Bódi Barbara festményei érzelmi térképek: a női lélek mélységeit és rejtett ösvényeit tárják fel. Művei nemcsak látványt, hanem belső utazást is kínálnak – nyitottságot és érzékenységet kérve a befogadótól, aki így maga is részese lehet e különleges érzelemvilágnak.
„Ezek az érzéstérképek egyfajta útmutatóként is szolgálhatnak a női lélek rejtelmeihez. Festményeimmel érzelmi útvonaltervet rajzolok, amely segíthet a férfiaknak jobban megérteni a nő komplex érzelemvilágát – akár egy érzelmi Google Maps. Ehhez azonban nyitottság és megfelelő érzékenység szükséges: csak így válhatnak befogadhatóvá ezek az érzésTÉR-képek." - mondta el a művésznő.
„Bódi Barbara az a fajta megmerítkező, mindig mélyebbre tanuló, mindig magasabbra törő művész, aki innovatív alkotói attitűdjét tudományelméleti tevékenységgel támasztja meg, és ez a folytonos befogadás egy életen át tartó fejlődés lehetőségét és nagyvonalúságát adja a kezébe. Ez az önmagát inspiráló kreativitás, a képeit nézve, minket is átjár." - ezt a jellemzést Major Eszter Anna művészeti író írta az egyik cikkében.
Barbara három évvel ezelőtt lett MMA-ösztöndíjas és közben a Rovás táboraiban is megfordult Tihanyban, Debrődön és Csíkszentkirályon. Ezek a most kiállított festmények is részben ezekben a táborokban születtek.
A kiállítást Csáji László Koppány író, kulturális antropológus és ügyvéd, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója nyitotta meg:
Bódi Barbara, pontosabban dr. Bódi Barbara, kiállításmegnyitójára gyűltünk ma össze Kassán. Bódi Barbara különleges színfoltja a magyar képzőművészetnek. A Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasa 2018 és 2021 között volt, ennek kapcsán az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetében ismerkedtünk meg. Azóta is lenyűgöz érzékenységével és aktivitásával. A 2023-ban a művészeti ösztöndíjasok számára megindított művésztelepi részvétel egyik legaktívabb tagja. Keresi, és nagyon gyorsan meg is találja a közös hangot az addig számára ismeretlen művészekkel (magyarokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, ukránokkal és másokkal), még ha nem is a képzőművészet területéről jöttek. Ennek oka, hogy az emberi érzések közös nevezőit keresi. A lélek által vont kéz ihlette munkáit és hatja át személyiségét. Mi is ez a „lélek”? Michelangelo szonettjében ezt írja: „A legnagyobb művésznek sincs oly álma / amit ne zárna bármely kocka márvány / önnön feleslegébe: míg, kitárván, / a lélek által vont kéz megtalálja.” (ford.: Babits Mihály) A lélek e kétértelmű versben egyszerre az emberi lélek és az Isten lelke. Bizonyos szempontból a kettő nem is igen választható el. Saját megfogalmazásomban ez így hangzik: „Mindannyian az álmodozó Isten csöppnyi gondolatai vagyunk. / Hősök, egy szépen kigondolt, / épülő-múló, hömpölygő mesében. / Sorsunk nem az eltűnés, hiszen / örökléte csillog mindünk szemében. / Remélem, mosolyogsz, mesemondó, / amikor rám gondolsz éppen.” (Csáji László Koppány: Az álmodó Isten).
