A nagyböjt a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyvennapos előkészületi, bűnbánati időszak. Lényege a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, ami kifejezi az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.
Ezt az időszakot a gráci magyar katolikus közösség a magyar szentmisék helyszínén, a Kálvária-templomban február 14-én a keresztút végigelmélkedésével és hamvazkodást is magában foglaló szentmisével nyitotta meg.
Közös imával és az egyes stációkhoz kapcsolódó gondolatokkal haladtak végig Jézus szenvedéseinek és keresztre feszítésének eseményein, amelyeket a tizenegy esztendős Csapó Anna gyönyörű gitárjátéka és versmondása fűzött egységbe.
Csodaszép volt látni és hallani, hogy az elmélkedések tolmácsolásából a közösség milyen sok tagja kivette a részét (nagy megtiszteltetés e sorok írójának, hogy ebbe szintén bekapcsolódhatott). Mint ahogy az is valóban különös élményt jelentett, ahogyan a keresztutat követő szentmisében a Miatyánk közös elimádkozására Ottó atya az oltárhoz hívta a kisgyermekeket, akik egymás kezét fogva mondták Az Úr imádságának szavait.
Kántori minőségben – az orgonista játéka mellett – az énekeket ezúttal Ugri Mihály, a Pasztorális Tanács volt ügyvezető elnöke vezette, és természetesen most is jelen volt – mert sosem marad a magyar liturgikus eseményektől távol, sőt azoknak egyik leglelkesebb támogatója – a magyar nyelvet példásan elsajátított osztrák hitvese, Ingrid is.
Felemelő érzést jelentett a templom padsoraiban annyi fiatalt és ifjú házaspárt látni, legtöbbjüket kisgyermekeikkel; közöttük a legkisebb öthónapos volt! Ha más alkalmakkor is ilyen szép számban összegyűlnek a magyar hívek a Kálvária-templomban tartott magyar szentmisén, akkor nem kell féltenünk a katolikus közösség jövőjét a stájerországi tartományszékhelyen.
A gráci magyarok a húsvétra való felkészülést március 6-án lelkigyakorlattal folytatják.
*
Stájerországi magyarok és lelkészeik – Sahov Marianna írása nyomán
A kalandozások kora óta napjainkig a legkülönbözőbb megfontolásból jönnek-mennek magyarok Stájerországba, amely megegyezik a Graz-Seckau-i Egyházmegye területével. Csoportosan, hivatalosan mint zarándokok a XIV. század óta keresik fel Mariazellt, ahol a mai napig a bazilika kincstárában őrzik a Nagy Lajos királyunk által adományozott kegyképet. Amennyiben voltak Grácban élő katolikus magyarok, azok bizonyára az 1570-ben alapított Jezsuita Egyetem magyar tanárai között találhattak maguknak lelki vezetőt. Grácban tanult és tanított Pázmány Péter és a kassai vértanúk közül ketten itt készültek fel küldetésükre. Ez vonatkozhatott a mariatrosti pálos kolostorra is, amíg II. József kalapos király fel nem oszlatta, de a többi szerzetesrend személyi állományában is mindig voltak és vannak magyar szerzetesek.
A második világháború után a külföldiek lelkipásztori ellátásának eleinte spontán, majd félig-meddig intézményesített megszervezése a szükségszerűségből adódott és bontakozott ki, majd világszerte, így a gráci egyházmegyében is 1956 után, lépésről lépésre, a Vatikán biztatására és jóváhagyásával intézményesedett. A sok-sok derék pap közül feltétlenül meg kell említenünk a gráci magyarok kollektív emlékezetében mai napig élő Nyers János szalézi atyát, aki 1960–1995 között volt a stájerországi magyarok lelkésze. Szegény, félárva gyermekből lett Don Bosco Szent János fia, majd a szerzetesrendek magyarországi feloszlatása után gyári munkás. Mint menekült 1956-ban került Ausztriába. Mindenben sorsközösséget vállalt idegenbe szakadt magyar honfitársaival, és ha kellett, egyházi fórumokon is bátran kiállt mellettük.
