Koszorúzás Bessenyei György szobránál
A Kaláka-Club és a Központi Szövetség március 14-én tartott közös emlékünnepélye Bessenyei György császári testőrtiszt, író szobrának megkoszorúzásával kezdődött, ahol e sorok írója köszöntötte az egybegyűlteket, ezekkel a gondolatokkal:
„Gróf Széchenyi István úgy tartotta: »Akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.« Szeretettel köszöntöm az itt megjelent derék Hölgyeket és Urakat, akik azért jöttek el ma ide Bessenyei György, a derék magyar szobrához, hogy együtt emlékezzünk azokra a derék elődökre, akik pártját fogták nemzetüknek, de nemcsak pártját fogták, hanem azért minden áldozatot is meghoztak és vállaltak. Emlékezünk, mert – ugyancsak Gróf Széchenyi Istvánt idézve – »A múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni« és »Nem lehet tisztességes emlékezés nélkül nemzetet építeni.« Mi pedig, a nagy elődöktől ránk hagyományozott örökség talaján szeretnénk jövőt és szeretnénk nemzetet építeni. Ez a szándék, a múlt ismerete és a nagy történelmi tettek előtti tisztelet kifejezésének óhaja hozott ma ide bennünket Bessenyei György császári testőrtiszt, a magyar felvilágosodás nagy alakja, filozófus, költő, drámaíró, műfordító, politikus, művelt főnemes, a magyar művelődéstörténet egyik legnevezetesebb irányítójának szobrához. Itt emlékezünk ma arra, hogy amit a márciusi ifjak 1848. március 15-én elkezdtek, az – Virt László szociológus szavai szerint – a nemzeti függetlenséget és a magyar polgárosodást szolgálta. Nemzeti függetlenséget, vagyis azt, hogy Magyarország ne éljen más hatalmak függésében, hogy azzal az önállósággal élhessen a nemzetek közösségében, amit a szerencsésebb sorsú nagy nemzetek igényelnek önmaguknak. És magyar polgárosodást is szolgált, tehát azt, hogy amint a nemzet önálló, úgy a nemzeten belül se legyenek kaszthatárok, az ember rendelkezzék személyi önállósággal és az előrelépés lehetőségével.”
„Arra a 168 évvel ezelőtti márciusi napra” a költő szavával emlékeztem és emlékeztettem:
Juhász Gyula: Március idusára
„Itt ezen a helyen emlékezzünk arra is – folytattam –, hogy Bessenyei György évtizedekkel azelőtt, hogy »ifjú Jókai és lángoló Petőfi szava zengett«, a nemzeti önérzet és önbizalom harcában az ernyedés és fásultság ellen milyen sokat küzdött, s idézzük ide, mire tanít bennünket: »Merjünk, akarjunk tisztán, világosan látni, becsüljük meg kultúránk erejét és értékét. Legyen minden magyar részese a kultúra nemzetfenntartó kincseinek. Tanuljuk meghozni érte a szükséges áldozatot.«
Vigyük magunkkal, építsük be magunkba ezeket a jövőt alapozó és jövőt formáló intelmeket, mert akkor fog élni a magyar szabadság, így fog élni a haza!”
Bessenyei György szobránál, a hősök emléke előtt elhelyezte az emlékezés és a tisztelet koszorúját Perényi János bécsi magyar nagykövet, Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára, Hollós József, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke és Wurst Erzsébet, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club elnök asszonya. A koszorúzás a magyar himnusz közös eléneklésével zárult.
Megemlékezés a Trautson-palotában
Az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége történelmi falak között, az egykori Magyar Testőrgárda székházában, az Osztrák Igazságügyi Minisztérium jelenlegi székhelyén, a Trautson-palotában tartotta közös márciusi emlékünnepélyét. Annak bevezetéseképpen Forgó László, a Kaláka Club főtitkára felelevenítette a Trautson-palota történetét. Eszerint az épületet Mária Terézia vásárolta meg 1760-ban az abban az évben életre hívott Magyar Testőrgárda számára. A testőrgárdát 1848-ban feloszlatták, de az épület 1961-ig a magyar állam tulajdonában maradt. Történelmi visszatekintésében Forgó László felidézte azt is: 1848-ban a forradalom szikrája Bécsből pattant át Budapestre.
