2025. október 17–26. között 27. alkalommal szervezték meg a Szeben Megyei Magyar Napokat. A rendezvényre makramé tematikájú foglalkozásokkal kaptam meghívást, amelyeknek a Medgyesi Millennium-Ház és a Kiskapusi Római Katolikus Plébánia közösségi termei adtak otthont.
Minden alkalommal nagy lelkesedéssel készülök, amikor újabb magyar közösségeknek mutathatom be a csomózás művészetét. A Szeben Megyei Magyar Napok főszervezőjével, Lukács Gyöngyivel ezúttal közösen készültünk az alkalomra. Gyöngyi különösen jártas a különböző kézműves technikák világában, így igazi alkotói együttműködés kísérte az eseményt.
Az első foglalkozáson, Medgyesen, kétféle tematikával készültünk. Először az egyik alap makramécsomót, a lapos csomózást mutattuk be a résztvevőknek. Ennek elsajátításával a gyerekek kulcstartókat, a felnőttek pedig poháralátéteket készíthettek. Az alátétek készítésébe később sok fiatal is bekapcsolódott, akik nagyon ügyesen dolgoztak, és büszkén mutatták meg saját alkotásaikat.
A következő napon Kiskapuson, egy lelkes magyar közösség tagjaival folytattuk a „bogozást”. A program keretében levéldekorációkat készítettünk. Rácsodálkozással figyeltem a résztvevők kreatív színhasználatát és az alkotás folyamatát.
Mindkét alkalommal azt tapasztaltam, hogy a technika elsajátítása mindenki számára feltöltődést jelentett. Bízom benne, hogy sikerült megszerettetnem ezt a kézművességet annyira, hogy a jövőben is örömmel veszik majd elő otthonaikban a fonalakat.