Ugyanakkor Bódi Barbara kísérletező művész is. Kísérletező, hiszen anyagokkal, technikákkal, struktúrákkal és felületekkel, fényekkel, színekkel és árnyékokkal játszik. Egy főnixmadarat is megszégyenítene rendkívüli megújuló képessége. A kiállításon is azonnal érzékelhető életművének sokfélesége, pedig életpályája még felfelé ível. Fiatalsága, örök fiatalsága, folytonos megújulási képessége okozhatta, hogy belekezdett egy új, a művészek számára ritkán megnyíló kalandba: a tudomány világába. Az ELTE képzésén szociológus lett, majd a romológiai doktori iskolában szerzett PhD fokozatot. Tette ezt, mint a belső és külső perspektívát ötvöző, a roma társadalmat és kultúrát belülről ismerő művész és kutató. Doktori dolgozatában a magyar roma képzőművészek világát, festészetét és életpályáját elemezte. Személyes törekvéseiket, társadalmi hátterüket, fogadtatásukat. E munka nagy hatást gyakorolt rám. Rádöbbentem ugyanis arra a dilemmára, amelyben a cigány festőművészek vannak: cigányságuk sokszor felülírja, elfedi művészetük lényegét a kritikusok és a közönség szemében. Nehezen tudnak szabadulni attól a kerettől, hogy ennek alapján szemléljék, mérjék őket, és ne a művészet, vagy akár azon belül a magyar képzőművészet mércéjével. Persze ki-ki másképpen és máshogyan viszonyult ehhez az elvárás- és értelmezés-horizonthoz. Voltak, akik igazodni kívántak a társadalmi és művészetelméleti elvárásokhoz, mások szabadulni tőle, megint másokat nem is igazán érdekeltek e külső perspektívák, és egyszerűen alkotni vágyott.
Ilyen autonóm alkotó Bódi Barbara is. Néha visszanyúl a roma festők hagyományához, hiszen sohasem kívánja megtagadni gyökereit. Máskor azonban saját utakat jár, amelyen nem szeretné, ha ezzel a szemüveggel szemlélnék őt. Kísérletező, az emberi lélek és a transzcendens reflexiók feltárása vonzza, akár figurális, akár absztrakt alkotásokat fest. Folyamatosan újabb és újabb területeken bolyong, vándorol, kalandozik, akár a szekerekkel, lovakkal, mesterségeik kiaknázása és a megélhetés érdekében vándorlók. Nemcsak a hajdani cigányok. Ilyen nomádok tengeren és szárazföldön ma is vannak. Hiszen vannak tengeri nomádok és vándor kézművesek Latinamerikától Ázsiáig, Afrikától Európáig.
Bódi Barbara e kísérletező, folyamatosan új világokba vágyó, de gyökereit sohasem felejtő művész. Amellett, hogy kutató tudós. Az ugyanis, amit a cigány festőművészek alkotásainak, életútjainak feltárása során végzett, nyugodtan mondható mérföldkőnek a roma festőművészek művészettörténeti és társadalomtörténeti elhelyezésének kérdésében. Barbara tehát kétlábú ember: a tudomány és a művészet egyaránt vonzza, itt is, ott is egyaránt kísérletező, az Embert kereső alkotó. Az Embert keresi és benne az Istent, vagy épp fordítva: az Istent, és benne az embert. A kiállított művek között több alkotásában felfedezhető ez a látszólagos ambivalencia.
Végezetül még egy értelmezési síkra szeretném felhívni a figyelmet: a természet és a misztikum találkozására. Az egyik legjelentősebb „szecessziós” költő, Stefan George A szőnyeg című versében így fogalmaz: „Itt kavarognak emberek, növények / És keveregnek selyemrojt-keretben, / Kék sarlókon fehér csillagok égnek / S minden lebűvölt, dermedt táncba retten. / Kopasz vonalak vége dús cikornya / S ellentmondó a rajzok furcsa teste. / Nincs senki, aki e rejtélyt feloldja, / De az egész felébred egyszer este. / Akkor borzongnak a halotti ágak, / Miket körök, ívek zártak be folyvást, / A bogzott bojt elé nyíltan kiállnak / És végre hozzák az igaz megoldást. / Nem szóra és nem minden percben éppen, / A durvák mitse látnak itt e mintán, / Sokaknak sose szólanak beszédben, / Csak keveseknek szólnak képbe, ritkán.” (ford.: Kosztolányi Dezső)
Érezzük mi is e kavarást, e misztériumot Bódi Barbara festményei láttán. Mindezek az értelmezési síkok, dimenziók és lélek-mélységek adják a kiállítás címét, és egyben adnak útjelzőt a kiállítás bejárásához, értelmezéséhez. Mélyrétegeinek felfejtéséhez nyitott szemlélődést és kellő időt kívánok! Ezennel megnyitom a kiállítást.
