Jelenlegi hely

Áldás, népesség! Letelepedés - elvándorlás a Bánságban!

/ Horváth Ida /
horvath.ida képe
Az Új Ezredév Református Egyházközség, a Juhász István Alapítvány Hollandiából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint Tőkés László EP-képviselő budapesti irodája szervezésében rendezték meg 2015. Szeptember 24-25-én Temesváron az „Áldás, népesség!” konferenciát.
ElőadásKatonaénekekÉnekekBeszéd

A konferencián részt vett lelkészek, a temesvári római katolikus püspök, teológiai professzorok, szociológusok és politikusok előadásait hallgathatták meg a résztvevők. A konferenciát Horváth Piroska ausztriai festőművész kiállított festményei színesítették. A különleges, gondosan összeválogatott színes virágokat, tájképeket ábrázoló festmények mindegyikének megvan a maga optimizmust sugárzó különlegessége. Horváth Piroska életét és munkásságát Nt. Téglásyné Hermán Rebeka mutatta be. A konferencián elhangzott előadások nagy része a Bánságban élő kisebbségeket, a szórvány magyarság kérdését, különféle felméréseket, statisztikai adatokat, az egykori betelepítéseket, a vegyes házasságok kérdését, a szórvány magyar iskolák helyzetét, a bánsági szétszóródást, politizálási lehetőségeket, valamint az összetartó gyülekezetek képét mutatta be. Az előadások keretében sor került három érdekes könyv bemutatójára is:  Dr. Hermán M. János – Életvédelem- családvédelem című könyvére, Dr. Pálfi József a Partiumi keresztény Egyetem Teológiai Tudományok Tanszék tanszékvezetőjének „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán” című alkotására, valamint Nt. Dr. Lévai Attila dékán, Selye János Egyetem Komárom: „Kettős kisebbségben” című művére.

A konferencia hangulatát az Újmosnicai Férfi Dalárda katonaénekei, valamint a Szabó Gabriella Karnagy által vezetett Újezredév Kórus énekei gazdagították.

A konferencián tiszteletét tette Dr. Soltész Miklós államtitkár úr (Emberi Erőforrások Minisztériuma), valamint Ft. D. Tőkés László EP-képviselő úr is.