Első megállóhelyünk Vargyas volt, ahol a nemrég Magyar Örökség Díjjal kitüntetett híres bútorfestő Sütő család feje Id. Sütő Gábor fogadott bennünket. A még kora reggeli órák hűvös pillanatait ellensúlyozta a szívhez szóló előadás, melyet a faluról, az unitárius egyház legnagyobb lélekszámú falusi gyülekezetéről és a bútorfestés, valamint a fafaragás mesterségének régi, ám de ma is gyakorolt hagyományáról mesélt nekünk Sütő úr, körbevezetve bennünket a család tájházában és az unitárius templomban. A következő pillanatban már újra buszon volt a csapat.
Meg sem álltunk a szomszéd faluig, Olasztelekig, ahol a korábban Fogarasra kiránduló református közösség női tagjai kaláccsal és forró teával, kávéval fogadtak bennünket. Miután erőre kaptunk és kicsit felmelegedhettünk, elindultunk felfedezni a falut. Először a XIX. század közepén épült református templomot és a még mindig új közösségi házat látogattuk meg, ezt követte a ma kastélyszállóként is üzemelő, gyönyörűen felújított és berendezett, híres Daniel-kastély. Idegenvezetőnkkel Bogyor Katalinnal körbejárni az épület szobáit, a báltermet és a pincét, olyan volt, mintha visszaugrottunk volna az elmúlt évszázadok pompájába. Olaszteleki kitérőnk harmadik meglátogatott helyszíne, Nagy György kovácsmester idén felavatott hagyományos kovácsműhelye volt, a Kecsed utca 30. szám alatt, ahol a kiállított mesterművek mellett magába a mesterségbe és annak hagyományába is betekintést nyerhettünk a házigazda jóvoltából.
Már-már a késő déli órákban járhattunk, amikor elhagyva Olaszteleket megérkeztünk a kistérség központjába, egyetlen városába Barótra. Az előre leszervezett, székely ízekben gazdag, kiadós ebéd elfogyasztása után, kívülről és belülről is megcsodálhattuk a városka impozáns református templomát, mely épület a nemrég nyugalmazott Id. Krizbai Imre református lelkész 25 éves szolgálata alatt épült. Tordai Árpád a baróti reformátusok új lelkipásztora fogadott bennünket, aki korábban több éven át szórványban a Beszterce-Naszód megyei Apanagyfalun szolgált és ennek apropóján megosztott pár gondolatot a szintén szórványból, bár Erdély másik szegletéből érkező, de hasonló gondokkal küszködő fogarasiakkal. Többek közt egy, még ma is működő sikeres ösztöndíjprogramról is beszámolt, mely az ott élő magyar gyerekek magyar tannyelvű iskolákban való elhelyezését célozza meg.
Délután a buszunk ismét útnak indult. Elhagyva Barótot, hallgatva a sofőr által nekünk válogatott magyar muzsikát, csodálva a dimbes-dombos erdővidéki tájat, hamar megérkeztünk kirándulásunk utolsó állomására Nagyajtára, ahol Fekete Levente unitárius lelkész várt ránk. Először a nemrég Háromszék hét csodájának egyikeként is megjelölt több száz éves erődtemplomot nézhettük meg, mely erdővidék egyik legjelentősebb műemlék épülete. Ezt követően a templom közvetlen szomszédságában lévő Kriza Jánosnak, a falu híres szülöttjének is emléket állító kis néprajzi és antropológiai múzeumot is megtekinthettük. A rendkívül tartalmas helytörténeti idegenvezetés emlékezetességéhez Fekete tiszteletes úr páratlan humora is hozzájárult.
A buszban hazafelé a kirándulókkal beszélgetve többen elégedettségüket fejezték ki a kirándulással és a szervezéssel kapcsolatosan, mondván:
„Mindig jó Székelyföldre kirándulni és érezni a tömbmagyarság nyújtotta biztonság érzetét, megismerni jobban azt a kultúrát és történelmet, melynek hisszük, hogy mi fogarasi magyarok és részei vagyunk.”