Wolfgang Brandstetter igazságügy-miniszter köszöntőjében elmondta: szívesen bocsátja bécsi magyar szervezetek, ünnepségek részére éppen azt az épületet. Üdvözölte az osztrák-magyar jószomszédi viszonyt, és utalt az 1956-os eseményekre, amikor szolidaritás és kölcsönös segítségnyújtás jellemezte a két nép kapcsolatát. A miniszter üdvözölte egyúttal a magyar kisebbségi népcsoport ausztriai jelenlétét.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára ünnepi beszédében kiemelte: „Amikor 1848 márciusára emlékezünk, olyan időszakra tekintünk vissza, amikor Bécs, Pozsony és székesfővárosunk lámpásai egymást tápláló tüzekként égtek. Egyet akart, együtt lüktetett a három város, s rá Európa és a világ hangjai feleltek. Ugyanaz az elemi erő hajtotta az 1848-as pozsonyi országgyűlésen megjelenteket, a bécsi és a pesti utcák forradalmárait, a szabadságharc hősi halált halt nemzetőreit, honvédjeit: a bizonyosság, hogy az ügy, amelyet képviselnek, egy nemzet igazsága.” Hangsúlyozta: 1848 sok dologra megtanított bennünket, például arra, hogy az igazság melletti kiállás végül valamilyen módon mindig győzedelmeskedik. A jelenlévőket arra kérte, a mai megemlékezés ne csak múltidézés legyen, hanem bátor kiállás mindazon eszmék mellett, amelyekért őseink megharcoltak.
A helyettes államtitkár szavait követően Perényi János bécsi magyar nagykövet felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyarokhoz írt levelét.
Az alkalomra a bécsi The Brunette fuvolakvartett is hozott kifejezetten osztrák és magyar zeneszerzők műveiből egy csokornyit: az ünnepi beszédek között Mozart Andante, Schubert Éji dal és Brahms 5. Magyar tánca mellett Zempléni László Öt Magyar népdal című darabját játszották. „Nagyon nagy megtiszteltetés volt számunkra az ünnepségen játszani. Mivel kvartettünk három tagja magyar, fontos volt nekünk leróni tiszteletünket az 1848-as forradalom hőseinek emléke előtt” – mondta műsor után Kósa Mára, az együttes alapító-vezetője.
A megemlékezés a Bécsi Magyar Iskola műsorával zárult. Lengyel Ferenc, a tanintézmény pedagógusának 1848, te csillag című, kétnyelvű verses összeállítását Grubbaver Evelin, Tök Tamás, Bölcskey-Molnár Dávid, Schneider Júlia és Láposi Réka diákok adták elő. Amikor befejezésként Petőfi Nemzeti dalának „esküszünk” szavát egyenként mind az öten megismételték, a teremben a tapsot abbahagyni alig akaró közönségnek bizonyára minden tagja megismételte önmagában: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”
Szilágyi Péter helyettes államtitkár ünnepi beszéde
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Honfitársaim! Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Mindannyiukat Nemzeti Ünnepünk alkalmából Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága nevében, abban a városban, amelyben először gyulladt fel a forradalom lángja 1848. március idusán. A láng, amely aztán útnak indult, hogy meggyújtsa Pest és Buda fáklyáit, majd bejárja a Habsburg Birodalom egészét.
Amikor 1848 márciusára emlékezünk, egy olyan időszakra tekintünk vissza, amikor Bécs, Pozsony és székesfővárosunk lámpásai egymást tápláló tüzekként égtek. Egyet akart, együtt lüktetett a három város, s rá Európa és a világ hangjai feleltek.
Ugyanaz az elemi erő hajtotta az 1848-as pozsonyi országgyűlésen megjelenteket, a bécsi és a pesti utcák forradalmárait, a szabadságharc hősi halált halt nemzetőreit, honvédjeit: a bizonyosság, hogy az ügy, amelyet képviselnek, egy nemzet igazsága. Nem véletlen tehát, hogy ma is, ha ragaszkodunk a saját igazunkhoz, azt mondjuk, „nem engedünk a 48-ból”.
1848 sok dologra megtanított bennünket. Megtanított például arra, hogy az igazság melletti kiállás végül, valahogy, valamilyen módon mindig győzedelmeskedik. De nem feltétlenül katonai győzelmet arat. Deák Ferenc már a kiegyezés idején így írt ’48 örökségéről: „Dacára a bekövetkezett szerencsétlen eseményeknek, művének ezen része fönnmaradt és fenn fog maradni, míg nemzetünk él és országunk áll, s ahhoz a nemzet emléke és hálája lesz mindig csatolva”.
Deák szavaira ma itt együtt felelünk. Mert jöhetett a forradalmat követően a szabadságharc katonai erővel való leverése, a véres megtorlás, az önkény visszatérése, a magyar függetlenség és szabadság eszméje 1848 tavaszán megszületett és azóta is alapja gondolkodásunknak. Ezért állunk meg és hajtunk fejet minden év márciusában a hősökre emlékezve, ezért helyezzük el közösen az emlékezés koszorúit.
Tisztelt Emlékező és Ünneplő Egybegyűltek! Arra kérem Önöket, hogy ez a mai megemlékezésünk ne csak múltidézés legyen, hanem bátor kiállás mindazok az eszmék mellett, amelyekért őseink megharcoltak.
