Olyan könnyű elveszíteni…
Egy csodás (-nak tűnő) szerelem, mely bántalmazásba csap át… Egy rég várt kisbaba, aki mielőtt megláthatta volna a világot, visszafordult… Egy apuka, aki 3 kisgyermeket hagyott hátra… Egy anya, aki egyetlenét vesztette el…
Özvegyek, testvérek, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok… Valaki, akinek szeretnie kellett volna, valaki, akit szerethettél volna… Sorozatos kiabálás, verés, (meg)erőszakolás… Évek óta... elutasítás, visszautasítás... Acsarkodás, gyűlölködés, félelemkeltés, uszítás, háborúskodás… Dráguló árak, fogyatkozó pénzek, sehol sem lelt munkahelyek, nyughelyek, lakhelyek…
Könnyű elveszíteni...
Sokszor egy pillanat műve… Máskor napok, hetek, hónapok telnek el, míg kialakul az érzés, megfogalmazódik a gondolat: nem hiszek… Nem tudok hinni többé… Ha lenne, ha tényleg létezne… Akkor ez nem történhetne meg…
Ilkei Lóránd, Déva, Vajdahunyad és Temesvár unitárius lelkésze idén tán még inkább érezte: szükség van erősítésre. Időről-időre szükség van arra, s most különösen, eget rengetően nagy szükség van arra, hogy higgyünk. Hogy ha maradt még bennünk egy csepp, ne sírjuk, ne izzadjuk ki… Ha valahol mélyen ott van még, poroljuk le, tisztítsuk meg a rárakódott szennytől, keserűségtől… Ha eltűnt, szerezzük vissza… Szerezzük vissza egymásba, magunkba, a jövőbe és a Feljebbvalóba vetett hitünket. A 2026. március 30. és április 3. közötti hét erről szólt. Aki ott volt, aki jelen volt, szívét felvértezte, lelkét felkészítette az elkövetkező napokra, hetekre, évekre.
A meghívott lelkészek szavaikkal, a nagyhét történéseinek felidézésével segítették a gyülekezet tagjait hitük erősítésében…
Hétfőn Zsargó János vajdahunyadi református lelkipásztor mesélt a nagyhét első napjáról, a megátkozott fügefáról, a fia lábát olajjal bekenő Máriáról.
Kedden Dimény József alsófelsőszentmihályi unitárius lelkész idézte fel, Péter háromszori tagadását, és Jézus jövendölését az árulóról.
Szerdán, Farkas Izolda kövendi unitárius lelkész prédikációjának köszönhetően másként tekinthettünk a „tragédiára”… Mi is a tragédia? Ha boltzár napján elfogy a tej odahaza? Ha nem futja a legdíszesebb, legszebb ruhára? „A legnagyobb tragédia sosem kívül keresendő… Tragédia, amikor a közelségből távolság lesz, mikor a bizalomból alku lesz, amikor a szeretetből számítás lesz… Tragédia, mikor a szív elfordul… Meghasonul. Júdás története ezért megrázó. Hiszen Júdás nem szörnyeteg. Ő egy ember, szabad akarattal. Dönthetett volna másként is. Vagy nem? Izolda nem azt az árulót mutatta meg nekünk, akit eddig ismertünk. Másik »változatát« tárta elénk: Jorge Luis Borges argentin költő, filozófus »Három Júdás-változat« című novellájának egyik Júdását. Azt, amelyik oly közel áll a hőshöz, mint az érme egyik oldala a másikhoz; ha így fordítom hőst látok, ha úgy fordítom áruló tekint rám. De… »Áruló vajon barátod, kinek bevallottad szenvedélybetegséged és ő elárulta titkod orvosodnak, szüleidnek? Áruló vajon az az ember, aki megelégelve a hatalom aljasságát, gaztetteit, gonoszságát, fellázadt, változtatni akart? A hatalom szemében igen. Eltiporni való, felségsértő áruló… De vajon a nép szemében, ki ő?« Szemünkben hőssé lett az az ember, aki jólétét, jól létét, jövőjét vagy akár életét kockáztatva küzdött az elnyomó zsarnokok, az inverz Robin Hood-ok ellen...
A hős és az áruló kivolta, mivolta jó beszédtéma. Csütörtökön Jobbágy Júlia, kolozsvár-belvárosi unitárius lelkész a beszélgetés fontosságára hívta fel figyelmünket: »A legradikálisabb dolog, amit Jézus Krisztus nevében tehettek, ha eléritek, hogy az emberek beszélgessenek«. Nem a Bibliából származnak e sorok. Júlia egy matrica szövegét idézte, melyet fiú osztálytársai az adományként kapott bútoron találtak és a falra ragasztottak.
Pénteken az unitáriusok saját lelkészük gondolatait és az unitárius Passió élményét vihették haza magukkal, melyet mi is meghallgathatunk az alábbi linkre kattintva:
