A települést 1868- tól jegyzik, 200 bolgár és német család települt itt le, majd 1883 és 1886 között 800 bukovinai székely telepes érkezett a faluba Andrásfalváról és Istensegítsről. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint a településnek ezerötvenhárom lakosa volt, többségben magyar, bolgár és szerb anyanyelvűek. A falu megalapításától napjainkig a földművelés és az állattenyésztés jelenti az itt élők megélhetését, valamint a Duna közelsége is mindig meghatározta az itteniek életét, és a halászat is fontos szerepet tölt be a falubeliek életében. Ipari és gazdasági ágazatok, turizmus hiánya miatt a megélhetésért küzdő emberek a közeli városokba, illetve külföldre vándorolnak.
A Sándoregyházára látogatót megragadja a rendkívüli szépségű természeti környezet, amely körülveszi a falu szépen rendezett, tágas utcáit, a központban felújított intézményeket. A vidék természeti szépségét a vízrajzi adottságok határozzák meg, a Duna és a holtágak mentén változatos, sokszínű erdők alakultak ki. A természet által biztosított nyugalom, csend miatt egyre több városon élő vásárol a településen házat.
A település központjában álló, az 1889-ben épült Szent Vendel apát római katolikus templom sajátossága, hogy két közösség is használja, a magyarok és bolgárok. Két templombúcsút ünnepelnek évente, a bolgárok október 20-án, Szent Vendel napján, a magyarok pedig augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén.
A településen működő Bonnaz Sándor Magyar Művelődési Egyesület 2000 februárjában alakult Mellár József plébános kezdeményezésére azzal a céllal, hogy az ott élő magyarságot segítse anyanyelvük és hagyományaik megőrzésében, ápolásában. Az egyesület keretén belül működik a kézimunka csoport és egy asszonykórus. A helyi Moša Pijade Általános Iskolában Almási Júlia pedagógussal heti két alkalommal folyik a magyar anyanyelvápolás.
A hagyományőrzés részeként néhány éve a művelődési egyesület tagjai és a falusiak felelevenítettek, újrajátszanak egy régi ügyességi csapatjátékot, a ,,pópikázást,,. Német András, a művelődési egyesület elnöke a játékkal kapcsolatosan a következőket mondta:
- Az egyesület négy éve visszahozta a ,,pópikázást, melyet szervezetten csak Sándoregyházán játszanak. Elvállalnánk, hogy bemutassuk más települések érdeklődőinek is. Pancsován a múzeumnál bemutattuk, ahol le is jegyezték ezt a hagyományos játékot, amelyet őseink Bukovinából hoztak. Lehetséges, hogy a játék felkerül a szellemi örökségek listájára. A játékhoz nincs szükség különleges eszközökre, mindent fából faragnak hozzá. Az őseink csak a játékszabályokat hozták magukkal.
A játékhoz használt eszközökről és magáról a játékról Jakab János, sándoregyházi lakos beszélt:
- Nagyon öreg, bukovinai csapatjáték. Kell egy 1,20 cm hosszú, 20-20 cm ,,blánának,, nevezett fa, amelyik az elején 1 cm-es távolságokra hézagolva (bevágás) van, ahová felállítják a ..pópikát,, A pópika 5-6 cm magas és 10 mm vastagságú faragott fa, felül félkör alakú, lent keskenyebb. A pópikát 80 cm-es botokkal ütik ki a blánáról, 100-150 m-re is elüthető. A játékot csapatban játsszák, nincs meghatározva, hogy hányan. Az egyik csapat üti, a másik megfogja a pópikát. Mindegyik játékosnak van két botja és két ütése. A pópikát át kell ütni a ,,curának,, nevezett vonalon, amelyik 50 m-re van a blánától. A másik csapat a curán vagy azon túl ki kell fogja a pópikát, leginkább kabátokkal, mert ha jól ütik, erősen repül és ahogy mondják ,,telibe találhat,,. Ha pópikát nem ütik át a curán vagy ha kifogják, akkor a csapatok helyet cserélnek.
A játékot 50 évvel ezelőtt minden vasárnap, ebéd után játszották a férfiak, ahányan összegyűltek. Az utóbbi években húsvét előtt, nagypénteken játszuk itt, Sándoregyházán.
A művelődési egyesület vezetősége és tagjainak kezdeményezésében idén két alkalommal, március 25-én és április 28-án, a katolikus, illetve az ortodox húsvétot megelőző nagypénteken szerveztek halleves főzéssel egybekötött ,,pópikázó,, közösségi napot. A régi játékba vallástól, nemzetiségtől, korosztálytól függetlenül kapcsolódnak be a közösség tagjai, évről-évre több fiatal vesz részt, sőt gyerekek is. A sándoregyházi magyar közösség a bukovinai régi játék feleelevenítésével, rendszeressé tételével a vidám szórakozás mellett ápol és továbbad egy olyan ősi értéket, amely összetart egy többnemzetiségű közösséget.
