Amikor Vizaknán még működött a dalárda, amelynek a református és a katolikus egyházból is számtalan tagja volt (hiszen még az 1990-es években is 650 tagja volt a magyar közösségnek), tagjai szervezték a mulatságokat. A közösség tagjainak csökkenésével a dalárda is megszűnt, a katolikusok száma alig éri el a harmincat, így a magyarság a református egyházon belül gyűl össze Isten dicsérni és szórakozni egyaránt.
Így tartanak bált karácsonykor és farsangkor, kosarast, ahogy általában lenni szokott. Ám ami a kosárból hiányzott farsangkor, az a fánk volt. Vizaknán is sütik a pánkót, ám nem feltétlenül ebben az időszakban, mondhatni bármikor asztalra kerülhet. A farsangi mulatságot Béres Levente lelkipásztor kezdte el újból, aki nemcsak az egyházi szokásokban eszközölt némi változást, hanem a világiakat is gazdagította.
Idén az influenzajárvány kicsit közbeszólt: kevesebben voltak, mint a korábbi években, de a jelmezek, a mókás jelenet, a jó hangulat nem hiányozhatott. Ahogy a gyülekezet háza táján lenni szokott, kicsik és nagyok, gyerekek és idősek, szülők és nagyszülők együtt szórakoztak, és a legjobb jelmezeket is díjazták.
Nem hiányzott a tombola sem: amely igencsak sok nevetésre adott okot, de a tombolajegyekből összegyűlt összeg a gyülekezetet is segítette. Éjfélkor Bélát is utolérte a végzet. A szalmával kitömött bábu kicsit nehezen kapott lángra, de végül mégiscsak kergette a telet, s maga alatt a földet biztosan fölmelegítette.
Egy hétre rá beköszöntött a böjt: elgondolkodtató prédikációval és úrvacsorával.
