Mészáros Vince
Profile picture for user meszaros.vince
Aktivitás éve
2024
Tevékenységi terület

nevelői foglalkozások, rendezvényszervezés

"Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg
újra meg nem szerzi magának."

Kodály Zoltán

Bemutatkozás

A magyar népzenével, táncházzal, a hozzá tartozó közösségi élettel születésem óta szoros kapcsolatban állok. Hozzájuk fűződő viszonyom mögött elsősorban szüleim érdeklődése és értékrendje áll mintaként. Őket még a Képzőművészeti Főiskola hallgatóiként ragadta magával a Budapesten akkor kibontakozó táncházmozgalom. Hálás vagyok nekik, hogy akkor "engedtek ennek a csábításnak", mert ezáltal a világot a magyar népi hagyományok kultúr-szeletén keresztül ismerhettük meg, két édestestvéremmel együtt.

Legemlékezetesebb élményeim közé tartoznak a táncházak, népzenés táborok és a budapesti Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár nyüzsgő tömege, zenélő, táncoló, éneklő közege. Első alkalommal még anyám pocakjában vettem részt, s utána is vagy két évtizeden át minden évben jelen voltam. Gyanítom, hogy bárki, aki hasonlót él át, kedve támad a tanuláshoz, valaminek a műveléséhez.

Kisebb kitérők után végül mindhárman elvégeztük a Zeneakadémiát és 15 éve együtt zenélhetek Hugommal és Öcsémmel, népi vonós zenekari felállásban. A népzenének köszönhetően számos európai és pár ázsiai ország hasonló képviselőivel is találkozhattunk útjaink során.

A muzsikálás mellett énekeltem a fővárosi Csíkszerda kórusban, Tóth Árpád dirigálása alatt, voltam hónapokig önkéntes Böjte Csaba egyik gyermekotthonában, vendéglátóiparban is szerencsét próbáltam, baby-sitter voltam Svájcban, évekig tanítottam ének-zenét, népzenét általános iskolákban, majd a Covid alatt komolyabb zöldségtermesztésbe fogtam.

A fenntartható fejlődést (visszafejlődést), természetvédelemre való figyelmeztetést és hagyományőrzést tartom égető szükségűnek a mai gyermekek elé tárni. Nehéz közöttük optimistának maradni, de a Petőfi Sándor Program egy nagyon hasznos mentés másként. Szerencsés vagyok, hogy a Mezőség gazdag múltú és kultúrájú vidékére kerülhettem. Erről a tájról kerülnek be a gyermekek a Téka Szórványkollégiumba, velük foglalkozhatok a délutáni tanulószoba alatt és az esti szabadidejükben.