Jelenlegi hely

Arany János Szavalóverseny Nagyszalontán

/ Patócs Júlia /
patocs.julia képe
A nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület huszonegyedik alkalommal rendezte meg az Arany János vers- és prózamondó versenyt, a nagy költő születésének évfordulójához legközelebb eső hétvégén. A nemzetközi megmérettetés évről évre több száz diák figyelmét irányítja nagy költőink munkásságára.
Arany Janos szavaloversenyArany Janos szavaloversenyArany Janos szavaloversenyArany Janos szavaloverseny

Az egyesület 1995-ben hirdette meg először a szavalóversenyt, a felhívásra az egész régió lelkesen jelentkezett, s az évek előrehaladtával egyre csak bővült a mezőny, nőtt az érdeklődés. Már a kezdetekkor nemzetközivé vált a megmérettetés, s az egyesület felhívására azóta is kiváló szavalók érkeznek Arany szülővárosába, Nagykőröstől Székelykeresztúrig, Rimaszombattól Temesvárig számtalan településről.

A szavalóversenyeken évről évre a nagy költő más-más oldalát ismerhetik meg a felkészülők, majd a döntő közönsége. Arany költészete oly széles, sokrétű és változó, hogy kimeríthetetlen témát kínál a rímek kedvelőinek.

Az idei kiírás értelmében a hétvégi versenyre két kategóriában kellett készülni, az egyik Arany János barátsága versben és prózában, a másik témakör pedig Nemes Nagy Ágnes szabadon választott műve. A versenyt három korcsoportban szervezték, a hetedik-nyolcadik osztályosok népes mezőnye főként helyi diákokból állt, míg a másik két korcsoportban, a 9-10 illetve 11-12 osztályosok csoportjában a magyarországi és székelyföldi diákok jeleskedtek.

A szombat délután szervezett döntőn a versenyzők produkciót szakzsűri értékelte és pontozta, melynek elnöke Illyés Izabella székelykeresztúri tanárnő volt, mellette a helybéli Koszorús Erzsébet és Sánta Elza Hajnalka tanárnők segítették az ítészi munkát. Mindhárman évek hosszú során át készítették tanítványaikat az Arany János Szavalóversenyre, s munkájuk eredménye mindig díjakban és első helyezésekben tükröződött. Idén nem volt saját tanítványuk a mezőnyben, ezért vállalták nyugodt lelkiismerettel a zsűrizést, s mint elmondták, ez a munka – bár csak pár órán át tartott – talán még nehezebb volt, mint amikor felkészítőként dolgoztak, heteken át, a megmérettetésre. 

A délután során a jól felkészült, ügyes versenyzők előadásában számos nagyszerű költemény és prózai írás hangzott el. Sokan kiválóan választottak a kiírásnak megfelelő alkotásokból, s ez az előadásnak is javára vált, csak ritkán volt tetten érhető, hogy a diák nem tud igazán eggyé válni a költeménnyel. A szervezők és a zsűri örömmel tapasztalta, hogy a döntő színpadára csak olyan versenyzők álltak, akik nagyon komolyan vették a felkészülést, a verseny névadójához méltó tisztelettel adóztak a versek oltárán.

A díjkiosztó első perceiben Illyés Izabella tanárnő méltatta a versenyzők teljesítményét és ismertette az értékelési szempontokat. A versenyzők teljesítményét személyre szólóan is elemezte, a díjkiosztó utáni percekben, külön-külön elbeszélgetve diákkal és tanárával. Mint mondta, így hasznos tanácsokkal láthatja el a szavalókat, anélkül, hogy az esetleges kritikai megjegyzések bántóak lennének. A zsűrielnök szólt a szavalóverseny fontosságáról a nyelv megmaradásában és az összetartozás megerősítésének nevezve a megmérettetést.  

Az Arany János Művelődési Egyesület elnöke a díjátadás kapcsán elmondta, hogy jövőre egy igen nagyszabású szavalóversenyt rendez az egyesület, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából. A 2017-es évben mindkét témakör az ünnepelt költőhöz kapcsolódik, az egyik: Arany János elbeszélő költeményeinek részlete, legtöbb 5 perces előadás. A másik témakör, a reformáció emlékévére (is) tekintettel: Arany János és a hit. A tervek szerint még az idei évben körzetenként elődöntőt tartanak szerte a Kárpát-medencében, majd 2017. március 4-én Nagyszalontán a döntőben rangsorolják a legjobbakat. 

 

Díjazottak

A 7-8. osztályosok korcsoportjában az első helyen a nagykőrösi Cselóczki Viola végzett, második lett Órás Tímea, harmadik helyezést ért el Dorbosel Dávid, mindketten nagyszalontai diákok.

A 9-10. osztályosok mezőnyében a harmadik helyezést érdemelte ki Páll Zalán (Székelykeresztúr), a második helyen végzett Virág Evelin (Hajdúböszörmény), az első díjat pedig Fejes Kitti (Hajdúböszörmény) vihette haza.

A 11-12. osztályosok kategóriájában két harmadik díjat osztott ki a zsűri, az egyiket Vadász Emma Magdolna, a másikat Lázár Barbara kapta, mindketten hajdúböszörményi tanulók, az első díjat pedig Bertalan Tímea (Székelykeresztúr) érdemelte ki. Az idei esztendőben az Arany János-díjat a nagykőrösi Cselóczki Boglárka vihette haza, aki a 9-10. osztályosok kategóriájában indult, s a teljes mezőny legjobbjaként jól megérdemelten gazdagodott a különleges kitüntetéssel.