Professzor úr, a tudományos publikációs listája alapján látható, hogy ön foglalkozik fordítástudománnyal, kontaktusnyelvészettel, szociolingvisztikával és nyelvstratégiával is. Kérem, beszéljen nekem a szűkebb tudományos tevékenységéről és a munkahelyéről! Milyen feladatai vannak tanszékvezetőként, oktatóként és kutatóként?
Erdélyben a két- és a többnyelvűség közegében adott az a lehetőség, hogy a nyelvi jelenségeket a nyelvi kapcsolatok, a nyelvi érintkezések szempontjából vizsgáljuk. Ezért kutatásaim a nyelvhasználatnak erre a dimenziójára irányulnak: a nyelvi kontaktusok, a fordítás és a kisebbségi nyelvhasználati helyzet folyamatainak feltárására. Doktori és habilitációs értekezésemben a román–magyar, magyar–román nyelvi kapcsolatok újabb keletű szókészleti, jelentéstani és grammatikai jelenségeit elemeztem szociolingvisztikai és kognitív nyelvészeti keretben. Ugyanakkor a nyelvi jogok, a nyelvpolitika aktuális kérdéseire való reflektálás megkerülhetetlen kihívást jelent számomra. Több tanulmányt írtam, konferenciákon tartottam előadást, és köteteket is szerkesztettem ebben a témakörben. A legnagyobb gond ezen a területen, hogy mifelénk a nyelvhasználatot érintő döntésekben, törvényi szabályozásokban a politikusok nem igazán kérik ki a szakemberek véleményét, másrészt a beszélők jogtudata fejlesztésre szorul, a már létező jogok érvényesítésével is gondok vannak, és nem feledkezhetünk meg a többségi társadalom korlátozó nyelvi ideológiáiról sem, amelyek évtizedek óta meghatározzák a nyelvpolitikai döntéseket. Tanárként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az általam oktatott tárgyak nagymértékben egybeesnek a kutatási területekkel. Tanszékvezetőként a kolozsvári nyelvészeti iskola legjobb hagyományainak folytatását próbálom biztosítani szoros együttműködésben a tanszéki kollégákkal. A sokféle nyelvészeti kutatás lehetőség szerinti támogatása, a diszciplínák és az oktatási segédanyagok korszerűsítése, a doktori hallgatók irányítása, a személyi keret megőrzése és fejlesztése folyamatos feladatunk. Ez utóbbival kapcsolatban jelzem, hogy többéves erőfeszítés eredményeként 2019-ben sikerült újra visszaállítanunk a magyarországi vendégtanári státust, és így jelenleg egy budapesti kollégánk is tevékenykedik a tanszékünkön Huszthy Bálint személyében. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy a korábbi tanszékvezetőink, Péntek János és Szilágyi N. Sándor intézményfejlesztő és szakmai tevékenysége sok tekintetben példaértékű számomra. Folyamatos kapcsolatban lehetek velük, és számíthatok tanácsukra, tapasztalatukra a megfontolt döntéseket igénylő helyzetekben.
Hogyan látja a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének szerepét a romániai magyar nyelvű felsőoktatás és kutatás változó közegében? Mi volt a tanszék feladatköre korábban, és mi most?
Évtizedekig a kolozsvári volt az egyetlen magyar nyelvészeti tanszék Erdélyben, és sokféle értelemben ma is egyedülálló, hiszen például csak itt van magyar nyelvészeti mesteri és doktori képzés. Így a tanszék megőrizte központi szerepét, a mesteri és a doktori képzésre a Partium és a Sapientia Egyetem végzettjei is jelentkeznek nálunk, és ugyanakkor szakmailag együttműködünk más erdélyi magyar nyelvű felsőfokú intézményekkel. Például, 2016-ban a 19. Élőnyelvi Konferenciát, a Sapientia Egyetem Alkalmazott Tanszékével együttműködve szerveztük meg. Hagyományosan jó kapcsolataink vannak a magyarországi és külső régióbeli egyetemi központok (Nyitra, Pozsony, Beregszász, Újvidék) nyelvészeti tanszékeivel is.
Korábban Szabó T. Attila tevékenységének köszönhetően a tanszéket nyelvtörténeti kutatóközpontként is számon tartották, majd Márton Gyula professzornak és munkatársainak dialektológia irányultságú kutatása lett meghatározó, később pedig Szabó Zoltán stílustörténeti iskolája játszott fontos szerepet. A 90-es és a 2000-es években Péntek János szociolingvisztikai, kontaktológiai és Szilágyi N. Sándor kognitív nyelvészeti irányvonala volt meghatározó. A tanszék jelenlegi munkatársai kutatásaikkal kapcsolódnak ezekhez a területekhez, további eredményekkel és szempontokkal gazdagítva azokat.
Péntek János professzor úr korábban említette, hogy Kolozsváron nagy múltja van a népnyelvkutatásnak. Van-e a mostani nyelvészeti tanszék oktatási profiljában dialektológiával, etnolingvisztikával foglalkozó tanegység, vagy a szociolingvisztikával egységben tanítják ezeket a tudományterületeket?
Valóban, hosszú ideig (az 1960-as, 70-es években) a tanszék tudományos tevékenysége szempontjából a nyelvjáráskutatás volt meghatározó: volt olyan időszak, hogy a tanszék szinte minden munkatársa nyelvjárási adatok gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozott. A magyar nyelvtudományban évtizedek óta számon tartott szótárak, atlaszok, monográfiák jelzik ennek a tevékenységnek az eredményét. A tanszék munkatársai jó ideje többféle kutatással foglalkoznak: szociolingvisztikával, strukturális nyelvészettel, nyelvtörténettel, kognitív nyelvészettel, névtannal. A dialektológia azonban ma is jelen van kutatási területként és oktatási tárgyként is. Az etnolingvisztikai kérdéseket a szociolingvisztika keretében tanítjuk.
Egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett ön a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója és a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat munkatársa. Milyen feladatai vannak ebben a két szervezetben?
2001-ben az MTA támogatásával jött létre a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (www.sztanyi.ro) a mai erdélyi nyelvi helyzet kutatása céljából. Péntek János szakmai irányításával ez a kutatóműhely több szociolingvisztikai jellegű kutatást végzett és publikált, konferenciákat szervezett, könyvsorozatot indított (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai), és meghonosította Erdélyben a kulturális szótár műfaját, dominánsan erdélyi vonatkozású magyar, román és német kulturális szótárak megjelentetésével. Ugyanakkor az intézet nyelvmenedzselési, tanácsadási feladatokat is ellát, együttműködve civil szervezetekkel és a sajtó intézményeivel. Ezek közül szinte valamennyi tevékenységben magam is részt veszek, és ugyanakkor feladatom a kutatási folyamatok és tanácsadási tevékenységek összehangolása, a megbízott külső munkatársak tevékenységének értékelése. Az Intézet kezdettől szorosan együttműködik a dunaszerdahelyi, a beregszászi, a szabadkai, majd később a maribori és felsőőri nyelvi iroda munkatársaival, létrehozva a külső régiók magyar nyelvváltozatait kutató Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózatot. A külső régiók nyelvészeti műhelyeinek ez a közel két évtizedes összehangolt tevékenysége lehetővé tette a közös kutatásokban való részvételt, adatbázisok szerkesztését, konferenciák vagy kongresszusi szimpóziumok szervezését, közös kiadványok megjelentetését. Látható eredménye a közös munkának a Termini magyar–magyar szótár és adatbázis, amelyet egy időben hét országban szerkesztenek. A szótár gazdag stílusminősítési rendszert alkalmaz, és élőnyelvi példamondatokkal szemlélteti a régióspecifikus szavak és jelentések használatát. Az interaktív szótár anyaga valamennyi régió vonatkozásában jelenleg is bővül a Domus Alapítvány támogatásának köszönhetően. A kutatóhálózat másik folyamatosan épülő adatbázisa a nyelvi problémák adattára, amely a külső régiók nyelvi gondjait, jogsérelmeit dokumentálja és rendszerezi.
