Vajdaság szerte izgatottan készültek az amatőr színjátszó csoportok a -röviden csak Szemlének emlegetett- versenyre. A tavalyi évben a színész, illetve a rendező hiánya miatt sajnos a Kisoroszi Amatőr Színjátszó csoport nem jutott el a megmérettetésre.
Az idén a segítségemmel együtt, sikerült összehoznunk közösen egy lelkes szereplő gárdát, és színpadra állítani egy darabot. A közös munka februárban kezdődött, és a a találkozóval érte el fénypontját.
Természetesen a darabot a helyi közönségnek is bemutattuk, ahonnan csak egy kritika érkezett, hogy rövid volt a műsor, még szívesen néztek volna bennünket.
A csapat Kéri Ferenc Meghalsz, Banya! című darabját adta elő, amelynek én lettem a rendezője, és egyben az egyik szereplője is. Azért választottuk ezt a darabot, mert már korábban játszottak ebből a darabból részletet, és az idő rövidsége miatt sokkal egyszerűbb volt egy már korábban játszott részlethez "nyúlni", és kibővíteni. A lelkes amatőr színészekkel hetente háromszor próbáltunk a kisoroszi Testvériség Egység Művelődési Egyesület színház termében.
Nem volt egyszerű dolgunk, mivel szerencsére több színésznek is van munkája, azonban váltott műszakokban dolgoznak, és így nehéz összehozni például egy teljes szereplős próbát. Így sokszor volt, hogy más színjátszókkal együtt, a zökkenőmentes próba érdekében egy-egy próbán több szerepet is játszottunk. Sajnos olyan problémával is szembe kellett néznünk, hogy a próba folyamat közepén az egyik férfi szereplő külföldön kapott munkát, és távozni kényszerült a csapatból. Mivel nekem egy kicsi női szerepem volt, amire sokkal könnyebben tudtam találni valakit, így én a Szemle előtt két héttel egy férfi szerep -a Csendőr 1- betanulására kényszerültem. Ráadásul egy olyan problémával is szembesültem, hogy a szereplők nagy része tájszólásban beszél, míg én nem. Ezért megkértem őket, hogy segítsenek nekem megtanulni a szerepemet tájszólással, ami a próbák során sokszor képezte a nevetés tárgyát. Azonban a szerepváltás miatt, a második szerepemet már nem volt idő tájszólásban megtanulni. Attól is nagyon féltem, hogy nem leszek elég férfias egy csendőr szerepre, és így nem lesz hiteles a karakter, amit játszok. Sokszor rám is szóltak a többiek, hogy ne járjak ilyen nőiesen, ne így üljek le a sámlira stb. Ennek az lett a vége, hogy annyira koncentráltam, hogy igazi férfi legyek, hogy a premieren a sámli mellé ültem. Szegény szereplő társam alig tudta visszatartani a nevetést a be nem tervezett poén miatt. Végül a verseny napjára annyira férfias lettem, hogy a nézők közül senki nem jött rá, hogy nő vagyok, míg a meghajlásnál le nem vettem a kalapom, és elő nem bukkant a hosszú hajam.
Nem egyszerű amatőr társulattal együtt dolgozni, hiszen nekik nem ez a hivatásuk, és csak hobbiból játszanak, viszont annál több öröm van benne. Sok munkával, fejtöréssel jár egy ilyen munka, nem kevés konfliktussal és szervezéssel, de ugyanakkor nevetéssel is. Ennyi eltöltött idő alatt sok közös poénja lesz egy csapatnak, és az utcán már a szerepünk nevére is hallgatunk, arról nem is beszélve, hogy mindenki számára örök emlék marad egy ilyen előadás, még akkor is, ha már sokadjára áll valaki színpadra.
Több régi "motoros" is volt a jelenlegi szereplők között, akik már sok mindent láttak, és végig csináltak az évek során. Nagyon örülök, hogy idén ismét visszatértek, és hagyták, hogy teljesen kezdő rendezőként navigáljam őket a színpadon. Úgy gondolom, hogy igazi csapatmunka volt ennek a darabnak a létrejötte, és mindenki hozzátette, amit csak tudott, akár díszletről, jelmezről, pakolásról, súgásról volt szó.
Hatalmas élmény volt velük végigcsinálni, innen is köszönöm nekik!
