„Isten összegyűjti a választottait, összegyűjt minket is. Isten jelek által üzen nekünk, ma élő embereknek, és Krisztus örök áldozata az egyetlen áldozat, amellyel minket is megváltott és megszentelt” – kezdte szentbeszédét a szentmise főcelebránsa, Vencser László, majd beszédében kitért arra is: ebben a kaotikus korszakban, amelyben élünk, nagy szükségünk van arra, hogy érezzük a közösség megtartó erejét. Arra buzdította a híveket: amikor plébánosuk, Ernő atya hívja őket, hogy vegyenek részt a magyar szentmisén, éljenek ezzel a lehetőséggel, az ilyen alkalmakkor ugyanis erőt lehet gyűjteni és fel lehet töltekezni az elkövetkező hétköznapokra. A november 15-i szentmisét Pázmány Tibor, a linzi színház volt karnagya kísérte orgonán.
A szentmisét követő műsorban e sorok írója először szólt a Petőfi Sándor Programról, majd összefoglalta az ötszáz éves csíksomlyói Mária-kegyszoborral kapcsolatos ismereteket, néhány, ahhoz kapcsolódó csodaeseményt és csodajelenséget is megemlítve az elmúlt évszázadokból. Azután átadta a szót az ünneplő közösségnek, hogy Csíksomlyóhoz fűződő érzéseiknek és gondolataiknak ők is hangot adjanak.
A ditrói születésű Vencser László elmondta: 11 évesen járt először Csíksomlyón, erősen máriás lelkületű édesanyjával és szintén nagy Mária-tisztelő édesapjával, majd gyulafehérvári kántoriskolásként és teológushallgatóként diáktársaival együtt minden szeptember 12-én, Mária neve napján részt vett a csíksomlyói búcsús szentmisén. A politikai változást követő első nagy pünkösdszombati búcsún is jelen volt, s valahányszor hazalátogat, ha csak egy módja van rá, felkeresi a kegytemplomot. „Számomra nagy élmény, ha beülhetek a leghátsó padba és a félhomályban elbeszélgethetek a Szűzanyával” – mondta Vencser László.
A dézsi születésű Szabó Ernő atya – akinek édesanyja gyergyószentmiklósi – felelevenítette: 1989. június 25-én szentelte pappá 21 társával együtt dr. Jakab Antal püspök a gyulafehérvári székesegyházban. Egy héttel később, július 2-án tartotta meg szülővárosában az első szentmiséjét, majd 8-án a 22 új pap együtt misézett Csíksomlyón. „Elmentünk a Szűzanya lábaihoz, hogy megköszönjük neki a hivatásunkat, a kiválasztottságunkat, és kérjük közbenjárását, hogy a Jézus felé vezető utunkon ki tudjunk tartani; hogy amit a Jóisten bennünk megkezdett, be is tudja fejezni” – emlékezett Ernő atya. A politikai változást követően egy alkalommal a Pünkösd előtti napokban a környező falvakat is felkereste, hogy tanúja legyen a keresztaljak gyalogos vonulásának, s eközben nagyon megragadta őt az emberek egymásra figyelése. „Minden nyáron, amikor hazamegyek, édesanyámat elviszem a Csíksomlyói Szűzanyához. Adja a Jóisten, hogy még sokáig vihessem” – adott hangot vágyának a linzi magyar lelkész.
A csíkkarcfalvi születésű Kiss Irén első alkalommal gyermekként élte át a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú élményét, amikor az édesanyja a megelőző nap reggelén, pénteken – e szavak kíséretében: „ezt az utat a Szűzanyához most már te is ki kell bírjad” – gyalog indult el vele a falujuktól harminc kilométernyire lévő kegyhelyre. Az éjszakát a templomban virrasztották át, imádkozva, énekelve, a Szűzanyához fohászkodva. Másnap pedig következett „a gyönyörű szentmise a gyönyörű prédikációval”. „A mise után feltöltődve, meleg szeretettel indultunk haza a mi kis falunkba, ahol harangszóval és imával fogadták a Csíksomlyóról érkezőket” – fejezte be gondolatait elcsukló hangon Kiss Irén.
