A déli végek legnagyobb kulturális rendezvényét, a Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjét 1969-ben rendezték meg először, idén a 35. alkalommal gyűlt össze a térség magyarsága. Az eseménynek egy al-dunai székely, ma is magyar többségű település, Székelykeve általános iskolája adott otthont.
Számokban fogyatkozunk…
A rendezvény délelőtt, a megszokott módon tanácskozással vette kezdetét, melyen a magyar egyesületek vezetői vettek részt. Négy előadást hallgathattak meg a jelenlevők. Salamon Géza székelykevei tanár Magyar tannyelvű oktatás a Dél-Bánátban 2011–2025 címmel tartott beszédében kiemelte, hogy az oktatás nemcsak múltunk és jelenünk, de egyben jövőnk kapuja, annak ellenére is, hogy az általa összegyűjtött adatok bizony igen szomorú képet festenek.
Az elmúlt húsz esztendőben a térség magyar lakossága folyamatosan csökkent, számos helyen megszűnt a magyar nyelvű általános iskolai (Pancsova, Kevevára, Sándoregyháza, Versec, Udvarszállás, Fejértelep) és a középiskolai (Pancsován a gimnázium, a középiskola és szakközépiskola, valamint Kevevárán a gimnázium és a középiskola) oktatás. Örvendetes ugyanakkor, hogy az anyanyelvápolók száma a duplájára növekedett.
Szemerédi Pál esperes arról beszélt, hogy egyre több olyan közösség van a Dél-Bánságban, ahol már azt kérik, ne magyar nyelven hangozzék el a prédikáció. Halász Béla lelkész pedig arról számolt be, hogy a vegyes házasságok, a kivándorlás és az identitás (magyar nyelv) elvesztése miatt az elmúlt tíz esztendőben felére csökkent a templomlátogatók száma. Utolsóként Szatmári Mihály a magyar nyelvű médiumok mai helyzetét tárta elénk Dél-Bánság vonatkozásában.
A lesújtó adatok ellenére a tanácskozás hitet tett a kitartás, az összefogás és a megmaradás mellett, melyet talán Salamon Géza záró mondata jellemez leginkább: „Számokban ugyan fogyatkozunk, de szívünkben továbbra is erősek vagyunk!”
Ősöktől örökölt motívumok
A tanácskozás után a program a kézimunka kiállítás megnyitójával folytatódott. Öt település huszonkét varró asszonyának míves munkáit tekinthették meg a résztvevők.
A hímzés népi kultúránk olyan tűvel írott alkotásai, melyek hidat képeznek múlt, jelen és jövendő között. Népművészetünk ezen ágában a szálak közé szőve, fonva, hímezve fedezhetők fel az ősök rejtett üzenetei. Előző generációk gondolatait, tapasztalatait, érzéseit őrzik, akárcsak népdalaink, balladáink, meséink, tánclépéseink és dallamaink. E kiállítás újfent bizonyította, hogy mai hímző asszonyaink nemcsak az anyáiktól és nagyanyáiktól hagyományozódott technikát és motívumvilágot folytatják tovább, hanem azt az örökölt szépérzéket is, melynek jelrendszerét az egész közösség érti.
Láb lendült, ének csendült
A kiállítás megnyitása után a rendezvény látványos közösségi felvonulással, majd a falu Szent István királyunk tiszteletére szentelt templomában tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott. Ezután következett a gálaműsor, ahol a résztvevő magyar szervezetek képviseletében mutatkoztak be a fellépők énekkel, tánccal, verssel és muzsikával.
Az iskola sportcsarnokában tartott eseményen 18 egyesület, 241 tagja képviselte települését: Hertelendyfalva (Aprócska Tánccsoport); Kevevára (Anyanyelvápoló Gyermekműhely, a magyar nyelvet tanuló diákok, Keve Népdalkör); Pancsova (Lángvirág Énekcsoport, Pántlika Énekcsoport, Népdalkör, Csörömpölő zenekar); Sándoregyháza (Kéknefelejcs Kórus); Székelykeve ( a Székelykevei Pengetősök, a Gyermekláncű- a Cinegék tánccsoport és a Hagyományőrző Csoport); Torontálvásárhely (Perdülő Tánccsoport, Kéknefelejcs Kórus, Gyökerek Dalkör); Ürményháza (Harmatgyöngy Asszonykórus); Versec (Árvalányhaj Népdalkör). A vendégként fellépő újvidéki Futkáncok Táncegyüttesnek is tapsolhatott a csarnokot megtöltő közönség.
Fiaim, csak énekeljetek!
A Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje vándoresemény, a következő esztendőben Hertelendyfalván rendezik majd meg. Szakmai tanácskozás, a térség gazdag hagyományait bemutató kulturális rendezvény és közösségi esemény egyben, mely az elvándorlástól és beolvadástól ma megroppanni látszó, de végsőkig kitartó magyar közösségeknek azt bizonyítja, hogy kultúránk és anyanyelvünk megélése, tovább éltetése egyik alapköve a megmaradásnak és az otthon melegének megőrzésének, mely rendületlenül hazavárja fiait:
„A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve ...?
- Fiaim, csak énekeljetek!”
A versrészlet Tompa Mihály: A madár, fiaihoz című verséből való.