Ha jól tudom, mindezek mellett elkészült a Kontra Miklós által kezdeményezett sorozat utolsó tagjaként A magyar nyelv Romániában (Erdélyben) c. kötet. Mit érdemes tudni erről a kiadványról? Mit tudhatunk meg az erdélyi magyarság demográfiai és nyelvpolitikai helyzetéről?
Péntek Jánossal közösen megírt kötetünk valóban elkészült. A megjelenés előtt álló monográfia az elmúlt 30 év egyéni és csoportos kutatásait összegzi, beleértve a saját vizsgálatainkat is, és ugyanakkor hasznosít két, szociológiai, szociolingvisztikai felmérést, melyek közül az egyik reprezentatív mintavétellel készült. A kötet fejezetei történelmi perspektívából is elemzik az erdélyi magyarok demográfiai, szociológiai, nyelvpolitikai és jogi helyzetének alakulását. Az anyanyelvi oktatás lehetőségeinek számbavétele, az ezzel kapcsolatos problémák feltárása kiemelt témaként jelenik meg a kötetben. A nyelvhasználati sajátosságokat, a nyelvi és a szociális változók összefüggéseit, a kétnyelvűség következményeit, a nyelvhasználati színtereket, a nyelvcsere folyamatát bemutató fejeztek és alfejezetek egyértelműen jelzik a jelenleg is érvényesülő folyamatokat, változási irányokat. A kötet e kérdések megközelítésében mindvégig tekintettel van az erdélyi magyarok helyzetének összetettségére a tömb-, a szórványhelyzet, valamint az ilyen tekintetben átmeneti régiók sajátos problémáira.
A tudományos tevékenysége mellett ön költő is. Határon túli helyzetben mennyivel jelenthet többet a szűkebb szakmai tevékenységnél a tudományos szférán kívüli szerepvállalás? A költészet kizárólag kedvtelés, vagy összefonódik valamilyen küldetéstudattal is?
Tizenéves korom óta írok verseket, az első költeményeim középiskolásként jelentek meg egy ifjúsági lapban, 20 éves koromtól közlök szépirodalmi folyóiratokban, és végzős hallgató voltam, amikor megjelent az első verseskötetem a Kriterion Könyvkiadónál. Így régóta kötődöm a költészethez mint az önkifejezés és a világértelmezés egy sajátos formájához. Számomra semmiképpen nem puszta kedvtelésként, hanem mélyebb belső késztetésként adott a versírás. Ha több talentumot kap az ember, akkor többel kell gazdálkodnia, és ugyanakkor a belső és külső lehetőségek kötelezik is. Egyébként a versesköteteimről olyan irodalmárok írtak értékelő kritikát, ismertetést, mint Bertha Zoltán, Borcsa János, Demeter Zsuzsa vagy Király László. Nemrég örömmel tapasztaltam, hogy a Magyarul Bábelben c. internetes irodalmi antológiában jó néhány versemnek angol, német, francia, olasz és román nyelvű fordításai is olvashatók (https://www.magyarulbabelben.net/works/hu-all/Ben%C5%91_Attila-1968).
A tudomány a módszerénél fogva a részt vizsgálja (gyakran a rész egy adott részletét), valamilyen területre specializálódva. A művészet és az irodalom, akárcsak a filozófia, az Egészről, a létezésről kíván valamit sejtetni a képek nyelvén. Ilyen értelemben mindkét megismerési formára szükség van, nem beszélve arról, hogy az irodalom az érzékenységünket, az észlelésünket is finomítja.
Milyen szerepet tulajdonít a szépirodalomnak a kisebbségi létben?
