Március 12-én az Innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrumban Nagy-György Attila dél-tiroli lelkész, az innsbrucki magyarok papja és Wachsmuth Tünde, az innsbrucki magyar egyházközség világi elnöke nagyböjti lelkinapot tartott a 79. sz. Dr. Kozma György SJ Cserkészcsapat tagjainak (ez volt sorban az ötödik ilyen, húsvéti lelkigyakorlat). A szentmise lényegének és szimbólumainak világába vezették be a tiroli, nagyon nyitott és érdeklődő fiatalokat – a lelkész a nagyobbak, az elnök asszony a kisebbek csoportját –, és természetesen a húsvét örömére is felkészítették őket. Közben Tünde sétára is elkísérte a kicsiket, melynek során az Inn folyó partján együtt köveket gyűjtöttek. A Magyar Házba visszatérve, a megtisztított kavicsokra minden kisgyerek ráírta vagy rárajzolta piros színnel azt a lemondást, amit nagyböjt idejére kijelölt önmagának – például hogy kevesebb csokit fog enni –, és zöld színnel azt a fogadalmat, aminek a teljesítését ugyanerre az időszakra vonatkozóan elhatározta, például hogy többet segít otthon az édesanyjának a mosogatásban, a takarításban vagy a főzésben. (Nemsokára azt is elmondom, mit csináltak a kicsik az így megrajzolt kövekkel!)
A sok szép új egyházi ének megtanulását is tartalmazó lelkigyakorlatot követően Schenk Angyalka cserkészvezető a Magyar Ház kertjében álló Gróf Széchenyi István-szobornál tartalmas beszéddel és Petőfi Sándor A Tisza című versével hangolta a csoportot a közelgő nemzeti ünnepre. Gyönyörű volt, ahogy „a legnagyobb magyar” szobra mellett két cserkészfiú végig kezében tartotta nemzeti zászlónkat, Angyalka szavai után pedig a résztvevők a magyar himnuszt is elénekelték (itt jegyezzük meg, hogy az innsbrucki magyar közösség március 18-án tartotta hivatalos nemzeti ünnepi megemlékezését, a március 12-i ünnepséget kifejezetten a cserkészeknek szervezték a lelkinap befejező momentumaként).
Búcsúzáskor Wachsmuth Tünde minden anyukának és háziasszonynak küldött egy süteményreceptet. Amikor kihajtogattam a magam régiesen, henger alakúra tekert példányát, alig, illetve nem is jutottam egyáltalán szóhoz, a papíron ugyanis „Húsvéti süti-ima” állt! Ilyen eredeti ötlettel rég találkoztam! Érdemes megnézni, beszámolónk végén közkinccsé tettük.
Másnap, március 13-án, havonta esedékes magyar szentmiséik helyszínén, a Magyar Ház dísztermében az innsbrucki közösség első alkalommal ünnepelt ifjúsági magyar szentmisét. A zsúfolásig megtelt díszteremben ez alkalommal a gyermekeké és fiataloké volt a főszerep, ami őket szemmel láthatóan örömmel és büszkeséggel töltötte el. Nagy-György Attila atya mindent elmesélt nekik, hogy mi miért történik és miért úgy történik a liturgiában, ahogyan látják és tapasztalják. A szentmise kezdetén a bűnbánati rész alatt megkérte őket, hogy helyezzék a lemondásokat és a vállalásokat jelképező köveket az oltár elé, ezzel is ígéretet téve a Jóistennek, hogy mindazt, amit a kavicsokra ráírtak vagy rárajzoltak, a nagyböjti időben valóban teljesíteni fogják. A felnőtteknek is volt alkalmuk szimbolikusan egy-két követ az oltárra helyezni. Különleges volt a szentmise olyan szempontból is, hogy a hívek könyörgését is a gyerekek fogalmazták meg és olvasták fel, a Miatyánk imádság helyett pedig két cserkész, Jakab Georgina és Hatos Márkó egy az ima szövege alapján íródott, Isten és egy cserkész között zajló párbeszédet adott elő. A szentmise gondosan összeválogatott énekeit – amelyeknek a szövegét és a kottáját a szentmise minden résztvevője kézhez kapta – az innsbrucki egyházközség hangszeres kíséretéért hivatalosan is felelős Tánczos Noémi kísérte orgonán, Schenk Júlia pedig hegedűn; mindketten tagjai a 79. sz. Dr. Kozma György SJ Cserkészcsapatnak.
A szentmisét követően e sorok írója a Márton Áron-emlékév keretében Márton Áron hatása a fiatal nemzedékre címmel beszélt a fiataloknak arról, hogy ki is volt Márton Áron és hogyan viszonyultak hozzá a fiatalok.
