Délvidék

Ürményháza a Bánság végtelen sík vidékének déli részén, a Mária Terézia-csatorna bal partján fekszik. Telepes falu, lakói zömmel a szegedi nagytájról érkezve két részletben, 1817-ben és 1844-ben szállták meg a falut. A mai napig elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó településen 2008-ban alakult meg az Közművelődés – Ürményháza Egyesület, melynek Pintér Lajos az elnöke. Az Egyesület – nevéhez hűen – a közösségi művelődés elősegítésén fáradozik, tudva azt, hogy a család mellett ez nemzeti kultúránk átörökítésének záloga.

Elnök: Varga Flórián

A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület 1955 óta működik Temerinben. Az egyesületet egy kilenctagú elnökség vezeti, melynek élén 2015 óta Varga Flórián elnök úr áll. Az egyesület magába vonzza a Temerinben élő magyarság apraját-nagyját, hiszen itt minden korosztály számára és mindenki igényére vannak foglalkozások és barátságos összejövetelek. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület feladatának tekinti a hagyományőrzést, hagyományápolást, valamint a magyar kultúra ápolását.

Elnök: Horváth Ferenc

Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Pancsova

Elnök: Rancz Károly

Az Egyesület megalakulása óta, azaz 1946-tól 2010-ig több, mint 1900 különböző tartalmú és jellegű rendezvényre került sor: gazdasági és politikai előadások, műkedvelő és táncrendezvények, ünnepi műsorok, kiállítások, különböző versenyeken és fesztiválokon való fellépések, együttműködés hasonló célkitűzésű egyesületekkel. Ez a mai napra még több százra bővült.

Elnök: Talpai Sándor

A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ 2000-ben alakult az Észak-Bánsági Kisoroszon. Az egyesület elnöke a kezdetektől Talpai Sándor. A 2 hektáros területen jelenleg több épület található, nagyon szép, parkosított környezetben. A régi tájház, szabadtéri színpad, nyitott étterem, közösségi helyiségek, iroda, vendégházak, galéria és fazekasműhely is található a Petőfi Sándor utcai épületegyüttesben.

Elnök: Jakumetović Rozália

 

Feliratkozás a következőre: Délvidék