11. Szászrégeni Magyar Napok

Az elmúlt évek hagyományait követve 2024. október 24. és 27. között, immáron a 11. alkalommal került sor a Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozatra. A négy napos rendezvény színes és színvonalas programjai főként az Eugen Nicoara Művelődési Házban zajlottak.

A rendezvénysorozat 2024. évi állomásának programjai az RMDSZ Szászrégeni Szervezete, az RMDSZ Szászrégeni Nőszervezete, a Csillag Egyesület, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a ForMove Egyesület, a Rákóczi Szövetség Szászrégeni Szervezete, a Szászrégeni Kézműves Alkotóház és a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet szervezésében valósultak meg. A rendezvénysorozatot az idei évben Szászrégen Önkormányzata, Maros Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap és több helyi vállalkozás is támogatta.

A nagy érdeklődésre való tekintettel október 24-én csütörtökön, a délelőtt folyamán a „Vándor Miska” bábelőadást kétszer, külön az óvodásoknak és külön az iskolásoknak is megtartották. A felnőtt korosztály részére a rendezvénysorozat érdemben a délután öt órakor megnyílt „Árnyalatok” kiállítás tárlatnyitójával indult el. A festőnövényekkel színezett szőnyegeket, szőtteseket, sálakat és fonott kosarakat bemutató vándorkiállítássá érett kiállítás megálmodói, Páll Etelka és Borbély Izabella növényi festő mesterek meséltek a festőnövényekről, valamint a szenvedélyükké vált hagyományos növényi festő mesterségükről, amely szerintük fertőző és mindig valamilyen kísérletként is felfogható. 

A tárlatmegnyitót követően a művelődési házban zajló nap az „Így írtak ők”, a Szászrégen és Vidéke havilap 25 éves megemlékező estjével zárult, amely során a felolvasók és a nézők a színpadon együtt ülve megemlékeztek a havilap volt szerkesztőiről és munkatársairól.

Október 25-én, pénteken a nap Dió-Házban a „Réges-Régen” diákkonferenciával kezdődött, majd több helyszínen is folytatódott. Az E. Nicoara Művelődési Házban 17 órától Marosán Csaba színművész fellépése következett. „Tarkabarka strófák” című előadásának darabjait a színművész Dzsida Jenő legszebb verseiből válogatta.

Ezt követően 19:30-tól a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek magyar slágereire vágyódók a Crama vendéglőben rophatták kedvük szerint, a még fiatalabbak pedig este kilenctől kezdődő dj partival zárhatták a napot a Liliom kávéházban. Ezen a napon délután négytől az estébe nyúlóan a Szászrégeni Magyar Napok programjával párhuzamosan a Szászrégeni Kézműves Alkotóházban lehetőség nyílt a növényi festéssel való közeli ismerkedésre, de erről bővebben egy másik beszámolóban olvashatnak.

Az október 26-i szombati nap a művelődési házban kezdődött az „Örökláng” díjátadóval, amelyen a képzőművészet valamely területén jeleskedő diákokat köszöntötték. Délután háromtól Klaus Birthler építészmérnök vezetésével a „Céhek címerei épületeinken” címmel izgalmas építészeti és történelmi sétára indultunk Szászrégen városába. A város fejlesztésének sorsát szívén viselő lelkes érdeklődőknek köszönhetően a séta során több érdekes művészettörténeti és műemlékvédelmi szakmai kitérőt is tettünk, miközben megismertük Szászrégen egykori céheinek hagyományait és a látogatott épületek rejtett szimbólumait. A szombat estét a művelődési házban, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum „Szerelem” című nagysikerű előadásával zártuk.

A rendezvénysorozat idei utolsó napja, október 27., vasárnap a sportcsarnokban zajló focibajnoksággal kezdődött. A 11. Szászrégeni Magyar Napok zárónapját a szervezők a művelődési házban tartott Gálaesttel koronázták meg, amelynek fénypontját ez alkalommal is az életműdíjak átadása jelentette.

A Kemény János Művelődési Társaság és az RMDSZ Szászrégeni Szervezete azoknak a személyeknek ítélte oda a Szászrégeni Magyarságért Életműdíjat, akik közösségépítő munkájukkal hozzájárultak kultúránk, értékeink megőrzéséhez és bővítéséhez, valamint a szászrégeni és a vonzáskörzetébe tartozó magyarság fejlődéséhez.

Az életműdíjat ebben az évben két főnek ítélték oda: Ady István lelkipásztornak, aki negyven éven át szolgálta a magyarfülpösi református közösséget és megalapította a magyarfülpösi és a szászrégeni szórványkollégiumot, valamint Fábián András kulturális referensnek, aki a Szászrégen és Vidéke havilap főszerkesztője, a Humana Regun Egyesület alapító tagja, és a Szászrégeni Népszínház Kemény János társulatának tagja. Tevékenységével több mint húsz éve ápolja Szászrégen és térsége magyar közösségének kulturális életét, támogatva ezzel a magyar nyelv megmaradását, valamint a népszokások és hagyományok megőrzését.

Az életműdíjak átadása után a szászrégeni Járom néptánccsoport lépett fel mezőmadarasi és magyarpalatkai táncokkal. Míg a táncosok öltözetet váltottak a két tánccsoport között, két fiatal leány népdalokat adott elő, akiket a Pergő zenekar kísért. A Gálaest zárásaként az ArteMiss vonósnégyes lépett fel. A művésznők, akik a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjai, nagysikerű mesefilmek és filmek különféle érzelmeket megjelenítő dallamaival színesítették a rendezvénysorozat befejezését, lenyűgözve az egybegyűlt magyar közönséget.

A Szászrégeni Magyar Napok meghatározó közösségépítő szerepet tölt be a Szászrégen és vonzáskörzetében élő magyar közösség életében. Összefogja az itt élő magyarokat, és hagyományaink, értékeink megőrzésével értékes lehetőséget biztosít kulturális örökségünk átadására a fiatalabb generáció számára.