Nagy örömmel várta a megemlékezést a falu apraja-nagyja. A gyerekek verssel, énekekkel, origami virágokkal készültek az ünnepségre. A falu asszonyai pákot (fánkot) sütöttek, de szuk (üditő) és a híres vicei szilvapálinka is került az asztalra.
“Megmondom titkát édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik ember lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály: A második ének)
A kultúrházban tartott ünnepségen felléptek a Vicei Hagyományőrző Zenészek, a Szent István Ház gyermekei prózával és verssel köszöntötték az időseket, míg a Bástya Kollégiumból az Árvalányhaj Gyermekcsoport mezőségi népdalcsokorral örvendezette meg a hallgatóságot.
A zene módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást. A múlt előítéletei tovább állnak, előtérbe kerülnek az örök értékek. A zene erősíti és szorgalmazza a népek közti barátságot és megértést. A mai napon együtt zenélt, énekelt, magyar, román, csángó, cigány, székely; együtt ünnepelt a faluban élő valamennyi nemzetiség.
Gyorsan öregedő világunkban az idősek sokat segítenek önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával. Ezen a napon őket köszöntöttük, hiszen “vannak dolgok, amit jobban tudnak, vannak dolgok, amit csak Ők tudnak.”
Szépkorú asszonyokkal és férfiakkal együtt énekelték a fiatalok a népdalokat, a verbunkos nótákat, hiszen életünket átszövi a zene a bölcsőtől a sírig.
Kodály Zoltán szerint: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
„Múló időm, Uram Teremtőm,
csak forgács az időtelenből,…
S földi időm ha itt letelne,
kaput nyitsz az időtelenbe,
mert a múlás csalóka látszat,
mert hatalma nincs a halálnak
azon, akit Krisztus éltet!
Menedékem:az örök élet!”
(Füle Lajos: Mendékem részlet)
