Az út egy repülőtársaság hírlevelének és egy hirtelen elhatározásnak köszönhető. Négyen indultunk; önköltségen, szabadnapjaink terhére valósítottuk meg a mini-projektünket, benne tartalmas beszélgetésekkel a genfi, római és lyoni KCsP-s ösztöndíjasokkal helyszínekről, mentorokról, feladatokról. Jelentős találkozások voltak ezek, hiszen a két program, a Petőfi és a Kőrösi hasonló célok megvalósításáért jött létre a diaszpórában és a szórványban. Lélekemelő volt találkozni a kinti magyar közösségek tagjaival, megtapasztalni a körülményekből adódó különbségeket akár a programszervezés, akár a mindennapi élet terén.
"A genfi életmódra jellemző általános bizalmatlanság ellenére az ottani Kőrösi-ösztöndíjas, Szabó Viktória a magyar iskolában fogadott minket, ahol a lányok rögvest tanítottak is egy népdalt és egy táncot a gyerekeknek, akik igen szépen beszélnek magyarul. Egy életre meghatározó élmény volt találkozni Marchant Katival, aki egy széki tánctábori kapcsolat által befogadott minket a házába. Kati gyermekeinek ösztönösen tanítja a magyar anyanyelvet és kultúrát.Igazi mély érzésű és nyitott, de nemesen egyszerű művész-család az övé, ahol az elfogadás, a segítőkészség magától értetődő dolog. Az előadói estünkön jelen lévő genfi magyar közösség tagjai szinte meglepődve nyugtázták, hogy milyen könnyen elsajátítható és szórakoztató a moldvai csángó néptánc.
A két napos svájci tartózkodásunk után átvonatoztunk Lyonba, ahol az ottani ösztöndíjas, Illés Gábor látott minket vendégül a Francia-Magyar Baráti Egyesület Házában. Ebédre székelykáposztát főztünk Gábor Áron mentorral közösen, majd vacsorára következett a moldvai előadás, a fiúk bemutatták a hangszereket, elfújtak néhány dallamot, aztán a jelenlévők kivétel nélkül – még a legidősebb francia nénik is! – megfogták a kezünket és beálltak táncolni. Azt hiszem, óriási élmény volt mindenkinek látni és érezni az autentikus csángó zenére egyszerre mozgó két-három koncentrikus kört, segíteni a többnyire csak franciául beszélő középkorú párokat, nézni a lyoni ifjakat, férfiakat héjszázni – és megérteni, hogy mindez a közös munkánk értelme. A vegyes francia-magyar résztvevőkkel beszélgetve világossá vált, hogy csak nagyon felületes ismereteik vannak az erdélyi, partiumi, moldvai tájegységekről és néphagyományokról, viszont óriási igényük van az ilyenfajta közösségi élményekre, amikor például élő népzenére, együtt ismerkedhetnek meg az általunk megelevenített tánclépésekkel és népi szokásokkal. A négy nap alatt sikerült számos genfi és lyoni magyar vagy éppen francia érdeklődését felkeltenünk, és többen megígérték, hogy felkeresnek minket erdélyi ösztöndíjas helyeinken is."
Bódi Viktória, Szászrégen
"November 25-i érkezésünket követően igyekeztünk minél hatékonyabban aklimatizálódni, ami nem utolsó sorban a hangszerekre is vonatkozott, és a genfi magyar oktatásnak is helyet adó, bérelt épületben lehetőségünk nyílt egy rövid népzenei próbát tartani. A műsor összeállításánál - a teljesség igénye nélkül - szerettünk volna egy izgalmas, a csángó zene különleges, keleti hangzásvilágát bemutató élményt nyújtani, amit a koncertet és az azt követő néprajzi, és földrajzi jellegű kérdések megválaszolása után, természetesen élőzenés táncházzal teljesítettünk be.Az ének és tánc tanítását is mi végeztük ösztöndíjas társaimmal, Medvegy Andreával, Bódi Viktóriával, Molnár Balázzsal. A genfi magyar egyesület vezetője, és egyben az ott szolgálatot teljesítő KCSP ösztöndíjas, Szabó Viktória mentora Mercz László, hálás köszönetét fejezte ki megjelenésünkért, amellyel az ő szavaival élve: “egy kis igazi frissességet hoztunk a genfi magyarok hétköznapjaiba”. A genfi diaszpórában élők számára sokaknak volt ismeretlen a Csángóföld és egyáltalában véve a moldvai csángók helyzete napjainkban, valamint az is újdonságként hatott, hogy a Kárpát-medencén kívül működik Romániában, a csángó-magyar lakta területeken oktatási program. Ilyetén formán, azt hiszem nem volt értelmetlen kiutazásunk, előadásunk és beszámolónk, amivel reményeink szerint újabb lelkes támogatókat és együtt érzőket szereztünk az erdélyi magyar- és moldvai csángó ügynek. Jó szívvel:"
Nagy Bence, Lészped
"A genfi és lyoni utazások után hazatérve megerősödtem abban, hogy mennyire jó az, amit csinálunk. A szórványban élő embereknek igényük van arra, hogy törődjünk velük. Legyen az Genf, Gyulafehérvár vagy Lészped, a magyar emberek mindenhol magyarul akarnak élni. Ez a szórványban mindennapos küzdelmet jelent, mert amit Magyarországon vagy egy tömbmagyarságban természetesnek veszünk, az a szórványban nagy ajándék: a legalapvetőbb példa a magyar nyelv használata a hétköznapi életben.
Mi egy kis bemutatkozással és folklórműsorral készültünk a genfi magyaroknak, amit nagy szeretettel fogadtak. A moldvai csángó népzene bemutatását meg-megszakítva Bognár Anna, római KCSP ösztöndíjas, saját verseit szavalva színesítette műsorunkat. A hallgatóság rendkívüli érdeklődését mi sem mutatta jobban, minthogy az est további részében egyik kérdés jött a másik után, s egy élő könyvtár részeseivé váltunk.
A már említett Marchant Kati még indulásunk előtt egy hirtelen ötlettől vezérelve elvitt minket egy gyönyörű helyre, a Jura-hegységbe, ahol idén először láttunk havat, s gyorsan ki is próbáltuk a Katitól “bérelt” bakancsainkat. Csak egy hajszál választott el minket a síeléstől...
Lyonban komplett zenekarrá váltunk. Volt ott, minden, ami eddig a furulya, a doromb, s az ének mellé hiányzott: koboz, hegedű, gardon, dob, s természetesen mindezek mögött egy-egy hozzáértő ember. Nagy együttállás volt ez, mert Gábor révkomáromi barátai is pont ekkor látogatták meg őt, így lett teljes a csapat, s mindenki beletette a magáét az estébe. Igazi táncházas élmény volt mindenki számára és úgy éreztük, még lennie kell folytatásnak…"
Molnár Balázs, Gyulafehérvár
