Erdély egyik legszebb régiójában, Kalotaszeg szívében, Kalotadámoson születtem 1990. január 27-én. Így olyan áldásos helyzetben voltam, hogy olyan környezetben nevelkedhettem, ahol a tiszta magyar öntudat mai napig is egyik fő vezérelve a hétköznapoknak. Még mindig tisztán emlékszem arra, amikor tízéves koromban egy darab vászonnal és egy tűvel ültem nagymamám mellett a kispadon és lestem minden egyes mozdulatát, utánozva őt, az öltéseket, azon szorongva, hogy nekem is mielőbb meg kell tanulnom a varrást, hiszen én is kalotaszegi leány vagyok. Kérdeztem és mímeltem őt, és öltögettem én is, és közben meséket hallgattam tőle, meséket a régi időkről, a fonó és varró házakról, a leány népviseletről, a régi ünnepi mulatságokról. Ittam minden kedves tájszólásban kiejtett szavát, és a szavakkal együtt szívtam be mindazt, ami minket, magyarokat jellemez és összetart itt Erdélyben.

Az első nyolc osztályt a tánctáborairól híres Kalotaszentkirályon végeztem el, ami után úgy döntöttem, hogy a Kolozsvári Református Kollégiumban fogom folytatni a középiskolai tanulmányaimat. A kollégiumban rádöbbentem arra, hogy a szép magyar beszéd, a népdalok, népmesék és hagyományok ismerete és gyakorlása egyáltalán nem természetes velejárója annak, hogy mi magyarok vagyunk. Szórványközösségekből érkezve a kollégiumi társaim javarésze ugyanis a gimnáziumi évek alatt, csupán az iskolában ismerkedett meg nyelvünkkel, történelmünkkel és értékeinkkel.

Mindezek után döntöttem úgy, hogy a jövőben nekem is tennem kell valami azért, hogy azok a magyar testvéreim, akik szórvány környezetükben távol maradnak mindattól, ami meghatározná nemzeti identitásukat, részesévé lehessenek az erdélyi magyar közösségünknek. Egyrészt ezért, másrészt pedig a magyar irodalom, nyelv és néprajz iránti szeretetem miatt folytattam felsőfokú tanulmányaimat a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, ahol magyar és angol nyelvet és irodalmat tanultam. Az idén pedig mesteri tanulmányaimat is befejeztem a BBTE Református Tanárképző Karának Alkalmazott Teológia szakán. Azért választottam továbbtanulásra ezt a szakot, mivel úgy véltem, hogy jövőbeli munkám lelkész férjem mellett ezáltal hasznosabb és egyben számomra könnyebb is lesz. A magyar nyelv és irodalom, valamint a hitoktatás területén szerzett tudásomat jelenleg önkéntesként hasznosítom.

A tavalyi évemet Hollandiában töltve a kisebbségek vallási és nemzeti identitásának kapcsolatát kutattam magiszteri képzés keretein belül, azonban ezt a kutatásomat folytatni szeretném itthoni, kárpát-medencei szinten is majd doktori képzés alatt. Így a Petőfi Sándor program nem csupán arra nyújt lehetőséget, hogy a tenni akarásomat kielégíthessem és képességeimmel hozzájárulhassak a Kárpát-medencei magyar nemzeti öntudat megőrzéséhez, hanem ugyanakkor lehetőséget biztosítana a személyes kutatásom folytatásához is.

Végezetül pedig Széchenyi István szavait szeretném idézni, amely véleményem szerint tökéletesen kifejezi mindazt, amit képviselek és a Petőfi Sándor Programon belül is képviselni szeretnék: „Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ..., de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait." (Széchenyi István: Hitel)