Jelenlegi hely

„Várom a piros tojást, de csak párjával”

Együtt készültünk húsvétra a Mezőségen

/ Vargyas Ildikó /
vargyas.ildiko képe
A térbeli távolság ellenére együtt készültünk húsvétra a Kallós Zoltán Alapítvány szórványkollégistáival.

A húsvéti kézműves nap kihelyezett tagozata most a gyerekek otthonaiba költözött, testvérek, anyukák és nagymamák közreműködésével csodaszép tojások készültek, amelyek közül a legszebbeket fénykép formájában a kedves olvasó is megcsodálhatja. Felhívásomra sokan jelentkeztek és a festett tojásokról készült fényképek mellett locsolóverseket, köszöntőket és sok jókívánságot kaptam.

  

Szőcs Ibici, Gyergyóditró

A mostani időszak új és rendhagyó megoldásokra készteti az embert, amennyiben szeretné folytatni a megkezdett munkát és megtartani a kialakult közösségeket. Az elején egy kicsit megtorpantunk, de lassan belejövünk, és bár nagyon várjuk, hogy ismét a hagyományos módon legyünk jelen egymás életében, igyekszünk minden napban megtalálni az értékes perceket, és annak örülni, ami van. Személy szerint úgy érzem, hogy akarattal sok mindent le lehet küzdeni. Ha az ember leül és végiggondolja a lehetőségeit, új és kreatív megoldásokkal adhat választ a kialakult helyzetre. Mint ahogy a néphagyományaink, szokásaink sem tűntek el teljesen, csak leginkább átalakultak, alkalmazkodtak az új időkhöz, új helyzetekhez. Így alkalmazkodunk most mi is.

Lenghel Bogi és testvére, Alsótök

A kommunikációhoz és a kapcsolattartáshoz óriási segítséget nyújtanak az interkommunikációs eszközök és a közösségi média. Igyekszünk ezt szakszerűen és rendeltetésének megfelelően használni. Ennek köszönhetően a Kallós Zoltán Alapítvány szórványkollégistáiból verbuvált kis csapatom a - Mezőségi Keménymag - mint ahogy a nevünk is mutatja, él és virul tovább. Igyekszünk folytatni az együtt elkezdett munkát, a szülőket és családokat is bevonva a folyamatba.

Leghel Bogi és nagyszülei, Alsótök

Eddigi munkám során kiemelt figyelemmel kezeltem a jeles napokat, amelyek felelevenítik, megújítják és megerősítik az egyén saját kultúrához való kötődését. Ez a munka szervezett, intézményhez köthető formában jól működött, a mostani időszakban, viszont szükség van a kitartásra és az elkötelezettségre.

  

Bartha Tünde, Bálványosváralja - Sütő hajnika, Melegföldvár - Jánosi Brigitta, Nagysármás

Az Alapítványhoz mintegy 38 településről érkeznek a diákok - így a nagyobbak -, akik részt vesznek a mostani online kísérletben, mind-mind más településen laknak. Mivel ennek előtte minden nap foglalkozást vagy szakkört tartottam, a mostani időszakban is igyekszem napi szinten, valamilyen formában jelen lenni a tanítványaim életében. Örömmel tölt el, hogy folytathatjuk az együtt elkezdett munkát. A gyerekek részéről kapott visszajelzések ténye arra enged következtetni, hogy az együtt töltött idő mély nyomokat hagyott bennük, és a diákokban kialakult egyfajta igény a saját maguk és környezetük alakítása iránt. Megérezték, hogy alkotással, szokásaink felelevenítésével, kommunikációval megváltoztatható, de leginkább megtartható a világ!

  

Filep Mari, Szék - Török Ferike, Kolozsvár

 

Vartolomei Florin, Szamosújvár - Arapu Ana, Vice

Fogadják szeretettel Onisor Robi diákunk locsolóversét Árpástóról.

„Feltámadt a Krisztus jámbor keresztények.

Öntözni járnak a legények.

Patikus úr adta finom rózsavizet,

De csak azt öntözöm, aki dúsan fizet.

Megöntözöm a leánykát kedves mamájával,

Várom a piros tojást, de csak párjával.”

  

Diákjaink a vicei gyermekotthonból