Jelenlegi hely

Így ünnepeltük mi együtt „A népmese napját” Szapáryfalván és Bodófalván

/ Horváth Ida /
horvath.ida képe
2015. október 5-én hétfőn, néhány nap eltéréssel a hagyománytól együtt ünnepeltem „A népmese napját” a szapáryfalvi és bodófalvi gyermekekkel. A két Temes megyei kistelepülésen összegyűlt a gyermekek apraja-nagyja.
szapáryfalvi gyermekekkelNépviseletA finom fánk és az almáspiteVetítés

A Petőfi Program keretében az általam megszervezett mesenapra 1,5 órás műsort állítottam össze, melyben levetítettem két magyar népmesét, előadtam nekik két mesét, illetve kézműves foglalkozással és készségfejlesztő népi játékokkal igyekeztem gondoskodni a jó hangulatról. A mesenap alkalmával a célom a szórványban élő magyar gyermekek identitástudatának erősítése volt. A mesenapon nemcsak gyermekek, hanem szüleik és nagyszüleik is részt vettek. A szülők és nagyszülők is lelkesen, együttműködve énekeltek együtt velünk, és végig figyelemmel kísérték a levetített népmesék történéseit.

A nap fénypontja a parókia szomszédságában élő hölgy meglepetése volt, aki finom házi készítésű fánkkal, almás pitével és gyümölcsteával jutalmazta meg a gyermekeket.

A két falu szórványlelkésze, Csizmadia Ferenc és családja fogadott nagy szeretettel érkezésemkor. A református lelkész elmondta, hogy bár még kezdő a lakosságot érintő közösségszervező tevékenységek lebonyolításában, de boldogan köszönte meg a nap végeztével a sikeres és örömteli perceket, órákat, amit a gyermekek, szüleik és nagyszüleik társaságában tölthettünk együtt.

A mesenap jól sikerült, minden gyermek boldogan távozott, és kérték tőlem, hogy legyen még ismétlése az ilyen jellegű délutánoknak.