Abaúj és Dél-amerikai magyarok
Mondhatni elég intenzív a kapcsolat Abaúj és Dél-Amerika között, mivel a nagyidai táncosok rendszeres résztvevői a két évente megrendezett Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozóknak. Viszonzásképpen a latin-amerikai temperamentummal átitatott együttesek is már több ízben töltötték meg jó hangulattal Kassát és vidékét. Így volt ez április 20-án a Thália Színházban is, ahol a montevideói Tündérkert (URU), a Buenos Aires-i Regős (ARG), és a chacoi Liliom (ARG) néptánc együttesek léptek föl hatalmas sikerrel. A kísérőzenét a kiváló salgótarjáni zenekar, a Dűvő Együttes szolgáltatta.
A felvezető részben a zsúfolásig megtelt színház vendégei pódiumbeszélgetést hallhattak a csoportok vezetőivel, akik beszámoltak a Kárpát-medencétől oly távoli magyar közösségek életéről, közösségi alkalmaikról és mindebben központi szerepet játszó Magyar Házak működéséről. Valóban, talán ezen intézmények nélkül már szétszóródott volna a magyarság, és a Dél-amerikai magyarok identitásában sokszor a nyelvtől is fontosabb kulturális identitásukat esélyük sem lenne megélni.
A közönség is kérdezett
A közönségnek is lehetősége nyílott arra, hogy kérdéseket tegyen föl az argentínai és uruguayi magyarok felé. Az első kérdést az Tündérkert Néptáncegyüttes vezetője, Federico Baltar kapta, akinek felmenői közt nincsenek magyarok, mégis megtanulta nyelvünket, és elmélyült a magyar néptánc hagyományaiban is. Vajon ő Uruguay fővárosában hogy került kapcsolatba a magyar kultúrával?
Mint kiderült, még gyermekként, a szomszédságában élő magyar származású lány hívta el a magyar házba táncolni, mert ott olyan jó volt a hangulat. A magyar házba járás egyesek számára egyébként is egyfajta életmódhoz, kultúrához való kötődést is jelent. A gyermekorvos Federico azóta több ízben járt a Kárpát-medencében, és ma már nem tudja elképzelni az életét a néptánc és a táncházas közösség nélkül. Azt is megtudtuk, hogy a többségi társadalom felé is nyitott a magyar közösség, mely részben annak is köszönhető, hogy a leggyakrabban használt nyelv már a spanyol.
Hogy milyen anyagi forrás és milyen szellemiség táplálja ezeket a Dél-amerikai magyar házakat, Jankovics Károly (Montevideo) és Kerekes Miklós (Buenos Aires) is hasonlóképpen kiemelte az önfenntartás, és az összetartás jelentőségét. Az efféle szervezettség semmilyen széthúzást vagy külön-utas tevékenységet nem engedhet meg magának, főként, ha azokra az időkre gondolunk, amikor még kevesebb figyelem (és támogatás) érkezett az anyaországból. A különböző programoknak és a közösségi szerveződéseknek egyaránt otthont adó intézményben a sporttevékenységektől a irodalmi színpadig, a nemzeti ünnepek megülésétől a cserkészetig, és nem utolsó sorban a néptánc próbákig számos tevékenységgel találkozunk. „És a legfontosabb az, hogy gyülekezzünk és tartsuk a hagyományainkat. Nagyon nagy megtartó ereje van újabban annak is, hogy egyre intenzívebb a kapcsolatunk a Kárpát-medencével. Egyre többen látogatunk oda, és viszont, és nagyon erős baráti kapcsolatok alakulnak ki" - hangsúlyozta Kerekes Miklós.
Hogar Hungaro, vagyis az Uruguayi Magyar Otthon, melynek alapköve magyar földet takar
Edi Bonapartian (Buenos Aires) elmondta, hogy az erdélyi néptánc táborok rendszeres résztvevője, de az argentínai magyar cserkészekkel 2013-ban a Felső-Tiszán egy 3 kontinens magyar cserkészeit összehozó tutajtúrán is részt vett.
Jankovics Károly kiemelte, szeretettel várnak minden magyart Dél-Amerikába, hogy találkozhassanak egy európaitól temperamentumában, közösségi szellemében eltérő magyar közösséggel, ahol talán már nem mindig a nyelvében, de mindenképpen a szívében él a nemzet.
A táncosoké a színpad
A beszélgetés után a színpad a három vendég és a vendéglátó táncegyüttesé lett. A nagy műsor felvezető dalára, az "Elment a szeretőm Dél-Amerikába" kezdetű Abaúj és Zemplén vidékén is ismert népdalt énekelve vonultak be a táncosok, akik a nap délelőttjén Magyarbődön, a hagyományőrzők koszorújában is ezzel az énekkel kezdtek az estre hangolódni.
Ezt követően sorra következtek a különböző táncegyüttesek magas színvonalú produkciói, felölelve az egész Kárpát-medence néptánc hagyományát Székelyföldtől Rábaközig. Megható volt hallani, hogy azokat a magyarbődi dalokat, melyeket Magyarbődön már csak az idős korosztálytól lehet hallani, a Dél-amerikai fiatalok nagy életörömmel éneklik, még olyanok is, akik a magyar nyelvet nem beszélik. De nem csak a beszéd és az ének, hanem a tánc is egy csodálatos önkifejező eszköz. Összetarthatja kontinensek magyarságát. És a színpadi műsor hatalmas sikere után a jó hangulat még nem ért véget.
Irány Nagyida
A fogadás után Nagyidára indult fellépő és néző egyaránt, nem beszélve a Dűvő Zenekarról, akik maguk is több ízben megfürödhettek már a Dél-amerikai magyarok vendégszeretetében:
Nagyidán, az éppen fölépült Ilosvai Ház nagyszerű épületében, az ilosvaisok kitűnő vendéglátása mellett folytatódott a mulatság, a táncház egészen virradatig. Sokatmondó, hogy oly nagy kulturális múlttal rendelkező falu (egykor város), mint Nagyida, ahol ilyen nagyszerű hagyományőrző közösség működik, mint az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, ott sajnos nincs magyar óvoda, és iskola sem.
Táncház az Ilosvai Házban, Nagyidán
A Dél-amerikai táncegyüttesek a budapesti Táncháztalálkozón is bemutatkoztak
Van viszont Ilosvai Ház, és olykor megpezsdül az élet, kivált, ha távoli vidékek magyarsága találkozik itt. Kívánjuk a Latin-Amerikából érkezett testvéreinknek, hogy érezzék otthon magukat, bármerre is járnak a Kárpát-medencében!
Az esemény létrejöttét Magyarország Kassai Főkonzulátusa támogatta. Köszönet a szervezésért és a vendéglátásért a nagyidai táncosoknak!