1848 mindenekelőtt a magyar nemzet egységét teremtette meg. A forradalom nemesek, polgárok és jobbágyok osztályaiból létrehozta a modern magyar nemzetet, amelynek minden magyar, társadalmi osztálytól függetlenül, a tagjává vált. Korábban egymással szembenálló hazafiak fogtak össze a magyar szabadság zászlaja alatt, s bár a csatamezőn vereséget szenvedtek, egységüket immáron nem törhette meg semmi.
Hiába jöttek a későbbiekben még ennél nagyon megpróbáltatások, mindhiába választották el a világ magyarjait határok, rendszerek, tengerek és óceánok, a magyar nemzet összetartozása kiállta a történelem próbáját. Együtt maradtunk, mert a minket összekötő kapocs erősebbnek bizonyult a fegyverek hangjánál, az asszimiláció, az elnyomás erejénél.
A forradalom szellemiségének és az 1848–49-es hősöknek tartozunk ma is azzal, hogy a magyar nemzet egységének kincsét elveszni ne hagyjuk. A Magyar Kormány a magyar nemzet szimbolikus összetartozásának kiteljesítése érdekében 2010-ben úgy módosította az állampolgárságról szóló törvényt, hogy a külhoni magyarok azt könnyített feltételekkel tudják igényelni. Ma már 800 ezer határon túli magyar élt a kedvezményes honosítás lehetőségével, ebből 750 ezren már le is tették az állampolgársági esküt. Hisszük, hogy ez a lépés is hozzájárul ahhoz, hogy az 1848-ban megteremtett magyar nemzet egységét megerősítsük.
Tisztelt Ausztriai Magyar Nemzettársaim! Van azonban egy másik fontos örökség, amivel el kell számolnunk a magyar forradalom és szabadságharc hősei felé. Ha megnézzük a Kossuth által megfogalmazott kívánalmakat, melyeket országgyűlési feliratban terjesztettek az uralkodó elé, és a pesti ifjúság által megfogalmazott 12 pontot, akkor azt látjuk, hogy a magyarok – a történelem nemzetei között – az őket megillető jogokat követelték: hogy ügyeikről önállóan és szabadon dönthessenek.
Ebből a követelésből ma sem szabad engednünk. Változott a világ, több mint másfél évszázad haladt el mellettünk, mi azonban 2016-ban sem kérhetünk és nem is kérünk mást, mint hogy minden nemzet és nemzetrész számára, így minden magyar közösség számára biztosítva legyen ez az alapvető jog. A Magyar Kormány kiáll amellett, hogy a magyar függetlenség ne csak az anyaországi magyarságot illesse meg, de a külhoni magyaroknak is garanciát biztosítson megmaradásukhoz.
Az 1848-as pozsonyi magyar országgyűlés a független kormányzatot nemcsak önmaga, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia minden nemzete számára biztosítani kívánta. Kossuth Lajos 1848. március 3-án Pozsonyban tartott beszédében a magyarok mellett a császári birodalom minden szövetséges népe, minden tartománya számára alkotmányos rendet követelt. Kossuth így szólt: „Sokban e kérdések közül az ausztriai tartományokkal érdek találkozás kiegyenlítésének szüksége forog fenn, mire nemzeti önálló jogaink s érdekeink megóvása mellett örömest nyújtunk segédkezet.”
A szomszédos nemzetek függetlenséghez, szabad és önálló döntéshez való jogai mellett ma is sziklaszilárdan kiállunk. Ugyanakkor őszintén várjuk tőlük, hogy tartsák tiszteletben a velük élő magyarok jogait, biztosítsák a lehetőséget ahhoz, hogy a megszerzett vívmányokkal élni tudjanak. Ez a ’48-asok igazsága, amiből soha, semmilyenen körülmények között nem engedhetünk.
Tisztelt Jelenlévők! 1848. március 13-án Bécsből kapott szikrát a magyar forradalom, amely megteremtette a magyar nemzet egységét és függetlenségét. Mindegy, hogy ki, mikor, milyen szándékkal kérdőjelezi meg ezeket az értékeinket, mindegy, ki gondolja úgy, hogy ránk kényszerítheti saját akaratát: ’48 öröksége ma sem engedi meg nekünk, hogy lemondjunk róluk. Erről tegyünk ma itt fogadalmat!
„A magyar név megint szép lesz / Méltó régi nagy híréhez!” – üzente Petőfi Sándor 1848. március 15-én. Ma, 2016. március idusán is ezzel az üzenettel a szívünkben ünnepelhetünk. Így lehetünk erővel teli, hasznos és áldásos tagjai családjainknak, nemzetünknek, akik hitet és példát adnak utódaiknak és akik büszke folytatói a neves elődök népes táborának.
Isten áldja Önöket! „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
Köszönöm, hogy meghallgattak!
