Hétévesen, a véletlennek köszönhetően kezdtem el néptáncórákra járni az általános iskolában. Nagyon megszerettem ezt a mozgásformát. Édesanyám és a foglalkozásokat tartó tanárok is arra buzdítottak, hogy menjek el egy igazi néptáncműhelybe tanulni. Így kerültem a Bihariba, ami életem - talán legnagyobb - szerencséje, de biztosan állíthatom, hogy a legmeghatározóbb mozzanata. A Bihari és a néptánc által találtam barátokat, közösséget, értékrendet, munkát és feleséget.

Másik meghatározó pontja az életemnek, amikor idősebb kamasz koromban először jutottam el a válaszúti táborba, ami nagy hatást gyakorolt rám. Sokan a trópusokat vagy egy csendes-óceáni szigetet, esetleg a nyüzsgő Indiát tartják egzotikusnak. Én is sok érdekes helyre eljutottam a Biharis turnék során, de nekem a legegzotikusabb hely a Földön mégis Erdély, ami nemcsak földrajzi értelemben lenyűgöző, hanem mesterünk, Novák Ferenc „Tata” által is emlegetett közép-kelet-európai kultúrák találkozása miatt is, és ez teszi számomra annyira különlegessé. Még lehetőségünk van találkozni a régi magyar paraszti kultúra emléktöredékeivel, még nyomokban fellelhető, hogy épült fel egy falu közössége, hogyan éltek együtt helybéli más népekkel. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy a sok kint töltött idő alatt számos helyi közösséget meg tudtam ismerni, már régi barátként tudok hozzájuk visszatérni, sőt mi több, évek óta igyekszem minél több magyarországi barátomat Erdélybe vinni, hogy ezt a csodás tájat, különleges embereket megismerjék.

Nagyon sokat kaptam ezektől a közösségektől és a Petőfi Program keretein belül lehetőségem van arra, hogy most viszonozni tudjam a sok év alatt kapott baráti, befogadó közeledést, segítséget.

Úgy gondolom, hogy az életem során több különböző helyről szerzett tudást a helyi magyar közösségek szolgálatába állítva segíteni tudom a magyar kultúra további megismerését, mélyebb érzelmi kötődés kialakítását és erősebb csoportkohézió felépítését, ami amellett, hogy a Program célja, a személyes küldetésem is.