Először azt próbáltuk megérteni, miért mondjuk Márton Áronról, hogy „Nagy Püspök”, vagyis miért nevezzük őt nagynak. Ahhoz, hogy valakit nagynak nevezzen az utókor, elegendő a vezetői szerepben eltöltött idő hosszúsága, terjedelmessége? – kérdeztem a fiataloktól, de már valakitől érkezett is a válasz, hogy nem, nem elegendő. Márton Áron sem azért nagy, mert közel 42 éven keresztül (1939-től 1980-ig) vezette a Gyulafehérvári Egyházmegyét – folytattam –, hanem azért, mert hősiesen helytállt és kiállt egyházának és népének ügye mellett, kitartott az elvei mellett a második világháború ideje alatt és a kommunista diktatúra nehéz évtizedeiben is. Pontosan emiatt vetették börtönbe: hat éven keresztül, 1949 és 1955 között raboskodott, majd 1957-től 1967-ig palotafogságban volt Gyulafehérváron, csak a székesegyházig hagyhatta el a lehallgató-készülékekkel is teleszerelt lakhelyét. Pedig ő semmilyen bűnt nem követett el! S hogy ezt a gyerekek is megértsék, elmeséltem nekik azt az esetet, amit a szintén erdélyi, néhai Székely Gergely plébánostól hallottam. Őt is börtönbe zárták, s egyik alkalommal a vallatáson egy román kihallgató tiszt azt mondta neki: „Tudjuk, hogy a vád, amivel vádoljuk önöket, nem igaz, de most ilyen a politikai helyzet, valamilyen címen magukat a nép közül ki kell vonjuk, be kell hozzuk. Mert ha kint vannak, a nép magukra hallgat, s mi azt szeretnénk, ha reánk hallgatna.” Márton Áront is azért vetették tehát börtönbe – sok más paptársával együtt –, hogy a nép ne hallgathassa őt.
Arról pedig, hogy milyen hatása volt a fiatalokra, két példát idéztem fel. Először a csíkkarcfalvi születésű, ma a felső-ausztriai Windernben élő Kiss Irénke történetét, aki az ötvenes években, hat-hét éves gyermekként többször kiment a társaival a mezőre virágot szedni s a virágot Márton Áron püspök csíkszentdomokosi szülői háza előtt elszórták. Nem azért, mert számítottak a püspök hazaérkezésére, hanem mert valamiképpen ki akarták fejezni az iránta való tiszteletüket.
A ma Linzben élő Vencser László tanár úr története is megéreztethetett valamit az innsbrucki fiatalokkal abból, hogy ki volt Márton Áron püspök. Vencser atya 14 éves volt, amikor a szüleivel Ditróból titokban elutazott Gyulafehérvárra bérmálkozni. 1961. május 21-én, Pünkösd vasárnapján közel százan bérmálkoztak a Szent Mihály-székesegyházban. „Amikor az orgona megszólalt és Márton Áron püspök bevonult, az egész testem lúdbőrös lett! Úgy éreztem, ilyen lehet az, amikor valaki a mennyországban jár!” – idéztem Vencser atya sok helyen olvasható visszaemlékezését. Ennek a katartikus élménynek a hatására döntötte el, hogy ő is a gyulafehérvári kántoriskolába megy tanulni. Dávid Erzsébet Láttam a püspököt című versét is felolvastam, mert annak sorai ugyancsak azt fejezik ki, milyen érzéseket váltott ki egy emberből pusztán az a tény, hogy láthatta Márton Áront.
Végül a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Könyvek sorozatában, Sas Péter tollából nemrég megjelent, Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága című kötet átadásával megköszöntem Nagy-György Attila atyának, hogy a nagy erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Kormány által meghirdetett Márton Áron-emlékévbe Innsbruck is bekapcsolódott, a híveket pedig arra kértem, jegyezzék meg ezt a nevet: Márton Áron, azt is, hogy Nagy Püspök volt, és próbálják megismerni, illetve megérteni, hogy miért volt nagy. Legyen ebben segítségükre „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában” – Márton Áron püspök életéről című, az emlékévre megjelent színes könyvecske – tettem hozzá, és a budapesti Magyarság Háza jóvoltából megajándékoztam a kiadvánnyal minden megjelentet.
„Áldásoddal megyünk, megyünk innen el” – csendült fel a szentmise záróéneke, de a cserkészek, a szüleik és a hívek a szokásos agapéra még együtt maradtak, délután pedig a kisgyermekes családok közül sokan visszatértek a Magyar Házba, hiszen egy bábszínházi előadás várta őket: a budapesti Aranyszamár Bábszínház Az állatok nyelvén tudó juhász című vásári bábjátéka.
Kedves Schenk Angyalka, Wachsmuth Tünde és Nagy-György Attila: talán ti nem is tudjátok, hogy a legtöbb és legnagyobb követ ti hoztátok ezen a hétvégén: ismét építőköveket hoztatok, nemzeti és hitbéli megmaradásotok útjának újabb építőköveit. Jó volt látni, hogy ezeket éppen a húsvétvárás oltára elé helyeztétek.
Legyen megszámlálhatatlanul sok örömötök az ilyen erős kövekből épített és folyamatosan szélesített utatok járásában!
Kapcsolódó fényképgalériák itt és itt.
