Ahogy megérkeztünk Péterfalvára, már messziről kitűnt, hogy nem egy átlagos szombat veszi kezdetét, ugyanis gyanúsan nagy volt a forgalom a kis magyar faluban. Magyarpéterfalva Balázsfalva közvetlen szomszédságában fekszik a maga ötszáz fölötti színmagyar lakosságával.
Tehát nem volt nehéz kitalálni, hogy hova kell mennünk, a református templom előtt már láttuk gyülekezni a kalapokkal és pántlikás hajfonatokkal tarkított népességet. Csodák csodájára mindenki befért a nem túl nagy, de annál szebb 13. századi templomba.
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, ahol Nt. Makkai Dénes református lelkipásztor (Magyarpéterfalva), Ft. Kémenes Lóránt Zoltán római-katolikus plébános (Tűr) és Nt. Csécs Márton unitárius lelkipásztor (Torockó) hirdette az igét. Beszédükben nagy hangsúlyt fektettek a nemzeti hovatartozásunk megtartásának fontosságára. Ft. Kémenes Lóránt plébános felhívta a figyelmünket arra, hogy ne csak az ünnepeinken, hanem a hétköznapjainkban is merjük felvállalni, éljük meg magyarságunkat, ne felejtsük gyermekeinket magyar keresztény neveltetésben részesíteni. Az ünnepi istentisztelet után a sokadalommal átvonultunk a fesztivál második helyszínére, a péteraflvi kultúrotthonba, ahol a nézők már nagyon várták a muzsikaszót, s a kopogó csizmák kavalkádját.
Az Magyarpéterfalvi Hanga Hagyományőrző Tánccsoport nyitótánca utána el is kezdődött maga a fesztivál, s a csoportok szép sorjában mind megmutatták, hogy mit a tanultak a téli időszakban. A fiatalok nagy lendülettel járták a táncokat, amolyan tavaszi rügyfakadáshoz lehetett hasonlítani a táncoslábú fiatalok pezsgését. Mindenkinek viszketett a talpa, nagyon várta már, hogy kitáncolja magát, s a téli melankóliából észhez térjen. Mi is így voltunk ezzel a Gyulafehérvári Csürdöngölővel és a Vajasdi Margarétával. Mi is kitettünk magunkért, szép lezárása volt ez a téli munkánknak. A közönség nagy szeretettel fogadta a frissítőként ható kora tavaszi táncbemutatókat, s nem volt hálátlan, a taps mennyisége és hangereje önmagáért beszélt.
Azok közé a kiváltságos tánccsoportok közé tartoztunk, akik élő zenére táncolhattak, ugyanis a Margaréta Zenekar az elmúlt időszakban kemény munkával megtanult két, számukra új tájegység népzenéjét olyan szinten, hogy arra koreográfiát tudtunk építeni. A gyulafehérvári gyerekekkel dunántúli táncokat, a vajasdi fiatalokkal pedig mezőségit tanultunk, s egyik csoporttal sem kellett segítségül hívni a számítógépet.
Ezúton is szeretném megköszönni Szilágyi Levinek és zenekarának, hogy szívükön viselték ezt az igen nemes feladatot. Nemkülönben Kónya Csengének, a Ficfa zenekar brácsásának és kedves ösztöndíjas társamnak, Medvegy Andreának, aki az énekes szekciót erősítette, hogy kisegítették zenekarunkat.
Az emléklapok kiosztása után, a péterfalviak továbbadták a fesztivál zászlaját, amiből kiderült, hogy jövőre Torockó lesz a találkozó helyszíne. A fesztivál szervezői hagyományt szeretnének teremteni a néptáncfesztiválokkal, s az egyre nagyobb érdeklődés az mutatja, hogy jó úton járnak.
Zárásképpen táncház kerekedett, melyhez a talpalávalót az Ifjú Pirospántlikás és a Margaréta zenekarok zenészei közösen húzták kifulladásig.
