– Mit láthattak és tanulhattak a gráci és Grác-környéki gyerekek Rosszcsont Zénó példájából?
Zorkóczy Zenóbia: Az előadás a gyermekek és a felnőttek jellemző tulajdonságait járja körül. A szülők elfoglaltságukban, ingerültségükben, gondjaikban gyakran vetik oda gyermekeiknek, meggondolatlanul, hogy „rossz vagy!” Nem azt mondják, hogy fiam, én szeretlek, de ha te lusta, önző, hanyag, feledékeny stb. vagy, akkor ezeknek a tulajdonságoknak ez és ez lesz a következményük… Nincs idejük, türelmük megmagyarázni, kifejteni a gyermekkel szembeni elégedetlenségük vagy éppen elégedettségük okát, mert sok a tennivaló, szaladni kell. A gyermek pedig úgy éli meg ezt a „rossz vagy!” kijelentést, hogy ő egészében rossz, nincs benne semmi jó. Nagyon káros ez a hozzáállás. A legcsodálatosabb gyermekirodalmon keresztül dolgoztam fel ezt a témát, azért is, hogy a kicsik megértsék: egyik rossz tulajdonságból következik a másik. Ha például lusta vagy és az utolsó pillanatban indulsz el valahová, akkor rohansz és persze mindent elfelejtesz. Hervay Gizella a Kobak könyvében ezekről a témákról zseniálisan szól, ezért fordultam hozzá. Persze más forrásanyagokat is felhasználtam, László Noémi verseit, magyar és külföldi klasszikus szerzők műveit. A dramaturgia a tékozló fiú történetére vagy Arany János Juliska elbujdosása meséjére emlékeztet. A főhős, mint a gyermekek általában, elégedetlen a szüleivel, az iskolával, mert mindig mindenhol szidják, ezért világgá megy. Találkozik más gyermekekkel (a közönséggel) és beszámol nekik a fájdalmairól, a rossz tulajdonságairól, amiért őt mindig szidják. Miután kitombolja magát, elbeszéli csínytevéseit, amelyekkel a felnőtteket kiborítja, rájön, hogy fázik, éhes és fél a közeledő sötétedéstől. Érdekes, hogy a gyermeknézők ezen a ponton mindig azt tanácsolják Rosszcsont Zénónak, hogy menjen haza, kérjen bocsánatot a szüleitől és változzon meg. Az előadást szándékosan úgy szerkesztettem, hogy ne én moralizáljak. A gyermekekre bízom, hogy megtalálják a helyes utat, és átélve Zénó fájdalmait, rájöjjenek, hogy mégiscsak az otthon nyújtja számukra a legnagyobb biztonságot.
– Az előadás után, anélkül, hogy ezt előre megbeszélték volna, kiszólított a közönség soraiból egy pszichológust és ott spontán feldolgozták közösen, a közönséggel együtt az előadás témáját, azt, hogy a gyermekek miért viselkednek úgy, ahogyan azt tapasztaljuk, és nekünk, felnőtteknek hogyan kell ezt kezelnünk. Tanulságos eszmecsere volt. Hogyan összegezné, mi volt ennek a végkicsengése?
– A felnőtteknek el kellene érniük, hogy a gyermekek bízzanak bennük. Erőt adó, segítő partnerei kell hogy legyenek a gyermekeknek. Nem úgy, hogy mindent megengednek nekik, mert ez elhibázott társadalmi hozzáállás, hanem úgy, hogy meghallgatják őket és tapasztalataik alapján – bevallva hiányosságaikat is akár, hiszen az ember nem tudhat mindent – szóba állnak és szeretetteljesen, bizalmasan beszélgetnek a kis emberekkel. Mert a gyerekek is emberek, csak még kevés a tapasztalatuk. Viszont megvan bennük minden jóakarat, hogy jól csinálják a dolgokat. Néha huncutak persze, mert keresik a határaikat, a lehetőségeiket, mindent ki akarnak próbálni, hogy lássák, mi hogyan működik, de ettől nem kell megijedni, hanem segíteni kell őket, hogy megtalálják a kérdéseikre a válaszokat.
A gyermekeknek nem feltétlenül egyetértésre, de szeretetteljes odafigyelésre van szükségük. Amennyiben érzik, hogy valami igaz, elfogadják, még ha látszólag ellentmondanak is. Sajnos olyan társadalomban élünk, amelyben az anyagi gyarapodás, a pénz hajszolása fontosabb, mint a gyermekeink. Hogy mikor leszünk eléggé érettek ahhoz, hogy megértsük: legnagyobb kincsünk a gyermekünk, nem tudom…
– Az a mód, ahogyan megközelíti őket, szemmel láthatóan nagy hatással van rájuk. Honnan ered ez a szoros kapocs, ami Önt a kicsikhez fűzi?
– A gyermekek ártatlansága, szépbe, jóba vetett hite érdekel. Bennük minden lehetőség megvan. Egyetlen tiszta terület. Ők a jövő. A legjobb befektetés. Mint anya is tudom ezt. És tapasztalom, hogy a gyermekekben biztosan kicsirázik egy-egy gondolat. Sohasem tudhatom, melyik szerencsétlen sorsú gyermek kapaszkodik bele egy gondolatba, ami aztán évekre előrelendíti őt. Óriási élmény számomra, hogy járhatom a falvakat, városokat, és láthatom, tapasztalhatom, hogy a gyermekekben gondolatokat és érzelmeket ébresztek. Mindig könyörögnek, hogy maradjak és tanítsak náluk... Amikor pedig elmondom nekik, hogy más gyermekek is várnak engem, rábeszélnek, hogy feltétlenül jöjjek vissza hozzájuk. Ez a legnagyobb siker és eredmény számomra, amit színművészként elérhetek.
