Dédszüleim Nógrád megyéből az 1930-as években Uruguayba vándoroltak. A leszármazási vonalon vegyes házasságok köttettek, ezért édesanyám, aki magyar származású, már nem tanult meg magyarul. A fővárosban, Montevideóban azonban 1936 óta létezik az Uruguayi Magyar Otthon, amely a kezdetektől az uruguayi magyar művelődés és társadalmi élet központja, valamint székhelye a Tündérkert Táncegyüttesnek is. Itt ismerkedtem meg a magyar kultúra összetartó erejével, a magyar származástudat különösen jó érzésével és már gyermekfejjel rajongója lettem a magyar néptáncnak. Kilenc éves koromtól táncolok, és azóta annak az élménynek a hatása alatt élek, hogy bekerültem a magyar kultúra világába, az elődeim világába.

A csoportban mindig aktívan táncoltam, később már tanítottam is. 2006 és 2011 között vezettem az együttest, majd 2009-tól 2014-ig az utánpótlás csoport irányítását vettem át. Maga a táncegyüttes a magyar közösség központi eleme, ezért sok esetben mi táncosok képviseljük az uruguayi magyarokat bel- és külföldön, valamint az Óhazában is. A Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó kétévente mozgatja meg a fél kontinens magyarságát, de magyarországi fesztiválokon, határon túli vendégszerepléseken volt alkalma bemutatkozni együttesünknek.

A Magyar Otthon vezetőségi tagjaként volt részem a közösség összetartásában, megszervezésében való munkálatokban. Részt vettem a LAMOSZSZ (Latin Amerikai Magyarok Országos Szervezetek Szövetségének) gyűlésein.

2003-ban, Uruguayból elsőként, 1 éves ösztöndíjat kaptam a Balassi Bálint Intézetbe, magyar nyelvi, irodalmi, történelmi képzésre, és elhatároztam, hogy megtanulom őseim nyelvét. Egy év elteltével már elmondhattam, hogy beszélek magyarul, ami óriási élmény volt számomra. Úgy éreztem elértem a célom, és mikor hazatértem, mindenki csodálkozott, mert nálunk a fiatalok közül akkor még csak énekelni tudtak magyarul, de beszélni senki.

2014-ben költöztem Magyarországra, majd 2015-ben a Petőfi Sándor Program keretében, önkéntes munkát tejesítettem Kőhalmon és vidékén. A szórványdiákotthonban segítettem a néptáncoktatásban, gyermekfoglalkozások tartásában, a közösségszervezés egyéb tevékenységeiben. Úgy érzem nagyon szép munkát végeztünk, és mint a határon túli magyarok és a diaszpóra távoli képviselője, kölcsönösen jó hatással lennénk egymásra.

Tudom mit jelent magyarnak lenni, maradni, megtartani a magyar identitást 14.000 km-re az Anyaországtól. Tudom mit jelent egy kisebbségi kultúrában nevelkedni, és nem könnyű feladat megtanulni, megtartani a magyar nyelvet más országban, másik kultúrában.

Az Uruguay Magyar Otthon nem csak ünnepnapokon, hanem a hétköznapokon is találkozóhelye, második otthona az uruguayi magyaroknak és a folyamatos kulturális programok szervezése kiemelten fontos dolog, és hogy megtartsuk a magyar szokásokat, amelyeket örököltünk nagyszüleinktől, dédszüleinktől. A közösségnek nagyon fontos ez az összetartozás élmény, hogy együtt vagyunk, együtt dolgozunk, együtt énekelünk és táncolunk magyarul. Ez olyan érzés, amit nem lehet megmagyarázni. Azt kell mondanom, hogy az uruguayi magyarok, akik kevesen beszélnek még magyarul, nagyon büszkén vallják, hogy magyar származásúak. Erős a közösség és ezért erős az öntudat is.

A jövőben szeretném, ha a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyar közösségek identitásának erősítésében, megtartásában hasznosíthatnám élettapasztalataimat.