Új tevékenységek meghonosítása a Vukovári Magyarok Otthonában
A kelet-szlavóniai szórványmagyar közösségbe, vagyis a vukovári magyarokhoz való érkezésemkor számos igény, ötlet felmerült, hogy mentorom, Jakumetovics Rozália támogatásával miként tudnám gazdagítani az ott folyó munkát, és ezzel hogyan lehetne gyarapítani a tagok számát. Persze nem csupán a számbeli bővülés lebegett célként a szemünk előtt, hanem sokkal inkább a magyar gyökerekkel rendelkezők identitástudatának megerősítése.
Munkám minden percében éreztem ezt, és igyekeztem szívvel-lélekkel jobbá tenni a rám bízott közösség életét. Ezért a tagok igényeit szem előtt tartva, számos új tevékenységet találtam ki, vezettem be a Magyar Ház mindennapi rendjébe, hogy a szépen felújított épület, a jól működő egyesület, még vonzóbb legyen a vukovári és környékbeli magyarok, illetve a többségi társadalom számára is.
Így alakult ki, hogy hétről-hétre énekpróbákat vezettem az asszonykórus tagjainak, majd bővülésünkkel korrepetálást és kiejtésgyakorlást rendszeresítettem. Elindítottam a felnőtt magyar nyelvoktatást, és igény mutatkozott nyelvvizsgára felkészítő kurzusra is – mert bizony a helyi turizmusban nagy előnyt jelent, ha valaki jól beszél magyarul. Gyerekeknek anyanyelvtanulással egybekötött élményközpontú komplex foglalkozásokat tartottam, ahol mindig jutott időnk egy kis sütés-főzésre, kézműveskedésre, kirándulásra és játékra is.
Nagy örömömre szolgál, hogy kitartó és következetes munkával elértem, hogy a nóták helyett inkább magyar népdalokat énekelünk. A volt Petőfi-ösztöndíjasokból alakult Lajta-Szeret Egyesület segítségével és közreműködésével időközben sikerült kialakítani a tömbösített, helyi népzeneoktatás formáját, és így az egyesületben megalakítottunk egy gyerek citerazenekart. A népzenetanár távollétében rám hárult a feladat, hogy gyakoroljak a gyerekekkel, készüljünk egy-egy fellépésre. Ennek a munkának szerencsére továbbra is lesz folytatása, az ösztöndíjasság után, már a nyáron több népzeneoktatási alkalmat tervezünk megvalósítani Vukováron.
A hobbitevékenységek között sikerült a helyiekkel megismertetni és megkedveltetni a népi gyöngyfűzést. Ez a nagyon kreatív, de közben tervezést és türelmet igénylő elfoglaltság sokunkat lekötött azokban az időkben is, amikor otthonainkba kényszerültünk. Olyannyira megszerették a vukovári asszonyok a gyöngyfűzést, hogy az őszre munkáinkból egy nagyszabású kiállítás létrehozása is tervben van.
A nyelv-kultúra-gasztronómia identitásőrző hármasából a gasztronómia sem hiányzott munkám során, mivel az egyesülettel számtalan alkalommal vettünk részt látványbemutatóval egybekötött ételkészítésen. Leginkább a lángossütés volt a helyi sláger – de csak, míg be nem indítottuk a kürtőskalácssütő műhelyt! Szerencsére sikerült kiváló erdélyi receptet és kellékeket beszerezni, és a tagok is lelkesen tanulták meg a finomság elkészítésének fortélyait.
Elégedetten és ugyanakkor hálával teli szívvel zárom le a Vukováron töltött két ösztöndíjas évemet, hosszú búcsúnak nincs helye és ideje, mert számos programra visszatérek még a nyár folyamán. A visszajelzések alapján a ház megtelt élettel, és a tagok már alig várják, hogy mikor lesz újabb program.
Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb, hiszen a határon túli magyarok a történelem folyamán nem mindig élték meg értéknek származásukat – ezért minden erőmmel igyekeztem ezt felmutatni, hogy mindenkiben tudatosodjon: külhoni magyarnak lenni igenis érték, és ma már az anyaországiak sok esetben tanulhatnak a határon túli társainktól hazaszeretet, hűség és összetartozás terén.