– No de kedvelik az Ön játékát a felnőttek is, nekik milyen előadásokat kínál?
– Olyan felnőttelőadásokat igyekszem létrehozni, amelyek hiánypótlóak és szükségesek a mindennapi életünk megértéséhez, feldolgozásához, a műveltségünk, szép- és igazságérzékünk fejlesztéséhez. Többnyire a nagy témák érdekelnek: élet, halál, Isten, az önazonosságunkat feszegető kérdések… Így született meg többek között az Ölelj magadhoz című istenkereső műsorom, A székelyek előadásom vagy az Ady-produkcióm. A színpadon lehetőség van olyan gondolatokat is kimondani és olyan összefüggésekre is rávilágítani, amelyekről a mindennapi életben nemigen beszélünk. A szív dolgairól sem beszélünk eleget, ezért állítottam össze egy műsort a magyar irodalom szerelmi lírájából. Természetesen mindig a legértékesebb lírai és prózai művekből válogatok, mert a megértésen túl tudást és szárnyalást is kell adnom a nézőknek. Azt, hogy legalább megérezzék: egy másik világ is van azon kívül, mint amit a mindennapi gondjaikban megtapasztalnak. Rá kell döbbentenem őket arra, hogy ez a világ sokkal tágabb, gazdagabb, érzékenyebb vagy fájdalmasabb akár, semhogy ne vegyenek tudomást róla… Kötelességemnek érzem, akár a széllel szemben is, értéket teremteni, olyan értéket, amely nem feltétlenül felel meg a kordivatnak, de szilárd alapokon áll és előremutat. Ami irányelv lehet bármilyen körülmények között.
– Grácban az Ölelj magadhoz című istenkereső műsorát tekinthették meg a felnőtt-érdeklődők. Milyen központi gondolat mentén építette ezt fel?
– Isten fogalma az ember létezése óta a legnagyobb titok, filozófusok és művészek örök ihletője, ezért is szerepel az imakompozíciómban olyan sokféle istenes vers Ady antiimaverseitől kezdve Bartalis János panteista szemléletű lírájáig. Pilinszky, József Attila... a maga módján mind Istent keresi, vagy próbálja tagadni, ami szintén az érintettségről szól, hiszen csak azt tagadhatjuk, aminek a létezésében bizonyosak vagyunk. Ami nem létezik, azt tagadni sem lehet. Az antiimaszövegek is olyan szenvedéllyel és kétségbeeséssel szólnak, hogy rögtön tudatosul a hallgatóban/olvasóban: a költő nagyon keres. Valami olyasmit keres, amit elveszített, vagy amit még nem talált meg, ami hiányzik neki. Erről a műsoromról Juhász Kristóf adott találó összegzést, amikor azt írta, hogy: „Zenóbia nem csak a különböző költők különböző hitbéli beágyazottságát, Istenhez való különböző viszonyát mutatja be. És nem is csak az Istennel való viszony legszélesebb skáláját a reménytől a beletörődésen át a vádig. Különböző korokat és az emberi élet során dinamikusan változó istenkép stációit is bemutatja.” Nagy öröm volt számomra ebben a sziklába épült, gyönyörű akusztikájú templomban megszólalni, életnagyságú, sőt még annál is nagyobb szobrok között verselni a szentmise és benne a csodálatos hangú orgona hangja után… remélem, lesz még alkalmam visszatérni ide.
*
Ezt a gráciak is remélik. A vendéglátók részéről Komon Erika is úgy összegezte az eseményeket, hogy a gyermekelőadás nagyon tetszett a kicsiknek, de még az őket elkísérő felnőtt családtagjaiknak is. „A templomban a szentmise után pedig szívesen hallgattuk volna még tovább is az előadást” – jegyezte meg Erika, és ezek a kölcsönös benyomások biztosan arra ösztönzik majd a feleket, hogy Zorkóczy Zenóbia legkésőbb egy év múlva újra a gráci közönség elé léphessen. Úgy legyen! (Fotók: Balog Ádám)
Zorkóczy Zenóbia
Színművész. 1971. december 19-én született Székelyudvarhelyen. Végzős középiskolás diákként 1989-ben mint statiszta a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színháznál dolgozott, majd érettségi után a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház tagja lett, ott 1992-ig játszott. 1992–1994 között a budapesti Hangár Hangszíni Tanodánál folytatott tanulmányokat, azt követően pedig, 1994–1995-ben a Temesvári Állami Magyar Színház művésze volt. 1995 és 1999 között elvégezte a kolozsvári Színművészeti Főiskola színművész szakát, majd 2000–2001-ben ismét a Temesvári Állami Magyar Színházban dolgozott. 1999-től kezdődően számos önálló műsorral, monodrámával lépett fel magyar közösségek előtt, Erdély és Magyarország mellett többek között Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában. Jelenleg Kovásznán lakik. A Laborfalvi Róza Alapítvány vezetője. A szervezet fő célja a kultúra, a művelődés és a hagyományőrzés ügyének szolgálata, a vidék kulturális fejlesztése, az interkulturális tevékenység, a kulturális esélyegyenlőség megteremtése. Zorkóczy Zenóbia a szórványban végzett tevékenységéért 2012. október 23-án Ex Libris-díjat vett át.
