletet öltött, de magyarul is tökéletesen beszélő és magyarul is érző Ugri (sz. Prassl) Ingrid szívét különösen is megmelengette. König bíborost a bukaresti pátriárka meghívta a Curtea de Argeș-i ortodox kolostor és kegyhely 450 éves jubileumi ünnepségére, ő pedig azt szabta a meghívás elfogadásának feltételéül, hogy találkozhasson Márton Áronnal. Létre is jött a többszöri találkozó Bukarestben, majd pár nap múlva a hatóság arról értesítette Márton Áront, hogy a kényszerlakhelyre vonatkozó intézkedést feloldották, ezentúl szabadon mozoghat. 1968-ban meg is kezdte diadalmas bérmaútjait.
A gráci közönség itt ismét megismert Márton Áron püspök gondolataiból egy csokornyit, majd meghallgatta, milyen hatással volt valakire pusztán az a tény, hogy láthatta a püspököt. Dávid Erzsébet Láttam a püspököt című versét az érdeklődők szemmel láthatóan nagy átéléssel hallgatták.
Az előadásban elhangzott az is: Márton Áron püspökként először csak a börtönévei és a házi őrizet után tudott Rómába utazni. Egyszer néhány fiatal papja is bekísérhette VI. Pál pápához. Amikor Márton Áron belépett a pápai könyvtárszobába, VI. Pál felállt, a hitvalló püspök elé sietett, átölelte, majd a fiatal papok felé fordulva ezt mondta: „Mindenben kövessétek püspökötöket, mert szent.”
Márton Áron egészségét az 1972-ben diagnosztizált prosztatarák meglehetősen kikezdte. A hetvenes évek végén egészségi állapotára hivatkozva négyszer nyújtotta be lemondási kérelmét, de azt a Szentszék csak ötödszörre, 1980 tavaszán fogadta el. Márton Áron még fél évet élt. Milyen különös, hogy lelkét éppen 1980. szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal, az egyházmegye védőszentjének ünnepén, reggel 9 órakor, a Szent Mihály-napi búcsúra szólító harangozás alatt adta vissza Teremtőjének! – erre is igazán rácsodálkozott a gráci hallgatóság. Mint ahogyan arra is, hogy 1980. október 4-én, temetése idején egész Erdélyben zúgtak a harangok.
A Nagy Püspöktől örökül kapott útmutató gondolatok újabb csokra után Ferenczes István Himnusz Márton Áron püspökhöz című verse hangzott el, majd a köszönet szavai azért, hogy a Márton Áron Emlékélv programsorozatába Ausztriában Linz, Wels és Innsbruck után, illetve Bécs előtt Grác is bekapcsolódott.
Végül három, Márton Áron püspökről szóló könyvvel is megajándékoztam a vendégeket, köztük a budapesti Magyarság Háza jóvoltából „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában” – Márton Áron püspök életéről című, az emlékévre megjelent színes kiadvánnyal.
Az előadás után az emlékév plakátja ott maradt még a gráci Kalvarienberg-plébánia falán, hogy minél többeknek hirdesse a Nagy Püspök kőbe, de főleg szívébe vésett egyik alapelvét, mely egyben az emlékévnek is jelmondata: A közösség szolgálatában!
