Jelenlegi hely

Evangélikus hittanverseny Krizbán

/ Zs.Nagy Bernadett /
zs.nagy.bernadett képe
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház szervezésében, március 25-én hittanversenyt tartottak gyerekeknek a Krizbai Egyházközségben. Mintegy harminc gyermek, négy korosztályban (1-2., 3-4., 5-6., és 7-8.évfolyam) versengett egymással. A 9 csapat Brassóból, Tatrangból, Krizbáról, illetve Apácáról érkezett.
ÁhitatKrizbai templomModern tánc a gyerekekkelKupák

Bencze Nimród főszervező lelkész köszöntötte a gyerekeket, majd a helyi templomban áhítattal kezdődött a nap. Bandi Márta halmágyi lévita lelkész hirdette az Igét. Gödri Alpár tatrangi lelkésznek köszönhetően gitárkísérettel énekeltünk dalokat. Ezután kezdetét vette a verseny. Két teremben, két órán keresztül kellett koncentrálniuk a fiataloknak. A csapatok lelkiismeretesen készültek fel a megmérettetésre, így nem teljesen használták ki a rendelkezésre álló időt.

A feladatlapok leadása után finom pityókatokányt kaptak ebédre. Ezután következett a kézműves foglalkozás, ahol gyönyörű virágok, és pillangók készültek, majd modern zenére táncoltunk a lányokkal. Eközben a felnőttek javították a teszteket, és jöhetett a várva várt eredményhirdetés. A díjakat Koszta Enikő brassói lelkész, és Bandi Márta halmágyi lévita lelkész adta át. Minden csapat oklevelet, és minden résztvevő feliratos bögrét kapott. Az első helyezettek ezen felül gravírozott kupával is gazdagodtak.

.

Mindenkinek gratulálunk! A négy győztes csapatnak sok sikert kívánunk a május 6-i budapesti döntőben!

Segítők: Bencze Orsolya, Bencze Nimród, Bandi Márta, Bandi Attila, Hankó Gabriella, Hankó Szilamér, Koszta Enikő, Simon Ilona és Gödri Alpár.