„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
Máté 11 28-30
Március 6-án, pénteken, az ima világnapján, a Melite Házban összegyűltek a fiatal lányok, a nők, asszonyok, hogy együtt hangosabban szóljanak. Az imanap témáját Jézus szavai ihlették, amelyet a Máté 11 28-30-ban olvashatunk:
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
Március első péntekjén nem csak Déván, szerte a világban, több, mint 170 országban imádkoztak keresztény nők, asszonyok. Együtt… mindnyájan, akik megfáradtak, akik nehéz terhet cipelnek. Akiknek láthatatlan hátizsákja csordultig telt kövekkel... megfelelési vággyal, fájdalommal, sérelemmel, betegséggel, kétellyel, aggodalommal. Nem látjuk a puttonyt. Olykor sajátunkat sem. Nem látjuk, vagy nem akarjuk látni, érezni. Nem szabad érezni. Azt mondjuk magunknak, amit a világ mond nekünk: légy tökéletes, légy szép, légy bátor, légy erős, légy okos, fejleszd magad, légy jobb. Hordozd, bármily nehéz is...
De akad valaki… Egyvalaki, aki azt mondja: Gyere hozzám, tanulj tőlem szelídséget és vedd fel az én igámat! A nő mérlegel… Megszokta, hogy magamaga... de vajon mi könnyebb? Egyedül vinni mindent vagy elfogadni a segítséget, megosztani a terhet, átadni a köveket? A nigériai nők válasza: vigyük Krisztushoz terheinket, az emberiség terheit. Idén ők, a nigériai nők vezették az elmélkedést. Nigériában született szavakkal imádkoztak, de az üzenet mindenhová eljutott: csak mások terhének megosztásával vigasztalhatjuk meg igazán a szenvedőket és építhetünk egy emberibb világot. A nigériai nők megmutatták köveiket, a szegénységet, a családi kötelezettségeket, a bizonytalanságot. Hitről és kitartásról szóló történeteiket, bár ezernyi kilométer választ el bennünket egymástól, átérezhetjük. A társadalmi elnyomás terhét cipelő, özveggyé lett Beatrice történetét, aki 3 kisgyermekét kénytelen egyedül nevelni, akit kisemmiztek, akitől elfordult családja.
Mégis… A nő a legsötétebb időszakban is tudott erőt meríteni. Hitében és az özvegyi közösségében talált vigaszt. Megismertük Jato-t, aki a vallásüldözés terhét cipeli. Minden nap, mikor lányát, a 14 éves Aminát iskolába küldi, összeszorul a szíve az aggodalomtól. Minden egyes nap eszébe jut az egykor 14 éves Leah Sharibu, akit 2018-ban a Boko Haram, az iszlám állam terrorszervezete 109 iskolás kislánnyal egyszerre rabolt el. Leah-t még mindig nem engedik fogva tartói, mert kitart hite mellett. Végül Blessing „adta át” a szegénység és a kétségbeesés terhét. Fejlődést remélt, jobb életről álmodott. Helyette azt látja, hogyan süllyed még mélyebbre az ország a szegénységben és reménytelenségben. Nap, mint nap látja, mennyire megviseli mindez az emberek szívét, lelkét. Mintha mindannyian a a csalódás, a kiábrándultság csapdájában vergődnének…
De mégis… ott a fény, az alagút végén, apró pislákoló lángjával, amelybe oly sok nigériai belekapaszkodik a nehéz időkben. A fényt az eseményt szervező unitáriusok és reformátusok is megidézték, gyertyák égtek az imádkozók előtt, amíg… egyre csonkábbak lettek… Vége lett a közös imádkozásnak, éneklésnek, elfogyott a nigériai kókuszgolyó, a Jollof rizs. A nők, asszonyok lassacskán hazaindultak. De mielőtt elbúcsúztak, feladatot kaptak: imádkozzanak, cselekedjenek. Legyenek barátok, akik emlékeztetnek másokat a saját értékükre… Alkossanak közösséget, amely támogatja a gyengéket… Legyenek hangok, amelyek felszólalnak az üldözöttekért és legyenek kezek, melyek reményt nyújtanak a küszködőknek.