A kisebbségi lét gyakran az ellentmondások, a paradoxonok és az abszurditások sorozatának tűnik. Ezért az ember ilyen helyzetben erőteljes késztetést érez, hogy reflektáljon az emberi viszonyulásokra, tűnődjék a világba vetettség furcsaságain, hogy tisztázza a helyzetét, a cselekvés és a nem cselekvés idejét, a megtartó szellemi értékekhez való viszonyulását. A szépirodalom ezt a tisztázó, értelemkereső viszonyulást segítheti.
Kérem, engedje meg, hogy idézzek öntől egy verset a 2011-ben megjelent, A kórus és a kutyák c. verseskötetéből.
(láthatáron túliak)
„Out of sight, out of mind.”
A láthatáron túliak,
a távoli rokonok,
vannak is,
meg nincsenek is.
Odalent élnek.
Hol-volt, hol-nem-volt vidéken.
A feledés huzatában.
Mások között
foszladozó bizonyságban.
Szórvány-méltóságban.
A bélyegzettség
bőrükhöz nőtt köpenyében.
Emléktáblát viselnek mind
Élő műemlékképpen...
Ünnepkor illik
szellemüket idézni,
és egy majdani
találkozást ígérni.
Milyen gyakran jelenik meg saját költészetében a kisebbségi lét élménye?
Mivel születésemtől fogva Erdélyben élek, kisebbségi helyzetben, és 21 éves koromig a kommunista diktatúra abszurditásait is átéltem, a kisebbségi lét élménye elkerülhetetlenül jelen van a verseimben, bár nem ilyen közvetlen módon, mint a fentebb idézett versben, hanem inkább áttételesen, utalásszerűen. A legutóbbi verseskötetemben (Egy század arcai) szükségszerűen és jól érzékelhetően jelen van a kisebbségi léthelyzet, mivel a kötet poémaként saját, 1987–89-es bukaresti kötelező katonai szolgálatom élményvilágát mutatja be lírai arcképek formájában. A kötetben a kiszolgáltatottság mellett többek között a nyelvi és etnikai mássághoz való intoleráns viszonyulás is megjelenik. (Talán innen is származik a nyelvi jogok iránti érzékenységem.) Hadd idézzek egy, ebből a szempontból releváns részletet, amely egy tiszthelyettes viszonyulását szemlélteti:
Sztáncsuj főtörzsőrmester
A bajuszos, büszke tiszthelyettes.
Ha ő vezényel, a század lépte veretes
lehetne,
de valakik a díszlépést
folyton elbotolják, elvétik,
és így egy órán át tart
a díszmenet az étkezdéig,
és egy legény sem veszi már zokon
az indulót hősi zászlóaljakról,
melyek átkelnek a Kárpátokon.*
Ha cigarettaszünetben
Döme és Tilamér otthoni nyelven beszélget,
Sztáncsuj a szokottnál is dühösebb lesz,
és hamar kiönti magából a mérget:
„Azt hiszem, anyámat szidjátok,
ha nem értem, mit beszéltek!”
Ki tudja, a bölcs érv honnan fakad,
de miatta se félhangosan, se suttogva,
beszélgetni más nyelven nem szabad.
Ítélete megbélyegez, kizár,
sokféle lelket uniformizál.
Most a Diák szól Millsteinhoz:
Marad-e még valami másság,
méltóság ott,
hol terv szerint színtelenítik
a világot?
* „Treceţi, batalioane române, Carpaţii” – Keljetek át a Kárpátokon, román zászlóaljak (román katonai induló).
Milyen tervei vannak a jövőre a tudományban és az irodalomban?
Folytatni szeretném az eddigi kutatói, alkotói tevékenységemet, a szakmai kapcsolatokban pedig különösen szeretnék figyelni a fiatal kollégák támogatására, ilyen módon „viszonozva” azt a lelki, szellemi támogatást, melyet fiatalként az idősebb kollégáktól kaptam.