A polgárosodással magyar vonalon is elindult az egyházi struktúrák mellett és azoktól független civil, kulturális, politikai és egyéb laikus szervezetek alapítása. Közülük a legjelentősebb az 1880-as évek óta működő Gráci Magyar Egyesület, az 1947-ben alapított (azóta megszűnt) Christiana Hungarica és az ’56-os szellemű Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja. 1972-től 1992-ig magyar cserkészcsapat is működött Grácban.
A legkülönfélébb rendezvények közül az 1983-ban elindított, négynapos Graz–Mariazell Mindszenty-Vadon elnevezésű gyalogos zarándoklat emelkedik ki, amelyhez Magyarországról is egyre többen csatlakoznak.
Hosszú évtizedek óta igen fontos szerepet töltött be a magyar nyelvű könyvkiadás, de napjainkban már csak a Gráci Magyar Újság jelenik meg negyedévenként 500 példányban. Itt nem szabad megfeledkezni a 80. életévét rég maga mögött hagyó Ugri Mihályról, aki ’56-os menekültként érkezett Ausztriába és korát meghazudtolva több mint 60 éve lelkesen szolgál minden magyar ügyet, és egyaránt törődik úgy a régen, mint az újonnan érkezőkkel. A magyar nyelvű szentmisét kezdetektől lelkén viseli. Ha éppen nem volt megbízott magyar pap Grácban, ő biztosan szerzett.
Egon Kapellari graz-seckaui megyéspüspök 2009 őszétől Stájerország magyar lelkészeinek Molnár Ottó és Holló István atyát nevezte ki. Molnár atyát 2009-ben Német László nagybecskereki püspök hozzájárulásával nevezték ki Graz-Kalvarienberg plébánosának és Cserháti Ferenc püspök kérésére magyar lelkésznek. Az osztrák hívek Ottó atya érkezésekor nemcsak új plébánosukat, hanem vele a magyarokat is örömmel és szeretettel fogadták, így 2010-ben a gráci magyar katolikus közösség igazán kényelmes otthonhoz jutott: a városközponttól néhány percre fekvő plébánián vasárnaponként fűtött templom, jól felszerelt tágas közösségi terem és ingyenes parkolóhely várja őket. Minden vasárnap van magyar nyelvű szentmise, amelyet a kinevezett atyák felváltva mutatnak be.
Molnár Ottó pápai prelátus, plébános
1950-ben született a Vas megyei Magyarnádalján egy ötgyermekes család egyetlen fiúgyermekeként. Menekültekként 1956-ban kerültek Ausztriába. Magyarságszeretetét otthonában szüleitől, majd diákként a németországi Burg Kastl Magyar Gimnáziumban, illetve a Nyugaton akkoriban jól működő magyar cserkészmozgalomban kapta. Tanulmányait Grácban és Fribourgban végezte, majd történelmet és hittant tanított egy deutschlandsbergi osztrák szakközépiskolában. Jung Tamás püspök szentelte pappá 1986 őszén Mariazellben a Nagybecskereki Egyházmegye részére, a nyugati szórványban élő magyarok lelki gondozására. Ottó atya volt az első, aki a keresztény politikai emigráció soraiból kikerülve szolgálatukra jelentkezett. Papi jelmondata: „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok” (1Kor 15,10). Felszentelése Mindszenty József bíboros-hercegprímás sírjának közvetlen közelében a nyugati magyarság seregszemléje volt. Szolgálatának első állomáshelye a Párizsi Magyar Katolikus Misszió lett. Káplánként, plébánosként és főlelkészként összesen 23 évet töltött Franciaországban. Hála neki a párizsi magyar plébánia megmenekült a rendszerváltozással járó polarizációtól. Ez aligha sikerülhetett volna felettese és közvetlen elődje, Ruzsik Vilmos lazarista atya tapasztalata és előrelátása nélkül. Hozzá fűződő viszonyát Ottó atya így jellemezte: „Sokat köszönhetek neki, nála jártam inasiskolába.” A franciákat nem kioktatták, hanem a legkülönfélébb fórumokon kiváló kapcsolatokat építettek ki velük. A Missziónak és a magyar névnek egyházi és világi vonalon is jó hírnevet szereztek. Mindketten számos elismerésben részesültek. 1999-ben Molnár atyát II. János Pál pápai prelátusi címmel tüntette ki.
(Vö.: Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja, 2015. november, 6. oldal)
