Jelenlegi hely
’’Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János)
Kárpátalján születtem, Beregszászban. Kárpátalján végeztem el az alap és középfokú tanulmányaimat, az utóbbit klasszikus hegedű szakon Ungváron. A középfokú tanulmányaim alatt ismerkedtem meg a magyar népzenével és ez alatt az idő alatt, mint prímás, tagja lettem a kárpátaljai Sodró népi együttesnek, mellyel az volt a célunk, hogy ápoljuk és széles körben népszerűsítsük, elsősorban a kárpátaljai népzenét és néptáncot.
Természetesen nemcsak a Kárpátaljáról fennmaradt anyagokkal foglalkoztunk, tanultuk párhuzamosan az erdélyi, felvidéki és még sok más anyagot. Pontosan e célból, érettségi után, a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Konzervatóriumba felvételiztem, sikerrel, hogy átfogóbb tudást sajátíthassak el. Ezt követően a Nyíregyházi Egyetemre jelentkeztem népzene szakra. Az egyetemmel párhuzamosan a Beregszászi Rezeda folkműhely hegedű oktatója lettem, később a brácsa és bőgő oktatását is átvettem. Ez alatt az idő alatt sok tapasztalatot szereztem a hangszer oktatásával kapcsolatban.
2017-ben a Torkos zenekarral bekerültünk a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóba, ahol bronz helyezést hoztunk el. Ezen kívül a Sodró együttessel állandó résztvevői voltunk-vagyunk különféle népzenei rendezvényeknek.
Azért jelentkeztem a Petőfi Sándor Programra, mert hiszem, hogy ha van elég tenni akaró fiatal, a szórványban is megmaradhat az őseink által ránk hagyott folklór és kultúra!