Jelenlegi hely

17. Országos citeratalálkozó Nagykaposon

/ Veres Annamária /
veres.annamaria képe
Tartalmas nap volt a Nagykaposiak számára a szombat. 2015. október 10-én 17. alkalommal került sor az Országos Citeratalálkozóra, melyet Nagykapos városa és a Fabotó citerazenekar szervezett meg. A szervezés jogát mindig azon település citerazenekara kapja, aki az utolsó rendezvényen a legjobban teljesít, emellett és így egyben elnyeri a vándorserleget is.

A hétvégén tizenegy együttes képviseltette magát a találkozón a huszonötből. A fellépő együttesek között szép számmal megjelentek igen messziről érkezett zenekarok is. Érkeztek többek között Naszvadról, Szimőről és Tardoskeddről is.Az idei találkozó is, mint a korábbiak, nem a versengésről szólt, hanem az örömzenélésről és a fejlődésről.Büszkén mondhatom el, hogy hallgatóként a műsor és a csokrok összeállítása igen változatos volt. Minőségi és kifinomult zenét hallgathatott, aki eljött.

A meghívottakat és a közönséget Borsi Ferenc, a budai citera művész, tanár és Bóczán Ferenc Nagykapos alpolgármestere, egyben a Fabotó zenekar vezetője köszöntötte. A köszöntő után egymást követték az együttesek. A legfiatalabbak  közül a Buzitai alapiskola citerazenekara, míg az idősebb generációból a Kisgéresi Szőlőfürt citerazenekar adta a talpalávalót.

Az idei vándorserleget végül titkos szavazás után a Százdi citera zenekar vehette át.