Még egy kis közösségen belül – mint amilyen Vízakna – is előfordulhat az, hogy nem érintkezik egymással két generáció: a legfiatalabbak és a legidősebbek. Amint túllépünk a nagyszülő-unoka kapcsolaton, az idősek és a gyermekek csak bizonyos ünnepek, közösségi események alkalmával találkoznak egymással, viszont ezek a rendezvények jellegükből adódóan sem alkalmasak arra, hogy itt a két generáció szoros, egymást kölcsönösen megismerő viszonyt alakítson ki egymással. Emiatt örvendetes és példás a vízaknai gyermekek lelkesedése, és odafigyelő, gondviselő magatartása a falubéli öreg generáció iránt. Az általános iskolás korosztályú vegyes csoporttal február elején döntöttük el, hogy meglátogatjuk a vízaknai bácsikat, néniket. Számukra képeslapokat készítettünk, és apróságokat csomagoltunk: mézet, teát, kekszet. Azóta a gyermekekkel minden szombat délutánunkat azzal töltjük, hogy felkeressük az időseket, átadjuk az apró ajándékcsomagot, és leülünk velük beszélgetni. Bámulatos látni, hogy a generációs szakadék ellenére, milyen kedves, emlékezetes beszélgetések folynak ezeken a délutánokon, melyek alkalmat adnak arra, hogy jobban megismerjék egymást, megosszák mindennapi problémáikat, gondjaikat, örömeiket.
Úgy vélem, ezeknek a délutánoknak jelentős közösségápoló szerepe van, ugyanis lehetővé teszi a két generáció közti tapasztalatcserét, valamint alkalmat teremt a gyerekek számára, hogy az idősek útmutatásait, tanácsait meghallgassák, tanuljanak belőle. Rendkívül fontos nevelési gyakorlat is ugyanakkor, hisz segíti a gyermekekben a közösségen belüli odafigyelő, gondviselő magatartás kialakulását.
