Jelenlegi hely

30 éves a Magyarok Kijevi Egyesülete - jubileumi rendezvénysorozat az ukrán fővárosban

/ Bence Vivien /
bence.vivien képe
Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Magyarok Kijevi Egyesülete. Ezen alkalomból december 12-14. között az ukrán fővárosban számos magyar rendezvényt tartottak: kiállítással, emlékkonferenciával és színházi előadással várták az érdeklődőket.
MKEMKEMKEMKE

Ukrajna szinte minden régiójából érkeztek vendégek, hiszen első alkalommal rendezték meg az ukrajnai magyar diaszpóraszervezetek országos találkozóját. A rendezvény díszvendége Szili Katalin miniszterelnöki megbízott volt.

Istentisztelettel kezdődött a Magyarok Kijevi Egyesülete fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat az ukrán fővárosban. Pocsai Vince és Balázs Antal református tiszteletesek közös Istentiszteletén elhangzott, hogy ahol eléneklik a magyar himnuszt és a Szózatot, ott helye van az Isten Igéjének is.

A háromnapos rendezvény megnyitóját követően magyar és ukrán művészek közös képkiállítására került sor, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémián. A kiállítás címe: „Gyökerek”- sokatmondó, hiszen a Kijevben élő magyar származású művészek két nemzedékének alkotásait mutatta be. Olyan ismert művészek, mint Magyar Árpád-István, Szílvási Tibor és lányaik lenyűgöző munkáit tekinthettük meg. Ugyancsak bemutatta remekműveit Dmitró Tkacs az Ukrán-Magyar Baráti Társaság elnöke.

December 13-án emlékkonferenciával, koszorúzással és színházi előadással folytatódott az ünnepi sorozat. Az elmékkonferenciát Petneházy Gyula a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke egy tartalmas előadással nyitotta meg, mely látványosan bemutatta a helyi magyarság életét 30 év távlatában. Az emlékkonferencián felszólaltak a diaszpóraszervezetek vezetői is.

A vendégek az esti órákban megkoszorúzták az épp huszonkét évvel korábban felállított honfoglalási emlékjelet is, mely a város központi részén, a Dnyeper melletti magyar dombon található. Ez az a hely, ahol az ukrán fővárosba szakadt magyarság a legtöbb ünnepségét tartja. A rendezvényt a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása koronázta meg, a "Bravó” színházban „A nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darabjával. Az előadás hatalmas sikert aratott a jelenlévő közönség körében.

A rendezvénysorozat december 14-én kerekasztal beszélgetéssel zárult, melyet Szili Katalin miniszterelnöki megbízott nyitott meg. Előadásában leszögezte, hogy a magyar kormány fontosnak tartja a diaszpórában élő magyarok sorsát, és kész támogatni a magyar közösségek fennmaradását. Ezt követően a diaszpóraszervezetek beszámolóira került sor, majd közös tanácskozással zárult az esemény.

Ma ötszáz főre becsülik az ukrán fővárosban élő magyarok számát, közülük jelenleg mintegy 300-an tagjai a Magyarok Kijevi Egyesületének. Hatalmas az a munka, amit az elmúlt harminc évben véghezvitt a helyi magyarság, mindenképpen bizakodó a jövő tekintetében az egyesület tagsága.