Idén 10 éve hunyt el Kertész Imre, az első irodalmi Nobel-díjas magyar író. Életműve, amelyet kitüntettek, egy tőről: a holokauszt élményanyagából táplálkozik. Mivel áprilisban többek között a holokauszt áldozataira is elmékeztünk, górcső alá vettem a tankönyvet, és miután nem találtam benne Kertész Imre nevét, úgy gondoltam, hogy a legközelebbi líceum (a dévai Téglás) 11. osztályos tanulóival megismertetem a holokausztról szóló esszéinek egy részét, úgy is mint életművének esszenciáját.
Óraindító témaként a Netflixen éppen futó, több diák által is a napokban megtekintett Nürnberg című film szogáltott jó alapot, amelyet a magam részéről mintegy filmajánlóként megtoldottam A svéd kapcsolat (Den svenska länken) című idei filmmel, amelynek végén feltűnik a lipótvárosi zsidókat mentő Raoul Wallenberg is, illetve a Saul fia-val Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb, Árva című filmjével.
Az, hogy egy ilyen tanórán egyáltalán részt vehettem, az annak a köszönhető, hogy, idézem:
Románia konkrét felszólítást kapott az Elie Wiesel nemzetközi bizottság részéről, melyet a romániai holokauszt valós történetének kutatására és az eredményeket összefoglaló jelentés kidolgozására, valamint a tények társadalmi tudatosítására vonatkozó ajánlások megfogalmazására kértek fel. Ebben a jelentésben – melyet a nemzetközileg elismert történészekből, szociológusokból álló bizottság kötet formájában angol és román nyelven is kiadott 2004- ben – szerepelt az, hogy milyen lépéseket kell tennie Romániának, hogy napirendre kerüljön a holokauszt terén. Elsősorban egy köztéri holokauszt-emlékmű felállítását kérte a bizottság Bukarestben, ami meg is történt. Másodsorban, hogy hozzanak létre egy kormánynak alárendelt holokauszt tanulmányi és kutatóintézetet, ez lett az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet Bukarestben. Aztán hogy vezessék be a holokauszt történetét az iskolai tanrendbe. Először csak opcionális tantárgyként vezették be, de aztán mikor kiderült, hogy ezt nemigen tanítják, mert nem fér az óraszámba, akkor majdnem kétéves előkészület után sikerült elérni, hogy a kötelező tanrend része legyen. A tananyag kidolgozása mellett komoly kérdésként jelentkezett, hogy milyen évfolyamon vezessék be a holokauszt történetét, hiszen nem mindegy, hogy milyen korban ismeri meg egy fiatal ezt a sok borzalmat. És így született az okos döntés, hogy nem az érettségire készülő 12-es, de a rögtön alatta lévő évfolyamnál vezetik be az új tantárgyat, mert a 11- es diákok már elég érettek ahhoz, hogy megértsék ennek a kérdésnek a lényegét. – szerepel a Gáspár-Barra Réka által dr. Tibori Szabó Zoltán egyetemi tanárral, a Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének igazgatójával készített, Halomra gyilkolták a zsidókat, de nem maradt feljegyzés az áldozatokról című Nyugati Jelenben tavaly megjelent interjújában, amelyből az is kiderül, hogy időközben több nagyszerű tanulmány, könyv született a témát feldolgozandó.
Visszakanyarodva Kertész Imréhez, egyben idézve Őt:
A Holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus világtudása, ha megőrződik, talán megtermékenyítheti még a válsággal küszködő európai tudatot, amiként a barbársággal szembenéző, a perzsa háborút vívó görög géniusz megteremtette az örök mintául szolgáló antik tragédiát. Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett – mint ahogyan ez tagadhatatlanul megtörtént, és történik –, irodalma innen: a Szentírásból és a görög tragédiából, az európai kultúra e két kútfőjéből merítheti ihletét, hogy a jóvátehetetlen realitás megszülje a jóvátételt – a szellemet, a katarzist.
Nem tudom, kirajzolódik-e lassan, hogy miről beszélek. Egyetlen kérdésről beszélek pedig mindvégig, amelyet nyíltan nemigen szokás, talán nem is igen illendő föltenni, holott ennek a kérdésnek kell eldőlnie azon a rejtelmes és hosszadalmas úton-módon, ahogyan a nagy etikai kérdések szoktak végül is eldőlni. A kérdés pedig így hangzik: teremthet-e értéket a Holocaust? Szerintem ugyanis jelenleg éppen ehhez a kérdéshez érkezett el, s éppen ezzel a kérdéssel vívódik az évtizedek óta zajló processzus, melynek során először elfojtódott, azután pedig dokumentálódott. Ez azonban kevésnek bizonyult, mint mondtam, dönteni kell róla, ez pedig értékítéletet jelent. Aki nem képes szembenézni a múltjával, az arra van ítélve, hogy örökké megismételje azt – ismerjük Santayana mondását. Az életképes társadalomnak ébren kell tartania és állandóan meg kell újítania az önmagáról, a saját feltételeiről való tudását, tudatát. S ha döntése úgy szól, hogy a Holocaust súlyos, fekete gyászünnepe elmaradhatatlan része e tudatnak, akkor ez a döntés nem holmi részvéten vagy megbánáson, hanem eleven értékítéleten alapul. Érték a Holocaust, mert felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen tudáshoz vezetett; és ezáltal felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne. (Kertész Imre: A Holocaust mint kultúra – Előadás a Bécsi Egyetemen, 1992.)
Mindezeket (természetesen ennél bővebben) szerettem volna, ha a diákok a szerző saját maga által felolvasott írásai révén (pimmédia) hallják, s kapnak ezáltal képet, vagy ahogy a címben szerepel egyfajta "kulcsot" Kertész Imréhez, és életművéhez.
Úgy érzem, mindez hiánytalanul sikerült, és egyúttal ösztönzőleg hatott arra nézve is, hogy a további lépéseket már mindenki saját maga tegye meg a DIA (Digitális Irodalmi Akadémia), a PIM digitális könyvtára különféle platformjain.
