Jelenlegi hely

Konzuli látogatás Kóborban

/ Ferkó Zoltán /
ferko.zoltan képe
Kőrösi Viktor Dávid Úr, Magyarország csíkszeredai konzulja tette tiszteletét nálunk.
Közös ebéd a parókiánKonzul úr, Kósa Jolán kóbori tanítónő és a két Elza néniRitkán vannak ennyien a templombanA magyar küldöttség az előadás közben

Október 5-én Szegedi László esperes úr társaságában Kóborban köszöntöttük Kőrösi Viktor Dávid urat, Magyarország csíkszeredai konzulját. Érkezését nagy készülődés előzte meg, a helybeliek részvételével reggeltől zajlott a sütés-főzés roston és bográcsban a református parókia udvarán.

A jó hangulatú ebédet követően konzul urat körbevezettük az esperes úr segítségével nyár végén berendezett, és újból lakhatóvá tett parókián. Konzul úr nagy érdeklődéssel tekintette meg a helybeli népviseletet, korábbi használati tárgyakat, könyveket és régi dokumentumokat bemutató kóbori tájszobát. Ezután a falu két idős lakóját látogattuk meg.

Czika Elza néni elmesélte, hogyan hallotta édesanyjától a román hadsereg 1918-as bejövetelét Dél-Erdélybe. A front érkezésekor értékeiket szekérre rakodva sürgősen el kellett hagyniuk a falut, és a környező erdőkben menedéket keresniük. Csak a katonaság távozásával térhettek vissza a teljes kifosztástól így megmentett otthonaikba. A következő évtizedekben aztán egyre több román nemzetiségű lakos költözött a faluba, s ez a folyamat mindmáig tart. Az egy évszázada még 7-800 lelkes színmagyar református magyar falu Szászföld közepén, így vált mára mindössze egyharmad részben magyarok által lakott kétszáz fős kisközségé, miközben a szászok távozásával a környék etnikai összetétele is teljesen megváltozott.

Az élő történelemleckét követően a Kőhalmi Református Egyházközség munkatársaival kiegészült csapatunk a Kárpát-medence egyetlen szász mintára épült magyar erődtemplomába, a kóbori vártemplomba vonult. A XIII. században már jegyzett erődítmény szép számú látogatóval telt meg, ugyanis a faluban német beruházásként működő ökofarm vezetői koncertet szerveztek a templomba.

A Németországból érkezett zenekar fellépése előtti köszöntőjében konzul úr elmondta, ma este igazán Erdélyben érzi magát, ahol sok nemzetiség, anyanyelv és felekezet békében együtt vesz részt ezen a kulturális eseményen. A koncertet követően az ökofarmon rendezett fogadás tette teljessé az estét.

Köszönjük Kőrösi Viktor Dávid csíkszeredai konzul úrnak a megtisztelő látogatást. Az igazán tartalmasan eltöltött nap után bízunk benne, hamarosan újból üdvözölhetjük Kóborban!