A Végvári Falunapok rendezvénysorozat csúcspontja volt a végvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiatal tűzoltóinak látványos bemutatója, a szombat esti fergeteges kultúrális műsor, valamint a már hagyománnyá vált felvonulás, melyet a település főutcáján tartottak. A felvonulás soraiban meneteltek a fiatalokból álló VTC (Végvári Torna Klub) labdarúgói, a népviseletbe öltözött végvári néptáncosok apraja-nagyja, az idős asszonykórus, valamint az Önkéntes Tűzoltóság is, akik hangos olykor-olykor megszólaló Tűzoltó sziréna szóra kísérték a felvonulókat. A falunap nemcsak kulturális eseményekkel volt teli, megemlítendő még a gasztronómiai háttér is, ugyanis sor került többek között egy hagyományos bográcsfőző versenyre is, ahol sertéshúsból és marhahúsból főzték a finomabbnál finomabb igazi magyar pörköltet, hagyományos otthon készített házi galuskával tálalva.
A Végvári Általános Iskola igazgatónőjének, Pastean Erikának a felkonferálásával kezdődött meg az igazi ünnepi műsor, melynek keretében felléptek a végvári Szederinda és Csürdöngölő néptánccsoportok, marossárpataki és lőrincrévi táncokkal. A legkisebbekből álló Rece-Fice tánccsoport dél-alföldi táncokat járt, továbbá a röszkei testvértelepülés fiataljai, az Ezüstfás néptánccsoport nyírségi és dél-alföldi táncával örvendeztette meg a közönséget. A végvári magyar közösség igazi kis kedveltjei a Holdfény és Kiscsillagok moderntánc csoportok voltak, amelyek szintén látványos műsorral készültek.
Végvári látogatásom során alkalmam volt elbeszélgetni két fontos személlyel, a 16 éve működő Riveto Egyesület vezetőjével, Czudar Istvánnal, és Röszke település alpolgármesterével, Horváth Bélával. A községet érintő tevékenységekkel kapcsolatosan meséltek élményeikről. Czudar István elmesélte nekem a kezdetek kezdetétől, hogy hogyan is tudta a ’90-es években mozgósítani a település magyar közösségszervező személyeit, és milyen határon túlról (Franciaországból) érkező segítséggel tudta Végvár község családjait, a családok gyermekeit és az időseket támogatni. A Riveto Egyesület fő tevékenységi köre közösségi találkozók szervezése (baráti társaságok beszélgetései, citerálás, éneklés, kártyapartik), gyermeknap megünneplése az óvodások körében, évente egyszer iskolatábor szervezése a 0-7. osztályosok részére, akik 1 héten keresztül különböző foglalkozásokon vesznek részt. Továbbá havonta egyszer vasárnap nyugdíjas klubbot tartanak, illetve Karácsonykor a 80 éven felüli özvegyeknek, mozgássérülteknek ajándékcsomagokat állítanak össze. Az Egyesület egyetlen pénzforrása a franciaországi testvértelepülés támogatása, valamint a végvári gazdák és vállalkozók adójuk 2%-a. Sikerült ezen francia hozzájárulásokból megvásárolni a községben egy házat, ahol nemcsak a közösségi találkozókat bonyolítják le, hanem a házat bérbe adják helybeli esküvőkre, keresztelőkre, rendezvényekre, szülinapokra. Ezzel is némi pénzforráshoz jut az Egyesület, melyből aztán mint példaként említendő, idén is hozzájárultak a falunapok rendezéséhez.
Horváth Béla Röszke alpolgármestere arról mesélt nekem, hogy 16 évvel ezelőtt hogyan is vette fel Csongrád megye polgármesteri hivatala Végvár településsel a testvérkapcsolatot. Az akkor szárnyait boncolgató Szeged Néptáncegyüttes volt a fő kulcsszereplő a röszkei fiatalok és a végvári fiatalok kapcsolatépítése szempontjából. Sajnos ma már nem él köztünk, de a Szeged Néptáncegyüttest akkor felvirágoztató Nagy Albert, Berci bácsi volt az a kulcsfontosságú személy, aki minden erejével azon dolgozott, hogy a határon túl Temesváron, Végváron, Dettán és Újszentesen önkormányzati segítséggel az anyaországhoz közelebb hozza a szórványvidéken élő hagyományokat, folklórt és kultúrát. A hagyományok fenntartása mellett a gasztronómia is fontos szerepet kapott, a híres röszkei töltöttkáposzta versenyek és a végvári bográcsfőző versenyek sokszor örvendeztették meg a magyar közösségeket. Horváth Béla szavait említve így nyilatkozott nekem: „Úgy gondolom ez a már 16 éve működő testvérkapcsolat példaértékű, én itt Végváron itthon érzem magam, feleségemnek a Végvár településtáblánál mindig elmondom: Hazaérkeztünk!”
Zárásként elmondanám, hogy nagy örömömre szolgált az egykoron gyermekkori éveimet töltött kis község magyar közössége között részt venni és megszólítani az embereket, beszélgetni velük. Az első benyomás is azt sugallta számomra, hogy van még összetartás a temesi vidéken.