A csíkdánfalvi születésű Márton Irén könnyeivel küszködve mondta el, hogy nagyon szeret már pár nappal a búcsú szombatja előtt megérkezni Erdélybe, hiszen csodálatos élmény és megható látvány végigkísérni a zarándokok óriási tömegének a vonulását és közben hallani a harangok zúgását. „Mi, ausztriai magyarok a 2000-es évek elején Csíkszereda főterén, a Tapstéren találkoztunk és onnan vonultunk Mária-énekeket énekelve a kegyhelyre” – tekintett vissza Márton Irén, majd ezeknek az időknek az emlékére felolvasta elhunyt férje, a csíkszentdomokosi születésű Márton Árpád 2004. június 23-án a Hargita Népe napilapban A Szűzanya mindnyájunké cím alatt megjelent sorait: „Harmadik éve, hogy mi, Erdélyből disszidált magyarok részt veszünk a csíksomlyói búcsún. Idén 40 személyt vezettem fel a csíksomlyói nyeregben levő szép oltárhoz. Úgy éreztük, itt igazán itthon vagyunk, végre hazatértünk, mert a Szűzanya mindnyájunké, és mindig hazahívja fiait még idegen országokból is. A Szűzanyánál mindnyájan otthon vagyunk, és mindnyájan testvérek vagyunk. Az arcokon mosoly és megelégedettség, mindenki boldogan és megújultan vonul hazafelé a mise után. Köszönetet mondunk a jó szervezésért mindazoknak, akik sokat fáradoztak ezért a szép szent ügyért. Az Isten fizesse meg, és adjon erőt nekik továbbra is! Márton Árpád, Linz, Ausztria”
A madéfalvi születésű Kovács Ibolya ezeket a gondolatokat fogalmazta meg: „Amikor azt hallom, hogy Csíksomlyói Szűzanya, megdobban a szívem, elforrósodik, és úgy érzem, valami nagyon közeli lelki kapcsolatom van vele. Amikor Csíksomlyóra hazamegyek, és ha nincs búcsú, akkor is beülök tíz percre a templomba, az az érzés, amit ott érzek, sehol nincs. Úgy érzem, mint amikor a kisgyermek hazamegy az édesanyjához és ott biztonságban érzi magát. Gyermekkorom óta járok Csíksomlyóra, nagymamám vitt el nagyon sokszor, és már akkor éreztem, hogy ez nagyon fontos hely az életemben és oda mindig vissza kell térnem. A férjemmel is elmentünk egyszer – még a kommunizmus idején, amikor megismerkedtünk – virrasztani és imádkozni a templomba, s másnap felmentünk a keresztútján a hegyre szentmisét hallgatni. Aztán eljött az a nap, amikor megérhettük, hogy szabadon, keresztekkel vonulhatunk fel Csíksomlyóra. Az első volt a legcsodálatosabb, 1990-ben… nagyon boldogok voltunk. Minden keresztény magyarnak legalább egyszer el kellene mennie Csíksomlyóra, mert az összmagyarságunkat ott érezzük igazán védve, a Szűzanya palástja alatt. Ott érezhetjük igazán, hogy valaki vigyáz reánk és nem veszünk el…”
„Szívemben mindig ott van a Csíksomlyói Szűz Mária” – zárta szavait megremegő hangon a négygyermekes édesanya Linzben, hozzávetőlegesen ezer-kilométernyire a szülőfalujától.
A kegyhelyhez kötődések megbeszélése a közös ebéd alatt is folytatódott. Tóth Benjamin például elmesélte nekünk, hogy 1946. február 3-án született Csíksomlyón, otthoni környezetben, az átlagosnál nagyobb súllyal, és nem sírt fel. Hiába mozgatták, paskolták, tették vízbe, akkor sem sírt fel. Ekkor a szülők imádkozni kezdtek a Szűzanyához s egyszer csak az újszülött sírni kezdett. „Lelki erőt kaptam Szűz Máriától. Nagyon bízom benne. De kíséri is az életemet, sokszor hozott vissza életveszélyes helyzetekből” – fedte fel titkait Tóth Benjamin, aki osztrák barátait is gyakran elviszi Csíksomlyóra és Gyimesbükkre is, az ezeréves határhoz.
A csíkkarcfalvi születésű Kiss Csaba tizenhat éves kora óta él Ausztriában. 2005-ben adatott meg számára először a lehetőség, hogy eljusson a csíksomlyói búcsúra, és az akkor elhangzott szentbeszéd – Hajdó István prédikációja –, a szentmise és az egész eseménynek a hangulata szilárd elhatározást szült benne: ha eljön a családalapítás ideje, számára csak magyar hölgy jöhet számításba! Rövidesen meg is ismert egy Beszterce-környéki magyar lányt, Noémit, aki ma a felesége, és akivel két gyönyörű gyermeket nevelnek: Mikolt kislányukat és Andor kisfiúkat, és persze évről évre visszatérnek Csíksomlyóra.
Ez a sok kedves magyar ember itt Felső-Ausztriában november 15-én, a Magyar Szórvány Napján valóban úgy érezhette, Csíksomlyó Linzbe költözött, vagy legalábbis a képzelet és a szavak szárnya néhány pillanatra Csíksomlyóra röpítette őket…
