Jelenlegi hely

Az aradi Vesztőhelyen október 6-án

/ Horváth Ida /
horvath.ida képe
Idén október 6-án a váraljai obeliszknél került sor a megemlékezésére, valamint a koszorúzásra. Az aradi Vesztőhelyen évek óta nem voltak ilyen sokan jelen, mint idén október 6-án.
váraljai obeliszkOktóber 6 jelenlevőkDr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes koszorúzásaÖsszegyűlt megemlékezők

A rendezvényt Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg. Az összegyűlt jelenlévőknek Gheorghe Falcă aradi polgármester mondott beszédet, melyben kihangsúlyozta, hogy csakis úgy élhetnek békességben a románok és a magyarok egymás mellett, ha tiszteletben tartják egymás értékeit, és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik fel.

A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtikár, Zákonyi Botond bukaresti nagykövete, Mile Lajos kolozsvári főkonzul és Kiss László Ferenc ezredes, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai attaséja.

Lerótták kegyeletüket a tizenhármak emléke előtt a magyar Országgyűlés és a román kormány képviselői, helyi önkormányzatok, egyéb intézmények vezetői és a civilszervezetek.

Beszédet mondott dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök és Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök.

A beszédek után az egyházi vezetők irányításával magyar, román és német nyelven is elhangzott a Mi Atyánk, majd a csíksomlyói templomigazgató és érseki helynök, Urbán Erik megáldotta a megemlékezőket.

A rendezvény a koszorúzással ért véget.