Jelenlegi hely

Anyák napja Brassóban

/ Veres Emese Gyöngyvér /
veres.emese.gyongyver képe
A sevillai kapucinusok kezdeményezték, hogy legyen egy nap, amelyet a Jó pásztor anyjának szentelnek, azaz a Szűzanyának, mint az eltévedt bárányok pártfogójának. VII. Pius pápa 1801-ban engedélyezte is Itália számára, majd officiumát IX. Pius pápa hagyta jóvá.
Anyák napja

Az Egyesült Államokban az anyákat állították a béke középpontjába, és 1872-ben, Boston először ünnepelték őket, majd 1914-től május második vasárnapja hivatalosan is az Anyák napja lett. A nap megünneplése Magyarországon is meghonosodott, ugyanis Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői felkarolták az ötletet és a Mária-ünnepek hagyományait is figyelembe véve az első hivatalos anyák napját 1925. májusának első vasárnapján tartották. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Erdélyben leginkább a gyülekezetekben tartottak ünnepségeket, ám a rendszerváltás óta már az iskolákban is készülnek az anyák napjára. Az ünnep napja azonban nem egységes. Van, ahol a magyarországi naphoz kapcsolódnak, így május első vasárnapján köszöntik az édesanyákat, nagymamákat, van, ahol a második vasárnapon, így a Brassó II. Újvárosi Református Gyülekezetben a hónap első vasárnapján vallásórán a gyerekek rövid műsorral köszöntötték édesanyjukat, és nagymamáikat.