Néhány gondolat a beilleszkedésről
Kiléptem a kapun, és alig néhány lépést tehettem csak az iskola irányába, mikor egy, a kutyáját kerekezve kísérő kínai kisfiú közeledett felém, és ékes szerb nyelven rám köszönt. Ekkor egy pillanatra elgondolkoztam, vajon jó településre érkeztem-e meg az elmúlt napi sötétségben.
Amikor virágot mentem vásárolni, már tudtam, hogy a megfelelő helyen vagyok. Mindenszentek közeledett, nagy keletje van ilyenkor a cserepes krizantémnak. Szeretem ezt a virágot, elmentem hát a rác vándorárushoz. A vásárlásban kísérőm is akadt és már egy volt közöttünk a szó. Hamar tisztába kerültem az árakkal, már csak a színén tűnődtem. – Vegye ezt a halvány őszi rózsát – mutatott az előtte lévő fakó lila virágra tolmácsom és kísérőm –, ezt már a 3+2 együttes is megénekelte annak idején. Ennél autentikusabb helyről ezt nem is hallhattam volna – válaszoltam –, hiszen tudtam, hogy a lakodalmas rock műfajának megteremtői ebből a faluból indultak útjukra.
Azért kezdtem ezzel a két rövid történettel, hogy alátámasszam, bárhol is vagyunk, a beilleszkedés munkáját – akár a minden napra adódó feladatokat – nem lehet elmulasztani. Voltam már ösztöndíjas a vidéken, és az ott szerzett tapasztalatok valóban megkönnyítették mindennapi életemet, de egy-egy új közösség megismerését akkor is el kellett végezni. Azt a módszert választottam, hogy a mindennapi kapcsolatok, találkozások és munkavégzés mellett igyekeztem a falu történetét, valamint az azt körülölelő épített és természeti környezetet is feltérképezni.
Ürményháza
Egy falu múltja benne él a mostani nemzedékben. Viselik vonásaikat, temperamentumukat, gondozzák az ősök sírják, lakják nagyapjuk vagy dédapjuk házát és az elődök által épített templomba mennek Istent dicsérni. Ha az ember veszi a fáradságot, és megismeri közössége múltját – a megtelepedéstől egészen a lakodalmas rock műfajáig –, sokkal könnyebben és gyorsabban illeszkedik be, mert jobban ismeri annak jelrendszerét. Ennek köszönhetően tarthattam például előadást az ürményházi és verseci magyaroknak az 1848-as szabadságharc saját településüket érintő eseményeiről, és ezért ismerhettem meg bensőségesebben a szerbek, románok és magyarok által lakott Versecet, melynek városképe még ma is megidézi azt a Kibitzfensteren kukucskáló egykor volt sváb polgárt, aki a szőlőmunkák elvégzése mellett minden évben azért is hegyre hágott, hogy a környékbeli magyar falvakkal egyetemben búcsút nyerjen a települést magasból óvó Szent Kereszt felmagasztalásának kápolnájában.
Március 15. ünnepség
És így érezhettem otthon magam a szegedi nagytájról érkező dohánykertészek által alapított faluban, Ürményházán, melynek tanintézete őrzőként áll a déli végeken, lévén ez a környék egyetlen nyolcosztályos, magyar tannyelvű iskolája; és ezért mentem szívesen a Temes mentén fekvő nezsényiekhez, akik ugyan maroknyian, de erős elszánással tesznek azért, hogy Havas Boldogasszonyt tisztelő magyar népének kultúráját éltesse, és a betelepedés irányát mutató, őseiktől örökölt dél-alföldi nyelvjárását továbbadja ebben a harmadrészt népünk lakta kis faluban.
A legfontosabb talán mégis az volt, hogy a múltban és jelenben szerzett tapasztalásoknak és találkozásoknak köszönhetően hamar kiderült, ki igényli egy-egy településen a Petőfi programos munkáját, kivel lehet együtt dolgozni és kiket lehet rendszeres vagy alkalmi módon a közösség életébe bevonni.
Nezsény
A beilleszkedés kulcsa az eredményes munkavégzésnek. Számos út vezet, mindenkinek a maga habitusa, gondolatai és tudása által kell oda eljutnia. Summázatként talán annyi elmondható az, amit idén újra megtapasztalhattam: ahogy az egykori hagyományos faluközösség, úgy egy ilyen program is a saját kultúrájában és anyanyelvében élő aktív emberi kapcsolatok talapzatán nyugszik.
Versec
A címben szereplő idézet Radnóti Miklós: Nem tudhatom… című verséből való.
