Gál Veronika
Profile picture for user gal.veronika
Aktivitás éve
2015
2016
Tevékenységi terület

magyar nyelvoktatás, népdal, néptánc, gyerekfoglalkozás

Egyetemi éveim alatt, majd munkáim során nagyon fontosnak tartottam saját nemzeti identitásom megőrzését, és eldöntöttem, ha egyszer lehetőségem lesz rá, tenni fogok nemzetünk összetartása érdekében. A későbbiekben pedig sikerként fogadtam, éltem meg, hogy egy csángó magyar közösség érdekeit szolgálhattam, tehettem a fennmaradásukért.

Bemutatkozás

A nevem Gál Veronika, és a székelyföldi településen, a Hargita megyében található Gyergyószentmiklóson születtem. Az általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban, Gyergyóalfaluban végeztem, ezt követően a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban érettségiztem, majd a jászvásári Műszaki Egyetem Textilmérnöki Karán mérnöki oklevelet szereztem. Az egyetem befejezése után több éven át szakirányú tevékenységet folytattam a textiliparban, illetve saját vállalkozást indítottam, ahol a szervezési készségeimnek, képességeimnek megfelelő teendőket láttam el, a folyamatok tervezésétől a koordináláson át az ellenőrzésig.

Az utóbbi hat évben a legkeletibb csángó magyar településen, a Bákó megyéhez tartozó Magyarfaluban többrétű munkát végeztem a közösség építése, hagyományok megőrzése, átadása, magyar nyelv oktatása érdekében. A magyar nyelv tanítása mellett kézműves foglalkozásokat vezettem be, aktív részt vállaltam különféle hagyományőrző, szabadidős programok, kulturális vetélkedők, versenyek szervezésében. A kézműves foglalkozások elsőrendű szempontja a népi hagyományokon alapuló mesterségek, foglalkozások megismertetése, elsajátítása volt. A program működtetésének szerves része volt a támogatókkal való rendszeres kapcsolattartás, ennek köszönhetően sikerült megkezdeni a faluban egy magyar közösségi háznak a megépítését.

A környezetemben, családomban tiszteljük, továbbadjuk a múlt örökségét, őseink hagyatékát hagyományainkkal együtt, de ugyanakkor érdekel, követem más vidékek magyarságának is az életvitelét és az általuk megőrzött nemzeti értékeket. Kiemelten érdekel a népművészet gazdag, színes világa, ezen belül minden, ami a textíliákkal kapcsolatos, kezdve a népviselettől a lakberendezési kellékek és természetesen a folyamatok, melyek a termékek előállításához szükségesek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyanyámnak köszönhetően megismerhettem, elsajátíthattam néhányat a népi mesterségekből, mint amilyen a kézi szövés, minden munkafolyamatával együtt vagy akár a horgolás, kötés, székely varrottasok készítése.

Egyetemi éveim alatt, majd munkáim során nagyon fontosnak tartottam saját nemzeti identitásom megőrzését, és eldöntöttem, ha egyszer lehetőségem lesz rá, tenni fogok nemzetünk összetartása érdekében. A későbbiekben pedig sikerként fogadtam, éltem meg, hogy egy csángó magyar közösség érdekeit szolgálhattam, tehettem a fennmaradásukért. A Petőfi Sándor Programba való jelentkezésem motivációja, hogy a továbbiakban is célom olyan irányú tevékenység végzése, melynek során a szórványban élő magyarság közösségi, kulturális és nyelvi értékeit megőrizhetjük és átadhatjuk a következő nemzedéknek. Tapasztalatom, tudásom révén és szociális készségeimnek köszönhetően bízom, hogy tevékenységemmel sikeresen részt vállalhatok a Programban, és ezáltal segíthetem a délvidéki székely magyarok értékmegőrző munkáját, valamint részese lehetek a magyar nemzet összefogásának megerősítésének.