Fények, deszkák, csillagpor

Véget ért a 9. Magyar Színház Fesztivál Brassóban

A brassói Sică Alexandrescu Drámai Színházban október 22. és 26. között kilencedik alkalommal rendezték meg a Magyar Színházi Fesztivált, amely öt nap alatt nyolc, mély drámától a könnyed komédiáig terjedő előadást vonultatott fel. Toró Tamás, a fesztivál kiötlője, főszervezője, záró beszédében kiemelte: a fesztivál ismét igazolta, hogy a Kárpát-medence színházi lüktetése élénken jelen van Dél-Erdély fővárosában, gazdag kulturális találkozóhelyet teremtve a helyi és a távolabbról érkező társulatok számára.

Kuriózum és közönségkedvenc: Pindroch Csaba debütált Brassóban

A fesztivál rögtön a nagyszínpadon indult, ahol egyedülálló színpadi “csemegét” láthatott a brassói közönség. Először lépett fel Dél-Erdély fővárosában Pindroch Csaba színművész, akit a nézők nemcsak filmszerepeiből (például a Valami Amerika vagy a Kontroll című alkotásokból), hanem a Magyarország, szeretlek! című népszerű vetélkedő műsorvezetőjeként is ismerhettek. Pindroch, Sebestyén Elemér: Segítség, megnősültem! - című önálló estjével örvendeztette meg a közönséget. A 80 perces előadás a hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit vegyítette. A művész által életre keltett, sajátos görbe tükröt tartó előadás a házasság előtti és utáni komikus és olykor keserű pillanatokat mutatta be. A művész szavaival élve: "a darab mégis egy szerelmi vallomás volt."

Október 22-én délután a kamarateremben egy Kiber-románcot láthattak a nézők. A brassói Grimasz Színjátszó Csoport bemutatta a CYBER CYRANO-t, a Grimasz fiatal színjátszói modern köntösbe bújtatott klasszikus témával “nyomták: a Cyrano de Bergerac örök dilemmája a digitális korban, Bálint Ferenc rendezésében. A darab zseniálisan ötvözte Rostand klasszikusának alaptémáját a mai kor online párkapcsolati játszmáival, ahol a szavak és az identitások éppoly könnyen manipulálhatóak, mint a 17. századi levelek.

Magda, Az apa és a kortárs dráma

A fesztivál kamaratermi programja október 23-án egy intellektuális előadással folytatódott: a debreceni ALLE Management a Magda, a Szabó című egyfelvonásos darabját hozta el. Az est eddig nem ismert aspektusból közelítette meg Szabó Magda Kossuth-díjas író életét, munkásságát és házasságát. A darab - melyet Mészáros Tibor írt, rendezett és színpadra is alkalmazott Krajcsi Nikolett partnereként - a híres íróházaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor feltételek nélküli, de gyermektelen életének rejtett kérdéseit feszegette, egy regényes életút kulisszáit feltárva.

Másnap, október 24-én a Csíki Játékszín elgondolkodtató drámai előadására került sor. Florian Zeller Az apa című, Moliére-díjas darabja a demenciával élők világát mutatta be, mely a 2020-ban készült filmváltozat révén (Anthony Hopkins Oscar-díjas alakításával) vált világhírűvé. Vladimir Anton rendezésében Fülöp Zoltán (André) és Fekete Bernadetta (Anne) a felejtes és az otthonápolás embert próbáló nehézségeiről, valamint a „jól” szeretés és gondoskodás válságáról meséltek, a demenciával élő férfi szubjektív nézőpontjából.

Klasszikus komédia és elgondolkodtató lezárás

A fesztivál hétvégéje a színházi műfajok széles skáláját kínálta. Október 25-én délután a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, Sebestyén Aba egyszemélyes előadását láthatták a nézők. Kocsis István, A tér című darabja intimebb, lassabb, nyelvi játékokkal teli stúdió-színházi élményt kínált. Este a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Woody Allen: Játszd újra, Sam! című kultikus darabjával szórakoztatott, Dér András (Balázs Béla-díjas rendező) friss, szellemes rendezésében.

Október 26-án délután Szabó Enikő és Szilágyi Nóra A hang mindig szavamba vág című verses sanzonestje tiszta érzelmekkel teli, zongorakíséretes lelki töltőállomás volt. A fesztivál záróakkordját a budapesti Udvari Kamaraszínház adta Andrási Attila (Jászai Mari-díjas író-rendező) Halottak napjától virágvasárnapig című történelmi súlyú darabjával, amely mély, katartikus élményt hagyott a közönségben.

A szervezőket és a jól megválasztott darabokat a szinte mindig teltházas színházlátogatók tapsa jutalmazta. A brassói Magyar Színházfesztivál idén is nagyszerű találkozási pontja volt a Kárpát-medencei magyar színházaknak, mely magas művészi minőséggel és elgondolkodtató tematikával zárta kapuit. 


Datki Szabolcs