A Sajógömöri Magyar Tannyelvű Alapiskola a helyi hagyományok életben tartását tűzte ki célul, mikor 2009-ben életre hívta a Falusi hagyományok hete rendezvénysorozatot. Azóta minden évben több helyszínen, több állomással kerül megszervezésre a változatos program, a sajógömöri iskola valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Nagyrőcei Területi Választmánya szervezésében.
A hagyományokhoz híven idén is Sajógömörön ért véget a rendezvénysorozat 2026. március 26-án, melynek keretében Népdalfesztivál várta az alsó-, és felső tagozatos gyerekeket. A rendezvényen jelen voltak a tornaljai, baracai, radnóti, cakói, dereski, hanvai, bátkai, nagybalogi, putnoki és a helyi iskola diákjai.
A rendezvény megnyitóján Kiss István, a Sajógömöri Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója köszöntötte a fesztiválra érkezőket, majd tanítványaim, a sajógömöri iskola citerásai muzsikáltak a rendezvényre érkezőknek.
A fesztiválon megmutatkozó énekesek programjának szünetében rövid táncházat tartottam az érdeklődőknek. A program végén a résztvevők emléklapokat és ajándékokat kaptak. A rendezvény zárásaként Tóth Kálmán tanárúrral, megénekeltettük az összegyűlteket.
A nap folyamán hagyományos gömöri ételeket kóstolhattak az iskola vendégei, melyeket a sajógömöri iskola pedagógusai és alkalmazottai készítettek.

